Tények és tévhitek a szelektív gyűjtésről

A szelektív hulladékgyűjtés alapfeltétele az újrafeldolgozásnak, és a hulladékok anyag szerinti (pl. papír, műanyag, üveg, szerves) külön gyűjtését jelenti. Minden jó érzésű ember örül annak, hogy Magyarországon egyre többen szelektálják a hulladékukat, hiszen ez azt mutatja, hogy készek tenni a környezetvédelemért. Sajnos sokak gondolkodásában ez azzal párosul, hogy ha szelektálnak, akkor mindent megtettek a környezetért. Továbbá hajlamosak vagyunk szépíteni az erőfeszítéseinken. Egy attitűdvizsgálat eredményei azt mutatták, hogy a lakosság 50%-a állította magáról azt, hogy szelektíven gyűjti hulladékát, azonban a valós arány csak 10%.

Nagyobb problémát jelent viszont az, hogy nagyon sok tévhit, városi legenda terjeng a szelektív gyűjtés körül, ami nagyon sokat ront a begyűjtés minőségén és mennyiségén is. Szemléletformáló és környezeti nevelési programjaink során sok ilyennek szoktunk találkozni, ezekre szeretnénk most röviden reflektálni.

1. A szelektív gyűjtés a legjobb dolog, ami a hulladékkal történhet.

Ha feltesszük a kérdést, hogy ki mit tesz a hulladékcsökkentés érdekében, az esetek döntő többségében azt a választ kapjuk, "szelektíven gyűjtjük a szemetet". Ez azt mutatja, hogy a sok évi erőfeszítés a szelektív gyűjtéssel kapcsolatos szemléletformálás terén jól sikerült, de sok esetben látjuk, hogy ez inkább reflexszerű válasz, mint mély meggyőződés. Félreértés ne essék, nagyon fontos, hogy ami hulladékunk keletkezik, azt szelektíven gyűjtsük, de a hulladékos hierarchia azt mutatja, az újrafeldolgozás a sorban csak a harmadik, azt megelőzi az újrahasználat és maga a megelőzés. Első körben tehát azt kellene megérteni, a szelektív gyűjtőedénybe dobott PET-palackok és aludobozok is környezeti terhelést jelentenek, így ha ezekre van jobb alternatíva (márpedig általában szokott lenni, lásd pl. betétdíj), akkor ezeket érdemes választani.

Sajnos ma még nagyon sok hulladéktípust nem lehet újrafeldolgozni (lásd pl. műanyagoknál), így bizonyos esetekben a közül tudunk csak választani, hogy ártalmatlanítjuk a hulladékot vagy megelőzzük. Emlékezz az 5 R-re! Utasítsd vissza (refuse), csökkentsd (reduce), használd újra (reuse), hasznosítsd újra (recycle) és komposztálj (rot). Ha ezt a sorrendet nézzük, akkor csak 4. helyen áll a szelektív gyűjtés.

2. Minek szelektíven gyűjteni, amikor úgyis összeöntik.

Ha annyi forintunk lenne, ahányszor ezt a megjegyzést/kérdést halljuk, nem lenne szükségünk se adományra, se pályázati támogatásra (de sajnos nem ez a helyzet, ezért így tudsz bennünket támogatni :) ). Ez a városi legenda viszont inkább tekinthető kifogásnak, mint komoly érvnek a rendszer ellen. Először is az évek alatt nagyon sokat változott a szelektív gyűjtés, illetve területenként eltérő. Nem állítjuk, hogy ilyen sosem fordult vagy fordul elő, de azt kell megérteni, hogy ez a helyi szolgáltatót minősíti, nem az egész rendszert. Sok helyen alapból egy zsákba gyűjtik a szelektálható hulladékokat. Ebben az esetben (is) utóválogatás történik, tehát a különböző anyagot külön válogatják. Vannak olyan területek is, ahol olyan kukásautó gyűjti be a különböző frakciókat, amelyik két külön belső rekesszel rendelkezik. Ha mégis úgy tapasztaljuk, hogy ez a probléma felmerül, jelezzük a szolgáltató felé. A szelektíven gyűjtött anyagok másodlagos nyersanyagként értékesíthetőek, így a szolgáltatónak nem éri meg összeönteni, hiszen ebből lesz bevétele.

Ahol az összeöntés valóban előfordulhat, az intézményi szinten jelenik meg, és általában azért, mert valójában nincs a rendszer megfelelően kiépítve és/vagy a munkatársak, takarítók nincsenek megfelelően tájékoztatva. Sajnálatos módon azonban a tapasztalat még mindig az, hogy nem a hulladékelszállítók, hanem maguk az emberek "öntik össze a szelektívet", amikor olyan dolgot helyeznek bele a gyűjtőedényzetekbe, amik nem oda valóak (pl. egy zsák kommunikális hulladék).

3. A szelektív hulladékgyűjtés mindenhol ugyanúgy működik.

Ez nem igaz, de nem is feltétlenül kell azonosnak lennie mindenhol, hiszen területileg mások a lehetőségek. A házhoz menő gyűjtés módja is változatos (van, ahol zsákba gyűjtik, van ahol barna kuka is van a szerves hulladéknak), és abban is lehetnek különbségek, hogy melyik hulladéktípust melyik edényzetbe lehet dobni, egyáltalán lehet-e dobni. Erre példa a többrétegű italoskarton csomagolás (Tetra Pak): Budapesten a papír konténerbe kell helyezni, az ország sok pontján azonban a műanyagosba. Mindig a helyi szolgáltatónál kell érdeklődni!

4. A flakonok mosogatása fölösleges és vízpazarló.

A nélkül meg nem lehet szelektíven gyűjteni őket. Először is öblítésről van inkább szó, mint mosogatásról. Természetesen, ha több liter ivóvizet használunk fel egyetlen csomagolás kimosására, akkor a környezetnek valószínűleg többet ártunk, mint használunk. Másrészről azt se felejtsük el, hogy minden terméknek van vízlábnyoma, tehát az előállításhoz is rengeteg vizet használnak el, akár többet is, mintha elmosogatnánk. A többi nyersanyag-felhasználásról nem is beszélve.

Elég, ha a kiürült csomagolásokat használt mosogatóvízzel kiöblítjük, kefével átsúroljuk. A műanyag és fém csomagolások elöblítésére alapvetően higiéniai okok miatt van szükség, az újrafeldolgozás minőségét nem rontja. Ez alól kivétel, ha egy zsákban kell a műanyagot, fémet és a papírt is gyűjteni. A zsíros, szennyezett papír ugyanis nem újrafeldolgozható, így figyelni kell arra, nehogy egy másik hulladékról kerüljön rá szennyeződés.

5. Szelektív gyűjtés = újrahasznosítás

A szelektív gyűjtés az újrafeldolgozásnak, azaz az anyagában történő újrahasznosításnak az alapfeltétele, de sajnos nem minden kerül valóban újrahasznosításra, amit szelektíven gyűjtöttünk. Az, hogy mi kerül újrafeldolgozásra, alapvetően az alábbi tényezők függvénye:

- anyagfajta;
- rendelkezésre álló technológia;
- jelenlévő gazdasági rendszer;
- rendelkezésre álló hulladékgazdálkodási rendszer;
- felhasználók.

Az első két pont eléggé összefügg, hiszen az, hogy melyik anyagot lehet újrafeldolgozni, főként a technológiától függ. Összetett csomagolásokat (pl. fémgőzölt műanyag csipszes zacskók esetében) általában nemigen lehet újrahasznosítani, ha lenne is rá módszer, egyszerűen több energiába és pénzbe kerülne, mint ami megérné. Így el is jutottunk a harmadik tényezőig, hiszen az, hogy milyen technológiába, esetleg anyagfajtába fektetünk be, az a gazdasági rendszertől függ. Példának okáért, bár hazánkban a lakossági gyűjtésből származó polisztirol csomagolásokat (pl. habtálca) nem dolgozzák fel újra, mégis sok van belőlük, hiszen az előállításuk jelenleg olcsónak minősül, a gyártók előszeretettel választják. Arról nem is beszélve, hogy amíg a kőolaj világpiaci ára viszonylag alacsony, addig nem éri meg komolyabban befektetni a másodlagos nyersanyagpiacba (hiszen a szelektív gyűjtési és újrafeldolgozási rendszer fenntartása, üzemeltetése is komoly költségvetéssel rendelkezik). A különböző környezetvédelmi adók feladata lenne az ilyen egyenlőtlenségeket kezelni.

Hiába lehet egy anyagot újrafeldolgozni, ha nincsen hozzá szelektív gyűjtési hálózat. Így az, hogy az adott régióban milyen a közszolgáltatás, nagyban segíti vagy hátráltatja az újrahasznosítást. A különböző szelektív gyűjtési rendszerek hatékonysága is változó, a legjobbak azok, ahol minél több frakcióra kell a hulladékot válogatni. És el is jutottunk az egyik legfontosabb tényezőig, a felhasználókig. Ugyanis hiába lehet egy anyagot újrafeldolgozni és van rá begyűjtési rendszer, ha nem kerül bele az a hulladék, vagy nem megfelelően kerül bele (pl. papír zsíros lesz), akkor sajnos nem fog visszakerülni a körforgásba. Tehát hulladéktermelőként több beleszólásunk van a rendszerbe, mint azt elsőre gondolnánk. Az első lépés a termékek vásárlásánál kezdődik, hiszen azok válnak később hulladékká, így keressük tudatosan azokat a csomagolásokat, amelyek újrafeldolgozhatóak, és kerüljük azokat, amelyek nem.