Hírek téma szerint
Az Országgyűlés még 2020-ban szavazta meg azt a törvényjavaslatot, aminek értelmében tavaly nyáron, egészen pontosan 2023. július 1-jén el kellett volna indulnia az üveg- és műanyag palackok, fémdobozok visszaváltásának Magyarországon.
Az év elején kialakult kisebb kavarodás után közleményben tisztázza az Országos Kereskedelmi Szövetség, hogy pontosan milyen csomagolások visszaválthatóak a boltokban kihelyezett automatáknál.
Biztos sokakban felmerült már a kérdés, hogy mi történik élete végén a legtöbbek által ismert műanyagtípussal, a PET-tel? Hogy a PET-palackok újrahasznosíthatósága vajon milyen A Zero Waste Europe által 2022-ben készített tanulmány ezt a kérdést járta körül. Ennek a rövidített összefoglalóját alább olvashatjátok.
Nem bánta meg a Mol, hogy beszállt a magyar hulladékgazdálkodásba, hisznek abban, hogy sikeressé tehető az iparág – állítja Világi Oszkár, a Mol Nyrt. vezérigazgató-helyettese, aki beszélt arról is, pontosan mi változik január 1-től a palackok visszaváltásában. Világi egyben a Slovnaft vezérigazgatója is, ezért a szankciókról, a Molt érintő elvonásokról, a lehetséges ársapkáról és a fociról is kérdezte a Telex.
Több mint 300 köbméter hulladékot szedtek össze a fővárosi közterületekről a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FKF köztisztasági divíziójának munkatársai január 1-jén, a szilveszteri ünnepléseket követően.
Letartóztatták Bella Nilssont, illetve hulladékgazdálkodási cége, az NMT Think Pink több alkalmazottját, mert a vállalat több tízezer tonna hulladékot tüntetett el illegálisan Svédország területén, írta a The Guardian. A vizsgálatok során az illegális lerakóhelyeken veszélyes mennyiséget találtak arzénból, dioxinokból, ólomból, cinkből, rézből és kőolajtermékekből is.
A kötelező bevezetés előtt 17 nappal nagy nehezen megszülte a kormány azt a rendeletet, ami a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését szabályozza. Ebben a cikkben összeszedtük, hogy kiket és hol érint a gyűjtés, mi kerülhet az új kukákba, kinek jó ez, és mit tegyen az, aki eddig is komposztált.
Mostanra már lezajlottak a nagy karácsonyi lakomák, és talán szívesebben rendelnénk pizzát, minthogy a maradékot újramelegítsük. De ne etessük a kukát, az ünnepi ételek maradékából finom fogásokat lehet készíteni. Erre hozunk pár trükköt.
A szépségipar fenntarthatósági vonatkozásairól kevés szó esik, pedig jelentős, több téren is potenciálisan környezetszennyező terület. A veszélyekről és a lehetséges megoldásokról Kovács Zsófia Adrienn környezetkutatóval, a szépségiparban használt csomagolóanyagok visszagyűjtésével foglalkozó Beautycle egyik alapítójával beszélgettem.
Sokan azt hiszik, hogy a nevét nagy piros virágáról kapta, csakhogy ez nem igaz, hiszen azok a levelei. Tartóssága miatt sokan adják ajándékba, de legtöbbször a kukában végzi, pedig jobb sorsra érdemes!
Hőmérséklet, csapadékmennyiség, talajminőség, napsütéses órák száma – csupán néhány tényező, melyek alapjaiban befolyásolják egy adott növény túlélési esélyeit. Akinek vannak szobanövényei, esetleg kertjében veteményes és gyümölcsfák találhatók, virágok pompáznak, az nagyon jól tudhatja, mekkora jelentősége van az időjárási körülményeknek a növények szépségére és egészségére, és mennyire nem mindegy, hogy melyik növényt hova helyezi el a területen belül. Azonban az éghajlatváltozás és a szélsőséges időjárási jelenségek megjelenésével e körülmények is átalakulóban vannak. De vajon hogyan alkalmazkodnak ehhez természetes ökoszisztémáink?
Manapság egyes ruhaüzletekbe belépve számos zöld megoldással találkozhatunk. Bizonyos százalékban elcsíphetünk újrahasznosított vagy környezetbarát textíliákból készített darabokat, a kasszánál megkérdezik tőlünk, kérünk-e zacskót, és ha igen, papírból készült verziót adnak számunkra. Sőt, szinte minden fast fashion bolt rendelkezik saját vászontáskákkal is, azonban talán ez mutatja meg a leginkább azt, hogy a fenntarthatóság álcája még mindig csak a további fogyasztásra ösztönzésről szól.
Megtalálták az eddigi legészakibb helyen előfordult naptej-maradványokat. A Svalbard (Spitzbergák) szigeteinek északnyugati részén végzett vizsgálatok során számos kozmetikum, köztük naptej maradványaira bukkantak a hóban.
A technológiai forradalom furcsa fejleménye, hogy a nagy szerverparkok vízhűtése miatt komoly környezetvédelmi problémák alakulhatnak ki.
A Közép-Európai Egyetem professzora, az ENSZ Kormányközi Éghajlatvédelmi Testületének alelnöke szerint környezetvédelmi szempontból a műfenyőnél sokkal jobb választás, ha vágott karácsonyfát állítunk fel otthonunkban.
A komposzthalmot (komposztáló dobozt, krumplihéjat, kávézaccot, nyesedéket) látva az ember ritkán gondol arra, hogy óriások nyomdokain haladva jutott el idáig, pedig így van, és ebbe már annak is bele kell gondolnia, akit eddig elkerült a humuszgyártási őrület. Az már eddig sem számított mentségnek, ha az embernek nincsen kertje: az elszántabbak akár beltéren is kísérletezhettek gilisztakomposzttal, de az erre alkalmas hulladékot néhol köztéri komposztálókban, közösségi kertekben is le lehet adni.
A Larry névre keresztelt hurrikán 2021 szeptemberében erős széllel és özönvízszerű esővel sújtotta a kanadai Új-Fundland szigetét. Emellett azonban még egy jelenséget magával hozott: a mikroműanyag-esőt. Egy friss tanulmány szerint a vihar alatti napokon akár ötször annyi részecske is lehullott, mint a vihar előtti vagy utáni napokon.
Azt már tudjuk, hogy januártól indul a konyhai hulladékok szelektív gyűjtése, de sok kérdés még tisztázatlan volt, egészen mostanáig. Ki gyűjtheti külön a biohulladékot? Mit lehet bedobni az új, barna kukákba, és mit nem? Pénzbe kerül majd? Kötelező lesz? Nem lesznek túl büdösek az új kukák? Itt vannak a válaszok.
Kedves kerthasználók, komposzttagok, érdeklődők!
2022. december 21. és január 7. között a Humusz Ház zárva tart. Sem a kert, sem a komposztpont nem lesz látogatható.
A karácsony ugyan a szeretet ünnepe, amikor úgy érezhetjük magunkat, mintha cukorsziruppal öntötték volna le az egész világot, édes illatok szállnak a légben, csillog és villog a mindenség – de nehéz lenne letagadni, hogy egyben minden bizonnyal a legkörnyezetszennyezőbb ünnep is.
2018-ban született meg az a döntés az Európai Unióban, ami a tagországokat, így Magyarországot is arra kötelezi, hogy 2023. december 31-től kötelezően el kell kezdeni a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését. Az ehhez szükséges szabályozásra hónapok óta várnak a zöld civil szervezetek és a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt., ez azonban végül csak múlt csütörtök este jött ki, a kötelező bevezetés előtt 17 nappal. Ráadásul a szabályozás nem is került a parlament elé, hanem kormányrendeletet adtak ki róla a Magyar Közlönyben (559/2023), ami 24 oldalon keresztül részletezi a szabályokat.
2018-ban született meg az a döntés az Európai Unióban, ami a tagországokat, így Magyarországot is arra kötelezi, hogy 2023. december 31-től kötelezően el kell kezdeni a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését. Az ehhez szükséges szabályozásra hónapok óta várnak a zöld civil szervezetek és a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt., azonban ez végül csak múlt csütörtök este történt meg, a kötelező bevezetés előtt 17 nappal. Ráadásul a szabályozás nem is került a parlament elé, hanem kormányrendeletet adtak ki róla a Magyar Közlönyben (559/2023), ami 24 oldalon keresztül részletezi a szabályokat.
A Magyarországon is egyre népszerűbb Temu e-kereskedelmi oldalon gyakorlatilag minden kapható a ruháktól az elektronikai cikkekig, ráadásul olyan árakon, mint sehol máshol. A bostoni központú, de kínai PDD Holdings Inc. e-kereskedelmi vállalat által működtetett webáruház hasít is: rekord idő alatt lett népszerűbb, mint bármelyik versenytársa, mobil applikációja több mint 50 milliós letöltésnél jár, és közben egyre több kritika, olvasói panasz jelent meg vásárlóktól. Ezért most fogyasztóvédők tesztelték, mennyire biztonságos a Temu-ról rendelni.
Az év során sokat írtunk és nyilatkoztunk arról, hogy az uniós előírás szerint január elsejétől kötelező lesz a biohulladék elkülönített gyűjtése Magyarországon is. Nyáron egy új rendelettervezet is megjelent, azóta azonban semmit nem lehetett tudni arról, hogy a gyakorlatban mire számíthat a lakosság. Múlt héten végül megjelent az új 559/2023 (XII. 14.) kormányrendelet, amire hosszú címe miatt biohulladékos rendeletként fogunk hivatkozni. Ennek köszönhetően most már a MOHU is nyilatkozik arról, hogy mik a terveik a begyűjtést illetően. Előtte azonban egy rövid kitekintés, hogy miről is szól az új rendelet.
A fast fashion a fogyasztói társadalom jelképe is lehetne. Nyomában pazarlás, mikroműanyag és nem elhanyagolható mértékű vegyszerhasználat jár. Utánanéztünk annak, hogy mennyi kemikáliát használnak ruháink készítése során, és ezekből vajon mennyi marad a szövetekben. Néhány trükköt is ajánlunk, amelyekkel elkerülhetjük a bajt, valamint három szervezet címkéjét is megmutatjuk, amelyekre érdemes figyelni, ha nem akarunk vegyszeres kelméket magunkra húzni.