Hírek téma szerint
Legújabb sorozatunkban szeretnénk Nulla Hulladék Hálózatunk tagjait bemutatni és azt, hogy mi mindent tesznek szűkebb és tágabb környezetükben a hulladékcsökkentésért, fenntarthatóbb jövőért. Elsőként a Civil Zöldítők Egyesületét ismerhetitek meg. Hivatalosan idén alakult a csapat egyesületté, de már így is nagyon sok érdekes projektet bonyolítottak és bonyolítanak le.
2020. november 12-én csütörtökön látogatást tettünk a Textrade Kft. Székesfehérváron található üzemébe. A Humusz Háztól indultunk el délelőtt 11 órakor egy bérelt kisbusszal, a járványügyi intézkedéseket betartva (fertőtlenítés, maszkviselet, távolságtartás) utaztunk.
Szolgáltatóváltás következtében megszűnik a Humusz Szövetség régi vonalas telefonszáma.
Láttál már rollerező vagy növényeket ültető óriáspandát? A WWF ÖkoPanda mindent megtesz azért, hogy környezettudatos életet éljen – legyen szó közlekedésről, műanyagmentes bevásárlásról vagy fenntartható étkezésről. A WWF Magyarország ismét összefogott a Rakuten Viberrel, hogy elárasszák az üzeneteket az ökoszemlélettel.
A környezetvédelem iránt érdeklődőnek igencsak megdobogtatja a szívét a KÖZÖS honlapjának olvasása. A KÖZÖS szövetkezeti alapon működtetett közösségi tér, kávézó, konyha a Wekerletelepen. Itt minden összefonódik a fenntarthatósággal, legyen szó az élelmiszer alapanyagok beszerzéséről, a csomagolásokról – vagyis inkább azok hiányáról –, vagy a rendszeresen szervezett programokról. A növényi alapú konyha a Wekerlei kispiaci napokon várja vendégeit kedd és péntek délelőtt, csütörtök délután.
Az élelmiszerpazarlás csökkentését, és ezáltal a magyar munkahelyek védelmét célozza az Élelmezési Világnap alkalmából meghirdetett iskolai kisfilm-pályázat. Az Agrárminisztérium által meghirdetett megmérettetés több mint 120 ezer felhasználót ért el a legnépszerűbb közösségi portálon.
Hazánkban az élelmiszerpazarlás az elmúlt három évben 4%-kal csökkent- hangzott el többek között a FAO Európai Regionális Konferencia 32., virtuálisan megrendezett ülésszakán. A magyar kormány szerint az irány jó, de bőven van még mit tenni e téren.
A járvány miatt szeptemberben készült el a szervezet közhasznúsági jelentése, amelyet honlapunkon is megosztottunk. A Humusz szakmai tevékenysége mellett azt is látni, hogy miből gazdálkodott a szervezet 2019-ben. Összefoglalónkat olvashatjátok.
Az Imagine Budapest egyik legújabb sétáján a fenntartható városi élet kérdését járja körül, amibe mi is besegítünk!
Barbara Franc londoni szobrász pályája során szinte mindig az állatvilágból merítette témáit, és ehhez főként hulladék alapanyagokat használ.
A környezettudatos gondolkodásmód az életünk minden területét „átnézetteti” velünk, és nem áll meg a kérdőjelekkel a fürdőszoba vagy wc-ajtónál sem. Előbb-utóbb felmerül a wc-papír probléma (fehérített? illatos? sokrétegű?), a szappankérdés (inkább legyen természetes alapanyagú), a kozmetikai termékekkel kapcsolatos rengeteg megfontolásra érdemes szempont, és… az intim higiéniai termékek sem maradhatnak ki.
A Környezeti Társadalomkutatók Csoportja (avagy ESSRG Kft.) egy izgalmas kísérleti projektet indított útjára a Jarokelo.hu csapatával, amiben a fővárosiak élelemtermelési alternatíváit igyekeznek feltérképezni. Vagyis a közösségi kertek, balkonkertek, városi kiskertek állnak a kutatás középpontjában. Ebben szeretnének segítséget kérni.
Óriási hajrával ért véget a Tiszai PET KUPA Mosolygó Zsák programjának őszi ártéri takarítása: 3 hét alatt, 60 helyi önkéntes bevonásával, 340 Mosolygó Zsák telt meg.
Komoly gondokkal küzd az Érd és Térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. Az érdieknek ennek ellenére nem kell attól tartaniuk, hogy elszállítatlan marad a szemét a városban. Most az érem másik oldalát járta körbe az erdmost.hu: mit tehet a lakosság, hogy gondosabban szelektált és jóval kevesebb szemét kerüljön a kukákba?
Mint arról korábban hírt adtunk, két magyar fiatal előállított egy, a világon egyedülálló baktériumkoktélt, amely hét hét alatt bármilyen egyszerhasználatos műanyagot képes lebontani. Most kezdenek ipari tesztelésbe, miután a Poliloop nevű biotech startupba a budapesti Vespucci Partners és a világ egyik legelismertebb nemzetközi akcelerátora, az amerikai Techstars is befektetett.
Szerdán tárgyalhatja a kormány az illegális hulladéklerakás felszámolásáról és a hulladékgazdálkodási hatóság felállításáról szóló, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által készített, titkos előterjesztést — tudta meg a Népszava. Mint írják, a birtokukba került, 192 oldalas anyag hangsúlyozottan nem tekinthető a kormány álláspontjának, mivel a kabinet már többször visszadobta az elmúlt hónapok számos tárcaközi, illetve szakmai egyeztetése nyomait magán viselő iratot.
Az európai emberek döntő többsége minden korábbinál fontosabbnak tartja környezetünk védelmét és az újrahasznosítást a COVID-járvány után. 91 százalékuk pedig többet is akar tenni érte.
A napokban a Gazdagréti lakótelepen, a Szent Angyalok templom kertjében hoztak létre egy új komposztálót, amely a közelben lakók számára lehetőslget biztosít a szerves hulladékuk leadására.