Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Romániába és Bulgáriába hordják a szemetüket a nyugat-európai országok

  • 2020. február 27.
  • CsViki

Az EU gazdagabb országai évek óta exportálják Romániába a hulladékot, amely illegális lerakatokba kerül vagy szemétégetőkbe, melyek megfelelő szűrőberendezések híján súlyosan szennyezik a levegőt.

“Az illegális hulladéklerakók tükrözik az EU kelet-nyugati szakadékát” - írja a Deutche Welle. Ivaylo Ditchev, a Szófiai Egyetemen kulturális antropológia professzora cikkében kétségbeejtő képet fest az évek óta fennálló problémákról. A szerző szerint ráadásul nem is körvonalazódik a megoldás.

A professzor emlékeztet: januárban az Európai Bizottság azzal fenyegetőzött, hogy jogi lépéseket tesz azért, mert 2014 óta nem sikerült megfelelő mértékben újrahasznosítania a hulladékot Romániának és Bulgáriának. Mint írja, az olasz rendőrség vizsgálati eredményeinek fényében nyilvánvalóvá vált, hogy az alvilághoz köthető figurák, illetve a két ország befolyásos politikusai közötti bizniszek eredménye az illegális szemétexport.

 

 

A Romániába irányuló, sok esetben illegális szemétexportról a Rise Proiect készített korábban egy tényfeltáró dokumentumfilmet, melyet a Transindex is szemlézett. Eszerint a Nyugat-Európából érkező hatalmas mennyiségű hulladékot főként cementgyárakban égetik el, mérgezve a levegőt és a környéken lakók életterét. Ivaylo Ditchev cikke szerint a két ország hulladékának kevesebb mint 10%-át hasznosítják újra. Egyetért abban, hogy a szemét jelentős részét cementgyárakban égetik el, megfelelő szűrők nélkül, szennyezve a levegőt, ami súlyos egészségügyi kockázatot jelent a helyi lakosság számára. Évente mintegy 100 ezer tonna mérgező polivinil-klorid (PVC) hulladékot égetnek el például Romániában – írja a professzor, aki többnyire külföldön tanít, elsősorban Franciaországban és az Egyesült Államokban.

Bulgária környezetvédelmi minisztere, Emil Dimitrov számtalan illegális hulladéklerakót fedezett fel korábban az ország egész területén. A külföldről behozott hulladékot nem hasznosították újra, mivel az üzletben részt vevő vállalkozások nem tudták eleget tenni az alkunak. Ez azonban nem érdekli azokat, akik ily módon igyekszenek megszabadulni a szeméttől. A cikk szerint az elmúlt tíz évben a bulgáriai hulladékimport a hússzorosára nőtt.

A helyi sajtó pedig arról számolt be, hogy időnként a hulladékot egyszerűen csak hidak alá vagy az autópályák szélére dobják el, majd meggyújtják. Romániában és Bulgáriában, csakúgy, mint Olaszországban, a hulladékkezelési üzletet gyakran kétes hátterű figurák irányítják, korrupt módon. Magas rangú politikusok vesznek részt benne, akik a környezetvédőket radikálisoknak állítják be, akiket állítólag „a nyugati versenytársak fizetnek az ország gazdasági fejlődésének lelassítása érdekében”.

A szerző hozzáteszi: nagyon sok pénzt lehet keresni ebben a „tiltott iparban”, mivel a hulladéktermelő cégeknek komoly összegeket kellene fizetni a hulladék újrahasznosításáért - ám ehelyett egyszerűen megszabadulnak ezektől, a Kelet-Európába irányuló illegális exportot szervező vállalatok révén.

A professzor szerint a környezetszennyezés eleve nagy probléma Kelet-Európában. De nem csak ott: két évvel ezelőtt Kína éppen ennek okán tiltotta be a hulladékimportot. Emiatt most számos EU-tagállam, mely korábban Kínába exportálta a szemetét, most kétségbeesetten keresi a megoldást, melyet a kelet-európai országokban vélnek megtalálni.

A professzor kifejti: mélységesen igazságtalan, hogy a gazdag északnyugat-európai államok egyre szigorúbb környezetvédelmi előírásokat vezetnek be, miközben szemetüket nekünk exportálják. „A hulladékkezelés globalizációját szemlélteti, hogy a tőke felhalmozódik a világ gazdag részein, míg a hulladék felhalmozódik a szegény régiókban” - írja a szerző, aki szerint a megoldáshoz az uniós rendeletek és a bírságok önmagukban nem elegendőek. Hozzáteszi: a szemét évek óta halmozódik Romániában és Bulgáriában, de úgy tűnik, hogy sokan csak vállat vonnak és elfogadják ezt a helyzetet.

 

Forrás: dw.com/transindex.ro