A kávé nyomában – lehetünk-e zöldként büszke kávéfogyasztók?
A víz után a kávé a legtöbbet fogyasztott ital a világon, így nem is csoda, hogy hazánkban szeptember 29-én, míg a nagyvilágban október 1-jén ünnepeljük a kávézás kultúráját. De vajon lehet-e zöldként a fekete arany élvezetét ünnepelni, miközben annak termelése és fogyasztása jelentős környezeti terhekkel jár? Járjuk hát körbe, mennyire vagyunk tudatosak, ha hódolunk a több száz éves szenvedélynek.
Kávészemek, amelyek formálták a világot
A kávécserje őshazáját Etiópiában, Kaffa régióban kereshetjük, innen ered a növény neve is. A legismertebb történet szerint egy Kaldi nevű pásztor figyelt fel arra, hogy kecskéi különös élénkséget mutatnak, miután egy bizonyos piros bogyót fogyasztanak. A 10. században az arab világ orvosai már említést tettek a kávéról, amit ekkor még gyógynövénynek tekintettek. Elsőként a szúfi szerzetesek kezdték el termeszteni a növényt a 15. században, amit hosszú virrasztásaikhoz ittak. Innen indult hódító útjára a Közel-Keleten át, majd a 16. századra az Oszmán Birodalom fontos kulturális italává vált.
A 17. században Európába is megérkezett: Velencében az 1640-es években nyíltak az első kávéházak, Bécsben pedig az 1683-as ostrom után – a legenda szerint a törökök által hátrahagyott zsákokból – főzték az első csészéket. A 18. századra kontinensszerte kialakult a kávéházi kultúra: ezek a helyek nemcsak a társasági élet színterei lettek, hanem gondolatok, viták és még forradalmak bölcsői is.
Hazánkban a török hódoltság idejéből származik a „fekete leves” kifejezés is. A monda szerint ugyanis egy magyar főúr az ebéd meghívással élve egy török pasánál tartózkodott, ám gyanakodott, hogy valami készül ellene, így az étkezés végeztével egyből távozni készült. Egy janicsár azonban az útját állta azzal a felkiáltással, hogy „Ne siess, Uram, hátra vagyon még a fekete leves!” – utalva rá, hogy a kávét még nem szolgálták fel. A legenda szerint az italt elszürcsölve a főurat elfogták és láncra verték, így érthető, miért lett a magyar nyelvben egy széles körben ismert baljós kifejezés a „fekete leves”.
Johann Sebastian Bach: Kávékantáta – a 18. század egyik legkorábbi zenés „kávéreklámja”, amely humorral mesél a korabeli kávémániáról.
A kortyok száma
Míg egykor a kávé egzotikus különlegesség volt, ma már amellett, hogy a reggeli ébresztőnk, a világ egyik legfontosabb itala is: a víz után a második legtöbbet fogyasztott folyadék. Naponta mintegy 2 milliárd csésze kávé fogy el világszerte – vagyis minden nap több ember kortyolja ezt az italt, mint ahányan Európában élnek. Egy év alatt ez több százmillió zsáknyi kávébabot jelent, ami óriási logisztikai láncot mozgat meg a termelőtől a pörkölőüzemeken át hozzánk, kávézókig.
Ha a mennyiségeket egy kicsit közelebbről nézzük: míg a világátlag szerint egy ember évente 1,3–1,5 kg kávét fogyaszt, addig a skandináv országokban ez sokszorosa. Finnországban például egy főre közel 12 kg kávé jut évente, vagyis egy átlagos finn nagyjából annyit kávézik egy év alatt, mint amennyit egy magyar ember hét év alatt. Nem véletlen, hogy az északi országokban a kávé nemcsak ital, hanem kulturális szimbólum, a mindennapi élet szerves része.
A kutatások szerint egy kilogramm kávé előállításához nagyjából 15 000 liter víz szükséges. Ez körülbelül annyi, mint amennyit egy négytagú magyar család egy hét alatt elhasznál zuhanyzásra, mosogatásra és főzésre együttvéve. Ha ezt lefordítjuk a mindennapi adagunkra: egyetlen csésze eszpresszó mögött átlagosan 140 liter víz felhasználása húzódik meg. És nem csak a vízről van szó. Egy liter lefőzött kávé – tehát körülbelül négy-öt bögre – 0,3-0,7 kg szén-dioxid kibocsátásáért felelős. Ez nagyjából annyi, mint egy közepes autóval 3-4 kilométert megtenni. Ha belegondolunk, hogy napi szinten több milliárd csészéről beszélünk, könnyű belátni, hogy a kávé a globális kibocsátások egyik csendes, de jelentős tényezője.
A kávéöv – a Föld trópusi zónája, ahol a kávécserje termesztéséhez ideális éghajlat uralkodik.
A fekete arany ára
A kávétermesztéshez ma már hatalmas ültetvényeket hoznak létre, amelyek gyakran az esőerdők helyén terjeszkednek. Ez nemcsak az élőhelyek eltűnéséhez, hanem a biológiai sokféleség drámai csökkenéséhez is vezet: madarak, rovarok, növények tűnnek el, amelyek kulcsszerepet játszanának az ökoszisztémák fenntartásában. A talaj is megsínyli a monokultúrás termesztést: gyorsan kimerül, erodálódik, és egyre több műtrágyát, növényvédő szert igényel.
A kávéfeldolgozás vízigényes lépései ráadásul sok helyen azt eredményezi, hogy szennyvizet engednek a folyókba és tavakba, így a helyi közösségek ivóvízbázisa is veszélybe kerülhet. Paradox módon mindez egy olyan ágazatban történik, amelyet ráadásul a klímaváltozás fokozottan fenyeget: az Arabica kávé például érzékeny a hőmérséklet és a csapadék változásaira, így a jelenleg alkalmas területek akár felét is elveszíthetik a század végére. Így válik igazán láthatóvá a kávé paradoxona: miközben a világ második legnépszerűbb italát kortyoljuk, minden egyes csésze mögött ott húzódik egy láthatatlan árnyék – a vízfogyasztás, a kibocsátás és a természet pusztulásának története.
A felelősség íze
A kávé ma a társadalom egy részének mindennapi öröme, ám az emberiség egészének egy jelentős kihívása. Egyetlen kortyban benne van a globális gazdaság, a természeti erőforrások és a fogyasztói döntéseink összefonódása. Miközben mi egy csésze mellett ébredünk, valahol a világ másik felén emberek milliói dolgoznak a termésen – gyakran kiszolgáltatott körülmények között, változó éghajlat és erdőirtások árnyékában. A kávé tehát nemcsak ital, hanem tükör is: megmutatja, milyen hatással vagyunk a világra a mindennapi szokásainkon keresztül.
De a kávé története azt is bizonyítja, hogy ez a növény mindig képes volt új korszakokat nyitni. Egykor a kávéházak adtak teret az eszmecseréknek, a gondolatok forradalmának – ma pedig lehetőségünk van arra, hogy a tudatosság forradalmát indítsuk el ugyanebből az élményből. Választhatunk fenntartható forrásból származó kávét, támogathatjuk a fair trade gazdákat, csökkenthetjük a hulladékot újratölthető kapszulákkal, vagy új életet adhatunk a zaccnak a komposztban.
A zöldebb kávézás nem a lemondásról szól, hanem a figyelemről. Arról, hogy tisztában legyünk a csészénk útjával – és azzal, hogy minden korty számít. Ha képesek vagyunk a reggeli rituálénkat tudatosabbá tenni, akkor a kávé valóban nemcsak a nap kezdete lehet, hanem egy új szemléleté is: ahol az élvezet és a felelősség nem zárja ki, hanem sokkal inkább kiegészíti egymást.
