Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Pelenkaáfa-csökkentés jöhet

  • 2017. január 02.
  • Csilla
Folyamatosan vizsgálják a családokat segítő további javaslatokat, így a gyermekételek és a pelenka áfájának csökkentését is, a kormány azonban még nem döntött a részletekről, mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára a Magyar Hírlap pénteki számában megjelent interjúban. A politikus hozzátette: bíznak abban, hogy erről a kérdésről legkésőbb tavasszal az Országgyűlés is dönthet.

mosható pelenka

Az eldobható pelenkák azonban nem csak környezetvédelmi szempontból jelentenek komoly gondot, de még áfacsökkentéssel sem mondhatóak kifejezetten olcsó megoldásnak, összehasonlítva a többször használatos, mosható pelenkákkal szemben.

"Az orvosok szerint a műanyag eldobható pelenkákban nagyjából úgy érzi magát a baba, mintha egy üvegházban lenne a popsija, teret engedve ezzel a különböző kórokozók elszaporodásának. A kisfiúkra még nagyobb veszélyekkel jár ez a fajta pelenkázási szokás, hiszen a magasabb hőmérséklet nem tesz jót a heréknek, és a későbbiekben ez hathat a termékenységre.

Az egészségügyi hatásokon túl, vegyük figyelembe a környezetterhelési oldalt is. Egy gyermek születésétől a szobatisztaságig (2,5-3 év) kb. 1,5-2 tonna veszélyes hulladékot termel az egyszer használatos, eldobható pelenkákkal, mely a vegyes hulladékba dobva lerakóba, vagy szemétégetőbe kerül.

A modern mosható pelenkák nem azonosak a régen használatos tetra pelenkákkal, melyet főzéssel tisztítottak nagyanyáink. A mai mosható pelusok ergonomikusak, designosak, és nem utolsó sorban könnyen használhatóak. Az első szett megvásárlása soknak tűnik, de ha végiggondoljuk egy csecsemő esetében a követező 2-3 pelusos évet - a testvérekről már nem is beszélve - még a mosószerrel és vízzel együtt is kedvezőbb az anyagi ráfordítás."

A Zöldövezet Társulás legújabb projektje például a mosható pelenkák népszerűsítését vállalta előadások tartásával, szakmai online anyag készítésével és facebook hirdetésekkel.

Kukabúvár/ÚjraSzedve magazinunkban megjelent cikkek a témával kapcsolatban:

 

Források:

http://www.zoldovezet.info/content/moshato-pelenka

http://24.hu/fn/gazdasag/2016/12/30/pelenkaafa-csokkentes-johet/