Öngyilkosság a mostani gazdasági növekedési modell

A nemnövekedés (angolul degrowth, franciául decroisseance) nevű gondolkodási irányzat az 1970-es évek zöld mozgalmaival kezdett kibontakozni, majd a kétezres években lett igazán aktív mozgalmi és tudományos értelemben is. Az irányzat legfontosabb állítása, hogy a végtelen gazdasági növekedés környezeti szempontból nem fenntartható. Ezzel szembe mennek a világban most uralkodó fenntartható fejlődés elméletével: az ugyanis kibékíthetőnek tartja egymással a gazdasági növekedést és a környezeti fenntarthatóságot.  Azok a megoldási javaslatok, amiket a nemnövekedés támogatói ajánlanak, első ránézésre azonban mégsem feltétlenül olyan radikális szakítás a jelenlegi gazdasági rendszerrel, mint amit a “nemnövekedés” kifejezés alapján gondolhatnánk.

Antal Miklós ökológiai közgazdásszal beszélgettünk arról, hogy pontosan mi az a nemnövekedés, milyen céljai vannak, és hogy hogyan viszonyul azokhoz az intézkedésekhez, amiket jelenleg is alkalmazunk a klímaváltozás súlyosabb  következményeinek elkerülése érdekében.

Fizikusként kezdte a Budapesti Műszaki Egyetemen, környezetgazdászként folytatta, Barcelonában és Leedsben is kutatott, most pedig a decemberben induló Lendület kutatócsoportjával a munkaidő csökkentésének lehetőségét és ennek energiafogyasztásra gyakorolt hatását fogják vizsgálni Budapesten. Hogyan kötött ki pont ezen a tudományterületen?

Mindig környezetvédelmi kérdésekkel szerettem volna foglalkozni, és először a technológiai oldalát kezdtem vizsgálni az energetikai kérdéseknek fizikusként. Itt viszont azt éreztem, hogy egy nagyon szűk területre vagyok bekorlátozva, ráadásul rajtam kívül álló döntések határozzák meg, hogy a kutatásnak lesz-e egyáltalán relevanciája. Ezért kezdtem el a környezetgazdaságtani doktori programot, hogy megértsem, hogy milyen mélyebb társadalmi mozgatórugói vannak azoknak a környezeti problémáknak, amikre technológiai megoldásokat kerestem.

Amikor aztán 2012-ben kikerültem Barcelonába, az ottani kutatócsoportban akkor volt a reneszánsza a nemnövekedésnek. Ott azt láttam, hogy nagyon sok mindennel egyetértek, de az állítások közül sokszor nem minden volt tudományosan elég megalapozott. Végeredményben viszont a lényegi kérdésekben az ökológiai közgazdászok állításait megalapozottnak gondoltam, egész konkrétan azt, hogy a gazdasági növekedés nem tud olyan tempóban kizöldülni, hogy a klímaváltozás súlyosabb következményeit el tudjuk kerülni.

Persze mivel a társadalom nagyon bonyolultan működik, logikai értelemben nehéz bármilyen eshetőséget kizárni, viszont a múltból rendelkezünk adatokkal arra vonatkozóan, hogy a gazdasági és környezeti mutatók között milyen összefüggések voltak. Illetve azt is meg lehet becsülni, hogy mekkora annak az esélye, hogy ezek a folyamatok radikálisan átalakuljanak. Ez alapján pedig azt mondani, hogy jó eséllyel lehetséges a gazdasági növekedés jelenlegi szintje mellett a környezetterhelést megfelelő mértékben csökkenteni, szerintem nem egy kellően megalapozott állítás. Ezért jutottam arra a konklúzióra, hogy olyan stratégiákon kell gondolkodni, amik túlmutatnak a növekedési logikán.

Jelenleg viszont nincs a világon olyan kormány, ami ebben gondolkodna, és a nemzetközi együttműködések az ENSZ égisze alatt is azt szeretnék elérni, ha megmaradna a gazdasági növekedés, csak kizöldülne.  A világ nagyon jelentős része így gondolkodik, de a változás már elkezdődött. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (IPCC) következő jelentésében lesz egy kereslettel foglalkozó fejezet, ami arról fog szólni, hogy miként lehet csökkenteni – tehát nem csupán zöldíteni – a globális energiafelhasználást a klímakatasztrófa elkerülése érdekében.

Az, hogy ilyesmivel eddig nem foglalkoztak ezek a jelentések, szerintem egyfajta patológiája a rendszernek. Folytatás a G7 gazdasági hírportálon

forrás: https://greenfo.hu/hir/ongyilkossag-a-mostani-gazdasagi-novekedesi-modell/