Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem kell komolyan venni a környezetvédelmet?

  • 2014. november 17.
  • noripalko
Szerző: 
noripalko

"A környezet- és a természetvédelem terén nem kell, hogy pápábbak legyünk a pápánál" – ezt az iránymutatást adta a Földművelésügyi Minisztérium hivatalnokainak V. Németh Zsolt államtitkár arról, milyen hozzáállást vár el a jövőben. Az államtitkár szerint csak népszerűtlenné teszik a környezetvédelmet, ha a kormányzat eltúlozza a hatóság szerepét.
Az Index szerint a földművelésügyi tárca hivatalnokai úgy értelmezték ezt a kijelentést, hogy mostantól nem kell túl komolyan venni a természetvédelmet, ha a gazdasági érdekek úgy kívánják, akár a Natura 2000-es védelem alatt álló területeken is engedélyezhetőek a beruházások.

A Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára október végi állománygyűlésén óva intette a tárca dolgozóit attól, hogy túlzásokba essenek a környezet- és a természetvédelmi kérdésekben. V. Németh Zsolt a minisztérium dolgozói előtt kijelentette: ha „értelmetlen, a jogszabályokból nem következő, indokolatlan intézkedések születnek, az árt a környezet- és természetvédelem ügyének”. Azt is hozzátette, hogy „nem fogunk túlterjeszkedni az EU-s jogszabályokban megfogalmazottakon. Nem leszünk pápábbak a pápánál.” A minisztérium sajtóirodájának tájékoztatása szerint az államtitkár meggyőződése, hogy nagyon sok ember „mumusként” tekint a környezetvédelemre.

Az "értelmetlen" és az "indokolatlan" jelzőket hangsúlyozó útmutatást nem is lehet értelmezni, hiszen a környezetvédelemben nincs lehetőség a kompromisszumra. A kérdés nem a népszerűség, hanem hogy a természeti környezet védelme prioritást élvez-e, vagy sem. Az index.hu forrása szerint az engedékeny útmutató célja az volt, hogy megértesse, az ország területének 21,2 százalékát kitevő Natura 2000-es területek miatt nem kell túlzottan aggódni, ha ipari vagy egyéb gazdasági beruházások útjába kerülnének.

Forrás: greenfo.hu