Kötelezővé kellene tenni a biohulladék szelektív gyűjtését, hogy teljesíteni tudjuk az uniós vállalásokat

Annak ellenére, hogy a korábbi tervek szerint 1,5-2 millió embernek szerették volna lehetővé tenni a biohulladék szelektív gyűjtését, az elmúlt másfél évben gyakorlatilag alig történt valami ezen a területen – derült ki a Mohu háttérbeszélgetésén.
Ennek a tapasztalataik szerint az az oka, hogy a pilotprogramban részt vevő 14 településen sem sikerült számottevő eredményeket elérni a lakosság, illetve a közös képviselők ellenállása miatt. Ezért a cég szerint az infrastruktúra fejlesztése és a szemléletformáló kampányok önmagukban nem elegendőek, csak az vezethetne eredményre, ha ezzel egy időben kötelezővé tennék a biohulladék szelektív gyűjtését – ezt azonban hiába jelezték az előző kormányzatnak, az a választás előtt nem akarta ezt felvállalni.
De hogy jutottunk idáig?
2018-ban született meg az a döntés az Európai Unióban (a hulladék-keretirányelv), ami a tagországokat, így Magyarországot is arra kötelezi, hogy 2023. december 31-től elkezdjék a háztartási biohulladék szelektív gyűjtését. Az unió azt a célt tűzte ki, hogy 2035-re a hulladék 65 százalékát újra kell hasznosítani – miközben az Eurostat 2024-es legfrissebb adatai szerint az unió országaiban átlagosan ez 48 százalék volt, addig Magyarországon mindössze 34 százalék.
Kutatások szerint Magyarországon a háztartási hulladék 30 százaléka konyhai hulladék, ami főként a hulladéklerakókban (évente 400 ezer tonna) vagy a csatornarendszerben (évente 600 ezer tonna) végzi. Ez azért hatalmas probléma, mert a kidobott élelmiszerek nagy mértékben növelik a metánkibocsátást, és ezáltal jelentősen hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz.
A koncessziót elnyerő Mohu Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. 2024-ben országszerte 14 település társasházi övezeteiben indította el a biohulladék szelektív gyűjtését pilotprogramként: Budapesten a XI., a XX. és a XXI. kerület egyes társasházi övezeteiben, Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron, Szolnokon, Kecskeméten, Cegléden, Zalaegerszegen, Békéscsabán, Nagykanizsán, Tatabányán, Kaposváron, Gyulán, valamint Békés városának egyes körzeteiben.
A pilotprogram eredményéről és a biohulladék szelektív gyűjtés elmaradásának okairól Thüringer Barbara Telex oldalán megjelent cékkében további információkat olvashat az olvasó, melyet ide kattintva lehet teljes részletességében elolvasni.
Cikk és kép forrása: telex.hu





