Miért nem vagyunk többen?

  • 2019. április 25.
  • CsViki

A diákok klímasztrájkjáról, tüntetéseiről és egyéb klímatüntetésekről szóló híreket és beszámolókat olvasva és képeket nézegetve felmerül az a kényelmetlen kérdés, hogy vajon mi Magyarországon miért nem vagyunk több tízezren a hasonló megmozdulásokon?

Míg  sok helyen több tízezres tömeg vonul az utcára és követeli kormányától a hatékonyabb klíma-cselekvést, és teszi ezt többször, több helyen rendszeresen, és például az Egyesült Királyságban jelenleg több hetes polgári engedetlenséget indítottak a hatékony klíma-cselekvés kikényszerítése céljából, addig nálunk a heti tüntetéseken alig van pár tíz lelkes és aggódó fiatalabb-idősebb, a március 15-i nagyobb, globálisan meghirdetett akción pedig pár száz…

Vajon miért van ez így? Talán mert nálunk nem tudnak a diákok és az emberek a problémáról? Nem beszélünk róla az iskolában, egyetemen, a TV-ben? Nem írnak róla az újságok, nem merül fel baráti beszélgetéseken? Nincs elég poszt és eszmecsere róla a közösségi médián? Vagy azért, mert nem gondoljuk, hogy nagy a probléma? Annyi minden gondot sorol mindig mindenki, köztük a ’zöldek’ is, és eddig nem dőlt össze a világ, talán ezután sem fog? De akkor miért ütött meg sürgető hangot a visszafogottságáról ismert IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) is tavaly kiadott jelentésében? Miért adott ki több mint 20 ezer tudós a világ minden részéről, egyetértésben, immár második figyelmeztetést az emberiségnek? Miért támogatja most is több ezer tudós és kutató a tüntető diákoka?

Lehet, hogy a korábbinál sokkal sürgetőbb a helyzet, nagy a gond, gyorsan és mindenkinek kellene cselekednie? Greta Thunberg, a klímasztrájkot és tüntetéseket inspiráló 16 éves svéd diáklány szavaival élve, amiket Davosban, a világ pénzügyi vezetőinek mondott: „Nem akarom, hogy reménykedjenek, azt akarom, hogy pánikoljanak. Azt akarom, hogy érezzék azt a félelmet, amit én érzek minden nap – és azt akarom, hogy cselekedjenek.”

Vagy azért nem vagyunk többen, mert van sok más gond, amik elnyomják a klímaváltozás problémájának sürgető voltát? Például a készülőben lévő új szabály, miszerint nyelvvizsga nélkül nem lehet bekerülni az egyetemre? Vagy az, hogy legyen elég pénz a megélhetésre?

Vagy mert nem akarjuk (esetleg nem merjük) így, egy tüntetésen kifejezni a véleményüket? Vagy mert annyiszor kivonultunk már, és mégsem változott látszólag semmi?

De mitől fog ezután, ha feladjuk? Majd más megteszi? De mi van, ha nem?

Vagy mert azt gondoljuk, nem ez a hatékony módja a klímaváltozás megfékezésének? Hanem pl. az egyéni zöld (kislábnyomos) életmód, és abban vagyunk aktívak? Vagy közösségi összefogás kellene és egyéb szerveződések? Vagy majd a politikusok és technológiai innováció megoldják ezt a problémát is?

Több évtizede tudunk a klímaváltozás problémájáról, több évtizede próbálkoznak a döntéshozók különböző energiahatékonyságot növelő és karbon-lábnyomot csökkentő intézkedésekkel, de a globális karbon-lábnyom mérete nem csökken, és ha valahol csökken is, nem eléggé. Elég világos, hogy hatékonyabb, merészebb, nagyobb változást eredményező intézkedésekre van szükség, és több emberre, közösségre, akik ténylegesen csökkentik – és nem csupán zöldítik - lábnyomukat.

De azokat az intézkedéseket, amikre szükség van, ki fogja meghozni, ha nem mutatjuk ki, hogy szerintünk is kell és támogatjuk, ha meghozzák őket?

Vagy azért nem tüntetünk, mert nem látjuk értelmét, hogy így tiltakozzunk, ezzel töltsük az időnket, hisz úgyis elveszett már minden?

Vagy valami más miatt?

Miért nem vagyunk többen? Miért nem értik többen, hogy elsősorban nem a Földet kell megmenteni, hanem minden jel szerint magunkat. De a magunk megmentéséhez szükség van az ökoszisztémákra, amiknek részei vagyunk, és így a Földre is.

 

Vadovics Edina, GreenDependent

Megjelent a Kislábnyom hírlevél 2019. áprilisi (112.) számában.