Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vidéken sem épülhetnek 300 négyzetméteresnél nagyobb üzletközpontok!

  • 2011. december 06.
  • Pauló Gergő

Az Országgyűlés döntött arról, hogy január 1-től nem épülhetnek 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzletek, bevásárlóközpontok az ország területén.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) álláspontja szerint a jogszabály ösztönzően hat a kisebb kereskedelmi vállalkozásokra, a családi gazdaságokra, a helyi piacok és a helyi termelés megerősödésére és ezáltal a vidék népességmegtartó képességére valamint a foglalkoztatottság bővülésére.

Magyarországon jelenleg 1 %-nyi nagy és közepes vállalkozás uralja a kereskedelmi forgalom több mint kétharmadát, míg a 99%-nyi mikro- és kisvállalkozás a kereskedelmi forgalomból mindössze 31-%-kal részesedik.

Az elfogadott törvény célja, hogy ez a folyamat megváltozzon és helyzetbe kerüljenek a helyi és hazai kisvállalkozások, családi gazdaságok.

A Vidékfejlesztési Minisztérium egyik legfontosabb törekvése, hogy megvédje a magyar termőföldet, hiszen a jó minőségű, művelhető területek nagysága egyre kisebb, miközben az élelmiszerek előállítása iránti igény növekszik.

Eddig a nagy alapterületű kereskedelmi központok zömmel a hazai termőföldvagyon rovására- zöldmezős beruházásként- épültek, növelve a művelésből kivont területek arányát. A kormány ennek a folyamatnak a megállítását is célul tűzte ki.

A vidékfejlesztési tárca szerint a nagy alapterületű üzletek építési tilalma jótékony hatással lesz a fenntartható táj- és környezetgazdálkodásra is, amelyhez elengedhetetlen a vidéki lakóterületek valamint természeti erőforrások védelme.

A tiltás alól a nemzetgazdasági miniszter a vidékfejlesztési miniszter részvételével működő bizottság véleményét figyelembe véve adhat felmentést. A bizottság az esetleges felmentés engedélyezésekor vizsgálja a tervezett építmény hatását a vidékre, a környezetre valamint az érintett település és környékének kereskedelmi ellátottságára.

A jogszabály 2014.december 31-ig lesz érvényben.

(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

Forrás: kormany.hu