Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mutasd meg, mi forog kockán!

  • 2014. január 31.
  • Ressinka Agnes

Energiafüggőség címszóval írt ki forgatókönyvírói pályázatot a Közép-magyarországi Zöld Kör. Február 28-ig várják a pályaműveket három témában. A legjobb műveket a szervezők összesen 410.000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal díjazzák, majd leforgatják.

Az Energiafüggők program arra szeretné ráirányítani a figyelmet, hogy életünk minden területén, egyre nagyobb mértékben ki vagyunk szolgáltatva az energiaellátó rendszereknek. Ez az a függőség, amelyben szinte mindannyian szenvedünk, illetve élvezzük áldásos hatásait. A megfogalmazás attól függ, milyen szempontból vizsgáljuk függőségünket az energiától.

Életünk minden területét átszövi az energia használata, legyen az táplálkozás, munka, tanulás, közlekedés, vagy szórakozás. A szervezők az új kampányukkal arra szeretnének ráébreszteni bennünket, hogy milyen súlyosan energiafüggők lettünk. A függőség pedig mindig hordoz veszélyeket, illetve gyakran felesleges költségekbe ver bennünket. A káros „mellékhatásokról” sem illik megfeledkeznünk, ami ebben az esetben egyaránt jelentheti az egészségünk, illetve természeti környezetünk romlását.

Felhívásában a Közép-magyarországi Zöld Kör három, jól körülhatárolt témában várja a pályaműveket. A legjobb forgatókönyveket egyenként 120.000 Ft értékű vásárlási utalvánnyal és külön 50.000 Ft értékű közönségdíjjal jutalmazzák, valamint még a tavasszal leforgatják. Az elkészült filmeket online médiakampánnyal és egy országos egyetemi körúttal népszerűsítik a szervezők. Jelentkezni egy vagy több pályaművel is lehet.

A három oktatfilm tematikája a következő:

1. Az energiafüggőség bemutatása: az energiaszolgáltatásnak óriási jelentősége van életünkben, ha megszűnne az energiaszolgáltatás, aligha tudnánk működtetni világunkat.

2. Egy lehetséges környezetpolitikai eszköz bemutatása: egy alacsonyabb erőforrás felhasználást elősegítő környezetpolitikai szabályozó rendszer alapjai, logikája, a rendszer közérthető bemutatása.

3. Gyakorlati tanácsok: a fenntarthatóság felé mutató életmód ismérvei, hogyan rendezhetjük be életünket úgy, hogy minél kevésbé függjünk a nagy ellátórendszerektől, miközben talán emberibb életet is élünk. Javaslatok az átlagember számára.

Az egyes epizódok mögött meghúzódó érvelést és ismeretanyagot egy hosszabb anyagban mutatják be a szervezők. A részletes kiírás megtalálható a www.energiafuggok.hu oldalon.

A forgatókönyvírói versenyt népszerűsítő videó: http://youtu.be/BmCY7Q7n2Rg

További információ: Közép-magyarországi Zöld Kör, [email protected] , 06/1-216-72-97