Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 13 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az FKF Zrt. több mint 100 gyermeket díjazott

  • 2011. december 23.
  • Scheuer Zsuzsanna

A MikulásGyárban megrendezett Gyermekrajz- és Szépírói pályázat díjátadóján az FKF Zrt. különleges ajándékokkal tette boldoggá a díjazottakat

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kiemelten fontosnak tartja a környezettudatos gondolkodásra való nevelést és a természetért, társadalomért felelős szemléletmód kialakítását, formálását. A Társaság a gyermekek és a fiatalok megszólításában látja a fenntartható jövő kulcsát, ezért 2011-ben meghirdette Gyermekrajz- és Szépírói Pályázatát „A Hulladékhegyen innen és túl” címmel. Ihletet elsősorban az FKF Zrt. tevékenységi köréből lehetett meríteni. A Szépírói Pályázat zsűrielnöke Csukás István, Kossuth-díjas író, a Gyermekrajz-pályázaté pedig Fábián Noémi, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára volt. A díjátadó ünnepségnek a MikulásGyár adott helyet.

FKF-pályázat

A MikulásGyár rendezvénysátrát közel 350 lelkes gyermek és büszke családtagjai töltötték meg 2011. december 18-án. A Szépírói Pályázat zsűritagjai között szerepelt Csukás István, Kossuth-díjas író, Karafiáth Orsolya, a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével kitüntetett írónő és Finy Petra, írónő. A gyermekrajz-pályázatokat Fábián Noémi, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Budai Rajziskola tanára, valamint Vincze Ottó Munkácsy-díjas képzőművész bírálta el. Az alkotások zsűrizésében az FKF Zrt. és az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. is részt vett.

A Gyermekrajz-pályázat fődíjas alkotásai az FKF Zrt. kukásautóit díszítik, amelyeket Budapest utcáin lehet megtekinteni. A Szépírói Pályázatra benyújtott írásokról könyv is készült, amelyet a Gyermekrajz-pályázat képeivel illusztráltak. Az albumot a helyszínen a zsűri dedikálta.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. tevékenységét nem csak szolgáltatásai, hanem társadalom-központú szemléletmódja is jelentősen meghatározza. A környezettudatos magatartás kialakítása érdekében a Társaság olyan CSR programot dolgozott ki, amely a gyermekek és a fiatalok ösztönzésével kíván felelős társadalmat építeni.

FKF-pályázat„Szolgáltatásai révén az FKF Zrt. elkötelezett a környezetvédelem mellett, ám munkánk során arra is törekszünk, hogy minél több emberhez eljuttassuk a Társaság által képviselt értékeket, hiszen felelősséggel tartozunk a jövő generációiért. A társadalomért felelős gondolkodásra való nevelés alapja a példamutatás, ezért az önkéntesség európai évében olyan lehetőséget kerestünk, amellyel a rászorulókon segíthetünk. Így esett a választás a MikulásGyárra. Hiszek abban, hogy ezzel az akcióval a mi karácsonyunk is még szebbé válik.”-nyilatkozta Klug Lajos, az FKF Zrt. vezérigazgatója.

A MikulásGyárat a Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. két társcége is támogatta.  Az FKF Zrt. hulladékszállítással, hó esetén síkosságmentesítéssel segíti a Gyár működését. A MikulásGyár helyszínét a Főkert Nonprofit Zrt. az ökotudatosság jegyében növénydekorációval, többek között tuják és a gyermekek által illusztrált játék fenyőfákkal díszítették.

A díjátadót követően a létesítmény megtekintésére, az ajándékkészítés folyamatának megismerésére, valamint korcsolyázásra is lehetőség nyílt.

A Gyermekrajz- és Szépírói Pályázat nagy sikerére való tekintettel az FKF Zrt. ezeket a programokat jövőre is meghirdeti, és ismét lehetőséget kínál a gyermekeknek arra, hogy kibontakoztassák tehetségüket. A Társaság célja az, hogy a gyermekekben és rajtuk keresztül a felnőttekben – akár játékos formában is - tudatosuljon, milyen fontos részét képezi életünknek a hulladék. A kreatív ötletek, a jövőbe mutató gondolatok elősegíthetik, hogy minél többen varázsolják szebbé környezetünket a „Hulladékhegyen innen és túl”.

Forrás: FKF Zrt.