Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 18 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Köztisztasági Fórum

  • 2006. április 26.
  • humusz

Az elmúlt néhány évben ugrásszerû minõségi és mennyiségi javulás következett be Magyarországon a hulladékgazdálkodás területén - hangoztatta kedden Szombathelyen a tizenhatodik alkalommal megrendezett Nemzetközi Köztisztasági Kiállítás és Szakmai Fórum rendezvénysorozatát megnyitva Rakics Róbert, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

A legfontosabb változások közé tartozik szavai szerint, hogy létrejöttek olyan a gyártói felelősség elvét megalapozó és végrehajtó begyűjtő rendszerek és koordináló szervezetek, amelyek feladataikat megítélése szerint nagyon jól látják el."A kiterjesztett gyártói felelősség jól működik, arra kell bízni a hulladék újrahasznosítását és ártalmatlanítását, aki a hulladékot megtermeli" - mondta.

Példaként hozta fel az elektronikai termékeket gyártó cégek ma már a tervezésnél figyelembe veszik, hogy a hulladéktermelés mértéke alacsony, a keletkezett hulladék pedig a lehető legnagyobb mértékben újrahasznosítható legyen. Megindult a veszélyes összetevők kivétele a települési szilárd hulladékból, az elektronikai hulladék kivétele mellett nagyon fontos szavai szerint az autóroncsok kezelőrendszereinek kialakítása, az elemek és akkumlátorok szervezett begyűjtése, valamint annak megelőzése, hogy használt gyógyszerek ne kerüljenek be a települések szilárd hulladékába.

Megkezdődött szavai szerint a nagymértékben felhalmozódott ipari hulladékok ártalmatlanítása is, erre példa az amit az M7-es autópálya építése során alkalmaztak, illetve nagy számban zártak be olyan hulladéklerakókat amelyek az uniós elvárásoknak szinte semmiben sem feleltek meg, hasonlókból ma már csak 350 működik az országban. "Elindult tizenkét komplex hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése, ez összesen 1200 települést, 3,5 millió embert érint, melynek összköltsége 74 milliárd forint" - mondta.

Az államtitkár szerint "robbanásszerűen" nőtt Magyarországon a szelektív hulladékgyűjtő pontok száma, szavai szerint ma már 4,2 millió ember kapcsolódhat be a szelektív hulladékgyűjtésbe. A kedden kezdődött és csütörtök délutánig tartó köztisztasági szakmai fórumon 21 szakmai előadás hangzik el, főként az önkormányzatok hulladékgazdálkodásával kapcsolatos feladatokról, az ezek végrehajtásához szükséges beruházások forrásairól, valamint a hulladékhasznosítás aktuális kérdéseiről.

A nemzetközi köztisztasági kiállításon a szervezők elmondása szerint hét országból 44 kiállító vesz részt, akik elsősorban a köztisztaság területén használt és forgalmazott gépeiket, speciális berendezéseiket állították ki.


forrás: mti/híradó