A kormány 35 évre kiszervezné a hulladékgazdálkodási jogokat

  • 2021. augusztus 20.
  • Viktor
Szerző: 

A Momentum-elnök Fekete-Győr András szerint a kiírás paramétereinek lényegében egyetlen cég, a Mol tud csak megfelelni.

420 hónapra, vagyis 35 évre adná oda a kormány a hulladékgazdálkodási koncessziót egyetlen pályázónak – ez derül ki Fekete-Győr András szerint a legújabb az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent felhívásból.

A Momentum elnöke felhívta rá a figyelmet, hogy a kiírás precíz és pontos, ugyanakkor nagyon rövid is, tekintve, hogy a jelentkezőknek mindössze 12 munkanapot adtak, hogy elkészítsék a pályázatukat.

Ez elég egyértelműen szembemegy az Európai Unió irányelveivel”

– fűzte hozzá Fekete-Győr András, aki szerint a paramétereknek lényegében egyetlen cég, a Mol tud csak megfelelni.

A kormány tavaly novemberben nyújtott be új törvényjavaslatot a hulladékgazdálkodás átalakítására, amelynek az egyik legfontosabb eleme, hogy koncessziót írnak ki a hulladékok begyűjtésére, előkezelésére és kereskedelmére. Így erre egyetlen szervezet lenne jogosult az egész országban, amelynek a szemétkezelésben eddig részt vevő cégek csak alvállalkozói lehetnének.

Forrás: hvg.hu