Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 4 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kidobott gép is lehet értékes alapanyag

  • 2020. január 29.
  • CsViki

Kétféle csúcstechnológia alkalmazásával indult meg az elektronikai hulladékok újrahasznosítása Miskolcon. Két éve fogant meg az első gondolat egy miskolci cég tulajdonosaiban, hogy a hulladékgazdálkodást jövedelmező és társadalmilag is hasznos üzletággá fejlesszék. Ma már napi egy kamionnyi, azaz évi mintegy ötezer tonna elektronikai hulladékból készítenek mások által használható fém- és műanyag alapanyagot egy Magyarországon eddig nem használt, tiszta technológiával.

Szemét helyett újrahasznosítva

Villanymotor, hajszárító, elektromos vezetékek garmadája, kávéfőzők, különböző elektromos kéziszerszámok: olyan termékekről beszélünk, amelyek szinte minden háztartásban előfordulnak, az emberek napi rutinjának fontos részei, de mivel ma már akár pár ezer forintért megvásárolhatók, szinte sosem javíttatják ezeket, hanem kidobják, és újat vesznek. Elképzelni is szörnyű, mennyi szemét lesz ezekből a szerkezetekből, amelyek a környezetet szennyezik, nem véletlen, hogy a kütyük többségére már környezetvédelmi termékdíjat is kell fizetniük a gyártóknak. De ettől még a szemétben kötnek ki, és a bennük lévő értékes fémek, műanyagok parlagon maradnak. Maradtak, egészen mostanáig.

 

Környezetvédelem csúcstechnológiával

Egy miskolci, a nyomdaiparban tevékenykedő kisvállalkozás, a Serenity Solution tulajdonosa és ügyvezetője, Herczeg Péter és Hevér Kristóf két éve kezdett el foglalkozni a gondolattal, hogy az ilyen típusú hulladék feldolgozása nemcsak környezetvédelmi szempontból hasznos, de üzletileg is kifizetődő lehet. Annál is inkább, mert egy állami beruházásösztönző pályázat hetven százalékos adókedvezményt ígért azoknak a vállalkozásoknak, amelyek új technológiákat vezettek be. Nekiültek hát a táblázatoknak, a piacelemzéseknek és a technológiai leírásoknak, és úgy döntöttek, behoznak egy eddig nem alkalmazott, igen hatékony eljárást.

A Sajószigeti úton felépített csarnokunkban a CIB Bank több mint félmilliárdos hitelének segítségével, 1,3 milliárd forintos beruházás révén kétféle csúcstechnológia alkalmazásával indult meg az elektronikai hulladékok újrahasznosítása. Az elektromos vezetékek darálását követően az intelligens gépsorok képesek szétválasztani egymástól a műanyagot, az alumíniumot és a rezet, amelyből tiszta, első- és másodosztályú másodnyersanyagokat állítunk elő – mondta Hevér Kristóf, az új beruházásra alapított Serenity Recycling ügyvezetője. Mindezt érdemi emberi beavatkozás nélkül, mivel a gép automata, csak a kezelő szakértelmét kell biztosítani. A kidobott drótból előállított műanyagot és fémet aztán a gyárak újra megvásárolják, és különböző háztartási gépek gyártásánál használják.

 

Tiszta és környezetbarát eljárás

A kávéfőzőket, villanymotorokat, hűtőkompresszorokat és kéziszerszámokat gigantikus automata kalapácsokkal trancsírozzák szét, aztán a törmeléket intelligens és mágneses eljárásokkal szétválasztják, mígnem a különböző fémek és műanyagok tiszta és jó minőségű nyersanyagát kapják belőlük.

Évi ötezer tonna hulladék hasznosítása biztosan megoldható miskolci csarnokunkban. A tényleges kapacitás ennél nagyobb lesz, de arról egy teljes év után tudunk beszélni. A bank nemcsak a kedvező hitelt biztosította az MNB Növekedési Hitelprogram keretében, de vállalati kapcsolattartónktól szakértői segítséget is kaptunk – tette hozzá Hevér Kristóf, aki szerint nagyon fontos, hogy a kidobott gépekből újra használható alapanyagok lesznek az általuk bevezetett új technológiákkal. Az alapanyagok előállításához pedig nem használnak semmilyen szennyező kémiai anyagot, így az eljárás tiszta és környezetbarát.

 

Kép forrása: Serenity Recycling

Forrás: sokszinuvidek.24.hu