Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 10 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újrapapír füzetek rendelése - 2014.

  • 2014. március 03.
  • Axi

füzet

Ismét rendelhetőek a Humusz újrapapír füzetei. Az előző évekhez képest új borítóval tervezett, 64 oldalas (32 lapos) standard iskolai füzetek A/5-ös méretben, négyzethálós változatban szerezhetőek be. A füzetek hátsó borítóján papírtakarékossággal kapcsolatos tanácsok szerepelnek.

Kedves Pedagógusok és Környezeti nevelők!

Az előzetes igények alapján, a Humusz az idei évben vállalja az iskolai újrapapír füzetek nyomdai legyártatását. Annak érdekében, hogy a füzet előállítási költsége minél alacsonyabb legyen (a magasabb példányszámnak köszönhetően), együttműködő partnereket keresünk iskolák, civil szervezetek körében. Vállaljuk, hogy összegyűjtjük az érdeklődők igényeit, valamint megszervezzük a füzet kiadását és terjesztését.

Az iskolának a diákokra gyakorolt szemléletformáló hatása igen jelentős. Az intézmény akkor lehet hiteles, ha működése összhangban áll az órákon elhangzottakkal. Így a diákok is nagyobb valószínűséggel csökkentik saját papírfogyasztásukat. Csatlakozzanak az újrapapír füzet akciónkhoz, melyek alapot adhatnak egész éves szemléletformáló munkájukhoz.

ÚJRAPAPÍR FÜZET AKCIÓ - felhívás!

Az előzetes igények alapján, a Humusz az idei évben vállalja az iskolai újrapapír füzetek nyomdai legyártatását.
A Humusz, a diákok egészségének megőrzése, a környezet védelme, valamint a környezeti nevelés szempontjából kiemelkedően fontosnak tartja a természetes alapanyagból, ill. másodnyersanyagból készült iskolaszerek használatát. Szükséges, hogy a szelektív hulladékgyűjtés térhódítása mellett, a másodnyersanyagból készült termékek használata is elterjedjen. Egyfelől, mert csak így van értelme a szelektálásnak, másfelől pedig a szemléletformáló hatás miatt.

 

Ajánlat  újrapapír füzet megrendeléséhez
A megfelelő minőségű, újrapapír füzetek szállítására iskolájuknak az alábbi árajánlatot tesszük:
                 Megnevezés                                                     maximális  db ár*
   A5-ös méretű, 32 lapos, négyzetrácsos                                     150 Ft

  • A füzet kinyomatását a fenti maximált áron csak akkor vállaljuk, ha az összes megrendelőtől legalább 2.000 példányra érkezik megrendelés a Humuszhoz. Amennyiben nagyobb mennyiséget sikerül megrendelni, a füzetek ára csökkenhet (amit a második részlet befizetésekor figyelembe veszünk.  (2000pld meghaladó rendelés esetén, ez az ár csökken: a füzet ára 3000 pld-nál 135 Ft /db, 4000pld-nál pedig 125 Ft /db lenne.)
  • Egy megrendelőtől elfogadható legkisebb megrendelhető mennyiség: összesen 300 db,  (aki ennél kisebb mennyiséget szeretne megrendelni, kérjük fogjon össze más iskolákkal, vagy vonja be a helyi pedagógiai szolgáltatót vagy a helyi önkormányzatot). 
  • A megrendelt mennyiség árának 50%-át előlegként a rendelés visszaigazolása után, de legkésőbb 2014. április 30-ig a Humusz Szövetség pénztárba be kell fizetni, vagy át kell utalni (Magnet Bank: 16200151-00174578).
  • A füzetek vállalt legyártási határideje: 2014. június 30.
  • Amennyiben a Humusz saját hibájából nem tudja szállítani a füzeteket, a befizetett összeget visszafizeti az iskolának.
  • Tájékoztatásul közöljük, hogy megrendeléseket (a nyomdai munkák megindítása miatt) legkésőbb 2014. április 30-ig áll módunkban elfogadni. 

 A rendelés feltétele egy előzetes online regisztráció, melynek kitöltése után felvesszük a jelentkezőkkel a kapcsolatot, és megküldjük számukra az rendeléshez szükséges nyomtatványt.

Előzetes regisztráció az újrapapír füzetek megvásárlásához ITT!

A regisztrációra 2014. március 7.  - április 30. között lesz lehetőség.

Kérjük, hogy a regisztráció után, az általunk küldött megrendelőlap mielőbbi beküldésével segítse akciónk sikerességét.
A megrendeléseket beérkezési sorrendben regisztráljuk és visszaigazoljuk. Az adásvételi szerződésünk a visszaigazolásunk megküldésével, illetve az ott feltüntetett előleg befizetésével válik érvényessé. 

A füzetmegrendelő innen is letölthető!              
* Amennyiben nagyobb mennyiséget sikerül megrendelni, a füzetek ára csökkenhet (amit a második részlet befizetésekor figyelembe veszünk).


Bővebb információ:

Némethné Kavecsánszki Alexandra
axi(kukac)humusz.hu
(06-1) 386-26-48

 


Az előzetes igények alapján a Humusz Szövetség az új tanév kezdésére idén is vállalja az iskolai újrapapír füzetek nyomdai legyártatását.  

 

Az újrapapír füzetek szállítására iskolájuknak az alábbi árajánlatot tesszük:

 

            Megnevezés                                                                           maximális  db ár*

A5-ös méretű, 32 lapos, négyzetrácsos                                                           120 Ft

 

1.      A füzet kinyomatását a fenti maximált áron csak akkor vállaljuk, ha az összes megrendelőtől legalább 2.000 példányra érkezik megrendelés a Humuszhoz.

2.      Egy megrendelőtől elfogadható legkisebb megrendelhető mennyiség: összesen 300 db,  (aki ennél kisebb mennyiséget szeretne megrendelni, kérjük fogjon össze más iskolákkal, vagy vonja be a helyi pedagógiai szolgáltatót vagy a helyi önkormányzatot).

3.      A füzetek vállalt legyártási határideje: 2013. Június 30.

4.      Amennyiben a Humusz saját hibájából nem tudja szállítani a füzeteket, a befizetett összeget visszafizeti az iskolának.

5.      Tájékoztatásul közöljük, hogy megrendeléseket (a nyomdai munkák megindítása miatt) legkésőbb 2013. április 30-ig áll módunkban elfogadni.

Kérjük, hogy a megrendelésének mielőbbi beküldésével segítse akciónk sikerességét. 

A megrendeléseket beérkezési sorrendben regisztráljuk és visszaigazoljuk. Az adásvételi szerződésünk a visszaigazolásunk megküldésével, illetve az ott feltüntetett előleg befizetésével válik érvényessé.

 

További információ:
Némethné Kavecsánszki Alexandra

Humusz Szövetség

Cím: 1111 Bp., Saru u. 11.

Tel.: (1)386-2648

E-mail: [email protected]

 

 

Budapest, 2013. Március. 27.

                                                                       

Tisztelettel:

                                                                                                            Graczka Szilvia

                                                                                                                    Elnök

 

* Amennyiben nagyobb mennyiséget sikerül megrendelni egységesen, a füzetek ára csökkenhet (amit a második részlet befizetésekor figyelembe veszünk).