Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 5 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Európai Parlament lépést tesz a hulladékégetés visszaszorítása érdekében

  • 2019. február 14.
  • Csilla
A REGI bizottság a támogatásokat az elavult technológiáktól a megelőzés és újrafeldolgozás felé irányítja - de csak az európai kontinensen.

Ma az Európai Parlament Regionális Fejlesztési Bizottsága (REGI) kilállt a körforgásos gazdaság mellett, azzal hogy megszavazták a hulladék ártalmatlanítására és hulladékégető létesítmények építésére szánt támogatások megszüntetését [1]. Az elavult technológiák pénzügyi támogatásának kizárása a Kohéziós Alapon belül lehetővé teszi a hulladékok megelőzését, az újrafelhasználást és az újrafeldolgozást támogató források felszabadítását 2020 után, és segít a tagállamoknak teljesíteni a 2035-ös körforgásos gazdasági célszámokat.

Janek Vahk, a Zero Waste Europe fejlesztési és politikai koordinátora elmondta: „Ez egy jelentős lépés az erőforrások hatékonyabb felhasználása felé, amely jelentős nettó megtakarítást eredményez a vállalkozások, a hatóságok és a fogyasztók számára, miközben munkahelyeket teremt és csökkenti az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. [2].

Azonban a Zero Waste Europe aggodalmát fejezi ki azon mentességek miatt, amelyek lehetővé teszik az európai peremterületeken a hulladékégető üzemek támogatását, ami óriási pénzügyi terhet jelenthet a már gazdaságilag korlátozott közösségek számára, és nehezíthetik újrafeldolgozási célkitűzéseiket [3]. Vahk azt mondta: „Semmi sem akadályozza meg ezeket a régiókat ambiciózus hulladékcsökkentési és újrahasznosítási célok elérésében [4], de a hulladékégetés lassíthatja őket. Miért támogatnánk szigeteinken ugyanazokat az elavult technológiákat, amelyeket fokozatosan megszüntetünk a kontinentális Európában?”.

A Zero Waste Europe felhívja az Európai Parlament plenáris ülését, hogy erősítse meg a hulladék ártalmatlanítási és -égetési gyakorlatok kizárását a Kohéziós Alap alkalmazási köréből, és erősítse meg a javaslatot az indokolatlan mentességek megszüntetésével.

 

Forrás: https://zerowasteeurope.eu/2019/02/european-parliament-steps-forward-to-...

 

[1] A REGI bizottsági jelentés a Kohéziós Alap alkalmazási köréből kizárja „a legkülső régiók kivételével a maradékhulladék kezelésére szolgáló létesítményekbe történő beruházásokat és a korszerű újrafeldolgozási megoldások esetében, amelyek összhangban vannak a következő elvekkel: a körforgásos gazdaság és a hulladékhierarchia, amely teljes mértékben tiszteletben tartja a 2008/98 / EU irányelv 11. cikkének (2) bekezdésében meghatározott célkitűzéseket, és feltéve, hogy a tagállamok a hulladékgazdálkodási terveiket a 2018/85 /EU irányelv 29. bekezdésének megfelelően alakították ki.

[2] A Circularity Gap jelentés 2019, Circle Economy

[3] Az égetés rejtett költségei: Madeira és Azori-szigetek, Zero Waste Europe, 2019

[4] Számos jó példa van arra, hogy a szigetek túlteljesítik a nulla hulladék stratégiákat. Szardínia egy ilyen eset, amely képes maximálisan hasznosítani az újrafeldolgozást és csökkenteni a keletkező hulladék mennyiségét.
Szardínia története, Zero Waste Europe, 2018