Az eddig legyártott műanyag 90,5 százaléka hever a természetben
Amióta a ’60-as években megkezdődött a műanyagtárgyak tömegtermelése, civilizációnk műanyaghulladékának 90,5 százalékát sosem dolgozzák fel. Ez mind begyűjtésre vár. A holnap Bill Gates vagy Warren Buffettje lehet az, aki létrehozza és felfuttatja a körforgásos a hulladék-újrahasznosítás multinacionális cégeit. Szó szerint kincseken ülünk.
A műanyag kőolajszármazékokból készül, és bizonyos típusainak több száz évbe telik, mire lebomlanak a természetbe. A bomló plasztikból szennyező kémiai anyagok szivárognak a talajba, a talajvízbe és a tengerbe. Az Európai Unióban a műanyagok újrafeldolgozási aránya mindössze 30 százalék, a többi a szeméttelepeken végzi. Évente összesen 26 millió tonna műanyaghulladék keletkezik az EU-ban.
6,3 milliárd tonna
Nagyjából hatvan éve folyik a műanyag tömeges gyártása. 2018-ban látott napvilágot az az ENSZ-jelentés, melynek három tudós szerzője, Roland Geyer, Jenna R. Jambeck és Kara Lavender Law álltak elő egy fontos kalkulációval: a műanyagok tömegtermelésének kezdete, az 1960-as évek óta létrehozott műanyagoknak 90,5 százalékát kidobtuk a természetbe, s csak 9,5 százalékot hasznosítottunk újra. Ez azt jelenti, hogy világszerte 6,3 milliárd tonna műanyagszemét hever az ökoszisztémákban. Ha nem változtatunk a fogyasztási szokásainkon, és nem teszünk a körforgásos gazdaság megvalósítása jegyében az újrahasznosítási arány jelentős emeléséért, 2050-re a kidobott műanyag mennyisége elérheti a 12 milliárd tonnát.
Biznisz a 90,5 százalékból
Az angol Királyi Statisztikai Társaság minden évben kiválaszt egy számot, ami az ítészei szerint a leginkább jellemzi, összefoglalja a világ jelenlegi állapotát vagy a korszellemet. Hasonló ez az „Év szava” versenyhez, ami felett az Oxfordi Angol Szótár szerkesztői döntenek. A társaság ezt a bizonyos 90,5 százalékot választotta az év statisztikájának.
A The Conversation honlapon Liberty Vittert, az említett brit statisztikai szervezetben a szavazóbizottság tagja közölt egy gyors szemléltető példát: a legyártott műanyag 90,5 százaléka 7200 milliárd darab műanyag bevásárlószatyornak felel meg. Ha úgy számoljuk, hogy egy ilyen zacskó 30 centiméter magas, és „egymásra rakjuk őket, akkor 5790-szer eljuthatunk rajtuk a Holdra és vissza a Földre”.
Ha úgy vesszük, hogy egy ilyen zacskó legyártása egy dollárba (283 forintba) kerül, 7200 milliárd dollárt ér ez a rengeteg műanyagszemét. Ennyi pénzből meg lehetne venni az Apple-t, az Amazont, a Google-t, a Microsoftot, a Walmartot, az Exxont, a General Motorst, az AT telkomóriást, a Facebookot, a Bank of Americát és az USA összes amerikaifutball- és kosárlabda-csapatát.
A műanyagzacskók egydolláros értékét egyébként úgy kapta meg Vittert, hogy a plasztik italospalackok gyártásához viszonyította. Annak darabját 3,25 dollárcentbe kerül legyártani. Vittert fogott egy szatyrot, és 31 palackkal tudta megtölteni. Nyilván összenyomott állapotban. Így viszonyul a palack a szatyorhoz.
Vittert azonban egy fontos dologról nem beszél: az alapanyag valóban körülöttünk hever, de a zárt ciklusok megvalósítása, vagyis a körforgásos – minden anyagot újrahasznosító – gazdaság létrejötte azon múlik, hogy kellőképp erőforrás- és energiahatékony újrafeldolgozási eljárásokat tudnak-e kidolgozni a mérnökök és feltalálók. Hiába dolgozunk fel újra anyagokat, és építünk be ismét termékekbe, ha az anyagmegmunkálás túl sok energiafelhasználással jár, vagyis végső soron nem zöld a folyamat.
Forrás: piacesprofit.hu
Szerző: Kriston László
