Alacsonyabb díj kellett a megállapodáshoz Nagykanizsán
Elfogadhatónak tartja a MOHU (MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.) a megjelölt árakat, így a nagykanizsai hulladékszállítást továbbra is egy helyi vállalkozás végezheti. „Újabb tárgyalások után a Viridis-Pannonia végül a MOHU által elfogadható, versenyképes, a szolgáltatás megfelelő színvonalát biztosító árakon vállalta el a kanizsai hulladékgyűjtési feladatokat. Így a jövőben is a nagykanizsai cég lesz a felelős a városi hulladékkezelésért” – közölte a cég az MTI érdeklődésére.
Előzmények
A helyi, nagykanizsai önkormányzati cég, a Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. helyett – a Mohu döntése alapján – január elsejétől egy kaposvári cég látja el a térségben szemétszállítási feladatokat. Több mint százan – szimpatizánsok és a helyi cég munkatársai – január 1. óta kétszer is a
helyszínen demonstráltak a döntés ellen. A kaposvári cégnek egyelőre nincs is elég embere a tevékenység folytatására, ezért Marcaliból kértek segítséget. Az önkormányzati cég dolgozói immár második napja tüntetnek és tiltakoznak az ellen Nagykanizsán, hogy január elsejétől a kaposvári cég vette át tőlük a hulladékszállítást, csütörtökön már rendőrök is a helyszínre érkeztek.
HVDSZ 2000: közösen kialakított szabályrendszer mentén kell végezni a feladatokat
Király András elnök hangsúlyozta: a HVDSZ 2000 szolidáris a hulladékbegyűjtésben és – szállításban dolgozókkal. A szakszervezet a politikai csatározásoktól és a Mohu-monopólium helyzetétől függetlenül a dolgozói érdekeket szeretné érvényre juttatni ágazati megállapodások útján, és az elnök szerint ezért nagyon fontos a HVDSZ 2000 fő mottója, az „Együtt erősebbek vagyunk”. Hozzátette: több tucat munkavállaló feje felett döntöttek, és információik szerint a feladatokat átvevő cég még a bérüket sem rendezte kielégítően.
A HVDSZ 2000 legutóbb, tavaly októbertől egészen december közepéig Balassagyarmaton folytatott tárgyalásokat, ahol a városi önkormányzat, mint tulajdonos végül kiszállt a hulladékos cégből, és a városban január elsejétől a Vertikál végzi a hulladékbegyűjtést és szállítást 154 településen. A dolgozói érdekek előmozdításában, ahogyan a jogelőd és a jogutód, valamint a szakszervezet között létrejött megállapodás létrejöttében is fontos szerepe volt a HVDSZ 2000-nek.
A HVDSZ 2000 szerint itt az ideje, hogy a hulladékgazdálkodás területén is ágazati megállapodások szülessenek. A szakszervezet 2015 óta folyamatosan hangsúlyozza, hogy a hulladékbegyűjtésben és a hulladékszállításban rendezőelvek kellenek, össze kell tudni állni, és közösen kialakított, megfelelő szabályrendszer mentén kell végezni a közszolgáltatási feladatokat – emelte ki Király András.
Forrás: dontwasteit.hu