Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 1 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

11 ezer hordó hamisan címkézett veszélyes hulladék került Abasárra a hírhedt bátonyterenyei akkufeldolgozóból

  • 2023. szeptember 04.
  • Jakab János

Több mint százmilliós büntetést kapott a cég, amelynek hordóin még a feliratok is hamisak voltak.

A hevesi kormányhivatal határozata szerint 103 millió forintos büntetést szabtak ki az abasári, illegálisan tárolt akkumulátorhulladék ügyében – írja az Átlátszó.

 

A határozatból több fontos dolog is kiderült a 11 ezer hordóban tárolt, 1700 tonnányi hulladékról.

 

Egyrészt, a kormányhivatal megállapította, hogy a hordókon lévő felirat hamis volt, az azokban tárolt hulladék valójában veszélyes. Másrészt azt is megállapították, hogy a veszélyes hulladék engedély nélküli raktározásával megvalósult a környezetveszélyeztetés vétsége.

 

Ráadásul az Átlátszó arra is talált bizonyítékot, hogy a dél-koreai tulajdonú SungEel Kft. Bátonyterenyén lévő akkumulátorüzeméből származik az illegálisan tárolt veszélyes hulladék: a cég neve szerepelt ugyanis a szállítóleveleken.

 

A SungEel Kft.-nek Szigetszentmiklóson és Bátonyterenyén is van akkumulátor-újrahasznosító üzeme, amelyeknek már több nyilvános botránya is volt:

- Szigetszentmiklóson felrobbant egy gép, ami két ember halálát okozta. Ott a munkavédelmi hatóság 10 millió forintra büntette az üzemet, majd a katasztrófavédelem vonta vissza az engedélyét.

- Bátonyterenyén pedig a sorozatos szabálysértések és bírságok után a kormányhivatal függesztette fel annak az akkumulátorfeldolgozónak a működését, ahol egy korábban felrobbant darálógépről kiderült, hogy 85 ponton volt szabálytalan.

 

Ahogy arról korábban már részletesen írtunk, az akkucellákban használt lítiumot a jelenlegi technológiával alig tudják újrahasznosítani, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. Emiatt áll fenn annak a komoly veszélye, hogy ezek a cellák veszélyesanyag-raktárakba, vagy akár illegális telepekre kerülnek.

 

Sőt, kikértük a kormányhivataloktól az akkugyárakat érintő határozatokat, ezek alapján a hvg360 cikksorozatában tárjuk fel, hogy mik történtek az elmúlt három évben a Távol-Keletről idetelepült gyárakban.

 

Az első részben, amelyben a komáromi és az iváncsai gyárakban történt eseteket mutatjuk be, mérgezések sora, áramütés, ismeretlen gázok és kigyulladt gyártósor is szerepel a példák között.

 

Cikk és kép forrása: hvg.hu