Újrapapír workshop 2014.

Egy délután kellemes környezetben a gyakorlati környezetvédelemről. Március 11-én az Újrapapír Nap jegyében workshoppal várja a kreatív szakembereket a Humusz Ház.
Egy délután kellemes környezetben a gyakorlati környezetvédelemről. Március 11-én az Újrapapír Nap jegyében workshoppal várja a kreatív szakembereket a Humusz Ház.
A fiatalok rendkívül fontos feladatnak tartják a környezet védelmét - egy százfokú skálán 83 ponttal fejezik ki ezt a véleményüket -, s a közepesnél nagyobb erőfeszítéseket tesznek azért, hogy óvják a körülöttük lévő világot - igyekezetüket 65 pontra értékelik.
Oroszország, Irán, Katar, Bolívia… A Gázexportáló Országok Fóruma július 1-jén Moszkvában ült össze, hogy közös stratégiát próbáljanak kialakítani a palagáz egyre nagyobb súlyával szemben. A hagyományos gáztermelő országok aggódnak. Az új típusú termelés ma még elsősorban az USA-t érinti, de várható, hogy felborítja a világ geopolitikai egyensúlyát.
Átment a kereskedelmi teszten a 280 megawattos arizonai Solana naperőmű, amely napfény nélkül is tud áramot termelni. A 7,8 négyzetkilométeren elterülő létesítmény az egyik legnagyobb olyan naperőmű, amely parabolatükrök segítségével koncentrálja a napfényt, és a napfényből begyűjtött energiát hőként tárolja.
Bizonyára sokan találkoztak már az őszi levélégetés kellemetlen jelenségével, mellyel nem csak a környezetet szennyezik, hanem hasznos szerves anyagot égetnek el. Gondoljunk csak bele, az erdőben senki sem szedi össze az avart és nem égeti el. Miért is tennénk, hiszen ez a természetes folyamatok során elbomlik (komposztálódik), ezáltal biztosítva a humuszban gazdag talajt. A komposztálással a kertes házaknál keletkező "felesleges" növényi részeket (levágott fű, lomb, gallyak stb.) egyszerűen hasznosíthatjuk. Ez lenne az ésszerű megoldás, de sajnos nem mindig így történik.
2013-ban augusztus 20-ára esett a Globális Túlfogyasztás Napja, amikortól az emberiség igényei meghaladták Földünk eltartóképességét. Idén 133 napon keresztül a jövő évi erőforrásokat fogyasztjuk. Jelenleg 1,5 Földre lenne szüksége az emberiségnek.
Rengeteg szó esik a biztonságos játszóterekről a médiában, de a biztonság itt csupán annyit jelent, hogy a gyermekek fizikailag ne sérüljenek. Kevés szó esik a játszótereken is fellehető toxikus anyagokról, pedig ez akár jelentősebb kockázat is lehet.
Először 1988-ban az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézet (National Oceanic and Atmospheric Administration, NOAA) hívta föl a figyelmet az óceánokon úszó szemétszigetre.
A Humusz Szövetség és tagszervezetei a június 26-án induló országos Nulla Hulladék Turnén, harminckét fesztiválhelyszínen várják a hulladék csökkentése és megelőzése iránt érdeklődő lakosokat.
A Föld Barátai Európa és a Magyar Természetvédők Szövetsége által elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy a kísérletben résztvevők testében kimutatható a glifozát[1] nevű gyomirtó. A Szövetség által lefolytatott laboratóriumi tesztekből kiderült, hogy Magyarországon tíz embertől vett vizelet mintából háromban jelen volt a glifozát hatóanyag.