Mindenki Városa
Ezzel a címmel rendeztük meg már hagyományosnak mondható, ám korántsem szokványos kiállításunkat a Föld Napjától a Madarak és Fák Napjáig a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ aulájában.
Ezzel a címmel rendeztük meg már hagyományosnak mondható, ám korántsem szokványos kiállításunkat a Föld Napjától a Madarak és Fák Napjáig a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ aulájában.
A júniusi hétvégeken a Hajógyári Sziget idén is gyerekektől volt hangos. Számtalan program segítette, hogy a gyerekek (kortól függetlenül) jól érezzék magukat a szabadban. A rendezvényen nagyon sokan képviseltették magukat: különböző művelődési házak, civil szervezetek, de legfőképp a különböző kereskedelmi cégek megbízott programszervezői várták a kicsiket és nagyokat.
Amikor a lakás úszik és az alsó lakó üvölt, hogy beázás terjed a plafonján, nem vödröt, lapátot, rongyot kell elõször ragadni, hogy a vizet fölszedjük, hanem a fürdõszobába kell rohanni a csapot elzárni. A környezet- és természetvédelemnek esélye sincs, amíg a túlnépesedést nem sikerül visszafordítani. Simonyi Gyula (Bocs Alapítvány) jegyzete. A Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Stratégiához írta hozzászólásként.
Mint tudjuk, a jogi szabályozás nem önmagában áll, hanem a társadalomban élõ más normákra támaszkodik. Ha az utóbbiak változnak, a jog igazodik, és saját kereteit feszegeti. A magamfajta érdeklõdõ jogász pedig segít neki ebben. Hátha… Dr. Kalas György jegyzete
Mindenkinek van otthon kedvenc ruhadarabja, amit már kinőtt, foltos, már-már javíthatatlan, de rakosgatjuk egyik helyről a másikra, mert úgy a szívünkhöz nőtt. No, ebből a kedvenc anyagból nagy élvezet valami másik kedvencet készíteni. Már a munka során szívünkhöz nő az új tárgy.
„Az Európai Bizottság (EB) kampánya segít az embereknek, hogy hozzájáruljanak az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez.” Rendes tőle. Biztos, hogy a mindennapi szokásaimon, az életmódomon sok múlik, de vajon elég-e, ha csak én változtatok?
A városi embereknek mamár talán el kell mondani, hogy a szalma a gabona szára, amely a learatott gabona cséplése után keletkezik. Soha nem tekintették hulladéknak, mindíg jó hasznát vették. Szalmakötéllel szorították le a tető zsúpjait, a nádkunyhókat ezzel erősítették meg a szél ellen, s az istállóban a lovakat elválasztó strajfokat is szalmából csavarták. Erdélyben sok helyütt az út menti kereszteket is ilyen szalmakötéllel díszítették. A szálas rozs területén a házakat zsúppal fedték, míg a fátlan Alföldön búzaszalmával fűtöttek. A szalmakötésnek, -fonásnak népünk két technikáját alkalmazta és űzi napjainkig: a szálakból történő fonást, és az ujjnyi vastag kötegbe, hurkába fogott szalma spirális technikájú fonását.
Hónapok óta várjuk az Országos Hulladékgazdálkodási Terv (OHT) felülvizsgálatát, de sehol semmi. Van viszont települési szilárd hulladék (TSZH) fejlesztési stratégia, amit persze mi csak a végleges változatban kaptuk meg, az igazi társadalmi egyeztetés megint elmaradt. Szép dolog, hogy az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) megkapta (Sürgős! Két nap múlva ki kell küldeni Brüsszelbe!), és az is nagy örömünkre szolgált, hogy amikor kezdeményeztük, a szakfőosztály munkatársai a HuMuSz képviselőit kedvesen fogadták a Minisztérium épületében, de társadalmi egyeztetésnek ezt talán ne nevezzük.
Üdvözlök mindenkit, aki ijedtében nem lapozott gyorsan tovább, és túljutott a címen. Nem könnyű cikket írni a KukaBúvárba a hulladékokról szóló keretirányelvről. Ez a szókapcsolat ugyanis elsőre rettentő rémisztően hat, de ami még ennél is rosszabb, kifejezetten unalmasan hangzik. Sőt, nem csak elsőre. Mi sem foglalkoznánk vele, ha nem lenne muszáj. De hát mit tegyünk, ha valóban sok múlik azon, hogy ebben a demokratikusnak nevezett, ám igen bonyolult felülvizsgálati folyamatban, milyen irányba terelik az elkövetkező évek hulladékgazdálkodását.