Civilek

Brazíliától a Batthyány Térig

"Lehet Más a Világ!". Ez az üdvös sebességgel terjedő szlogen eredetileg a Szociális Világfórum (SzVF) jelszava. A Szociális Világfórumot első ízben 2001. januárjában rendezték meg a brazíliai Porto Allegreben. Az elnevezés a Davosban 1971 óta megtartott Világgazdasági Fórumra utalt, mellyel szemben a SzVF egyfajta ellenpólusként kívánt megjelenni. A davosi fórum annak a világrendnek vált szimbólumává, mely a fundamentalista neoliberális gazdaságpolitikát tette a világgazdaság alapjává, a mindenki által követendő mintává. Tette ezt annak ellenére (vagy annak dacára) hogy az elmúlt évtizedek során egyértelművé vált, hogy ez a gazdasági logika, csupán keveseknek (a már gazdasági és politikai hatalommal rendelkezőknek) kedvez és nem csökkenti, hanem újratermeli, sőt fokozza a világ kettészakadását, az egyenlőtlenségek növekedését, a természeti és emberi környezet kizsákmányolását. A növekedés és a rövid távú haszonszerzés kizárólagosságával szemben, a Szociális Világfórum az egymásrautaltság, a szolidaritás és a fenntarthatóság jelszavait tűzte zászlójára.

Ökológiai fogyasztóvédelem

A Hulladék Munkaszövetség munkatársainak köszönhetõen nemrégen egy újabb -- ezúttal elsõsorban az ökológiai fogyasztóvédelem iránt érdeklõdõ zöld szervezeteknek szánt -- kiadvány került ki a nyomdából. Viszonylag új témakörrõl, összetett fogalomról van szó (ld. a fogyasztóvédelem és az ökológiai fogyasztóvédelem közti különbség pár éve még minisztériumi szinten sem kristályosodott ki igazán), amely a piacgazdaság mûködésével, hatásaival most ismerkedõ (volt szocialista) országokban kaphat különös jelentõséget.

Csomagolók, ha veszekednek

Miközben több, mint 400 millió liter a magyar tejipar feleslege, az elmúlt évben újabb 10 %-kal csökkent a hazai tejfogyasztás, ami alig fele az európai átlagnak. A további csökkenés az élettani hatások mellett gazdasági veszélyt is magában rejt. A norvég tulajdonú ELOPAK 2001 novemberben kampányt indított a friss tej népszerûsítésére, amellyel szerették volna a fogyasztók figyelmét felhívni a friss tej fogyasztásának táplálkozási és gazdasági jelentõségére, ezért bemutatták a friss és a tartós tej közötti minõségi, tápértékbeli és eltarthatósági különbséget. Szerintük ugyanis a tej megnevezése nem vezethet a fogyasztók megtévesztéséhez. A Tetra Pak viszont, amely már évek óta nyomul a hosszzannnfffrrrissss kampánnyal, ezt igencsak sérelmezni kezdte, a kampány azonnali leállítását követelte, az Önszabályozó Reklám Testülethez (ÖRT) és a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordult.

A DaNOne-sztori

Márciusban jelent meg az a sajtóközlemény, amelyben a D. bejelentette, hogy egy 3 éves "fejlesztési projekt" keretében leépítik a Gyõri Keksz- és Ostyagyárat és a gépsort áttelepítik a székesfehérvári üzembe. Ennek az oka a D. szerint az, hogy a gyõri üzem 3 különálló épülete 100 éves elmúlt, nem fejleszthetõ, mivel a környéke idõközben beépült. Mintegy 700 dolgozó munkahelye szûnik meg a "fejlesztési projekt" révén, akik elõtt a D. jóvoltából a következõ lehetõségek állnak: 270 embert átvesznek a székesfehérvári üzembe (vajon az egzisztenciát, családot, gyereket, barátokat is vihetik?), akik nem akarnak menni, azok átképzési költségeit a D. állja, illetve támogatja a nyugdíjhoz közel álló dolgozók korkedvezményes nyugdíjazását, végsõ esetben pedig biztosítja a dolgozók végkielégítését.

Új versenytörvény

1997. január 1-vel új versenytörvény lépett hatályba (1996. évi LVII. tv.). Ezévtõl nem lehetünk ügyfelek csak bejelentõk - tehát az eljárásból ki vagyunk rúgva. A Gazdasági Versenyhivatal nyári statisztikája szerint az eljárások száma idén jelentõsen csökkent, a fogyasztók megtévesztése miatt kezdeményezett 20 eljárásból pedig 16-ot megszüntettek. A fenti számok sajnos minket igazolnak: nem alap nélkül tiltakoztunk tavaly az új versenytörvény ellen.

Újabb betétdíjas palack tünt el!

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) ismét tiltakozni kényszerül a hulladékszegény betétdíjas csomagolások teljes felszámolására irányuló ipari törekvések miatt. A Coca-Cola cég, mely az elmúlt néhány évben a betétdíjas üveges üdítőital kiszerelést a hazai kereskedelmi forgalomból teljesen kivonta, 1997. júliusában megszüntette a 0,5 l-es visszaváltható műanyag palackok gyártását és forgalmazását is.

Oldalak