Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Levél Serestől

Tisztelt Szerkesztőség,
Év: 
1997
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Seres László

Lapunk legutóbbi számában közöltük azt a feljelentést, amit Seres László (Magyar Narancs) ellen tettünk becsületsértés ügyében. Azóta volt egy meghallgatás, amelyre Seres nem jött el, mert a Magyar Narancs szerint "nem dolgozik a szerkesztõségben". A bíróság a rendõrséggel nyomoztatta ki Seres címét, nekünk meg eltelt egy napunk feleslegesen. Azóta érkezett egy fax szerkesztõségünkbe, érdemes elolvasni, tanulságos.

mivel, ha jól látom peres viszonyba kerültünk, korrektnek tartanám, ha alábbi soraimat T. olvasókkal is megosztanák.

Ha néhány hete egy ismerõsöm nem faxolja át merõ véletlenségbõl a Kuka Búvár 1996. téli számának két oldalát, talán sose tudom meg, hogy becsületsértési eljárás folyik a Magyar Narancs ellen (a bíróságnak beadott izébõl aztán kiderül, hogy nem a lep ellen, hanem ellenem; egyébként honnan veszik, hogy budapesti lakos vagyok?), lévén hogy elfelejtettek nekem egy példányt küldeni T. lapjukból. A lap 1996. õszi száma pedig csak a minap került a kezembe, és abban örömmel láttam, hogy fél oldalon foglalkoznak szerény személyemmel (kicsit túlbecsülnek; vannak nálam nagyobb környezeti problémák is).

Magához az Ügyhöz csak ennyit: talán saját szempontjukból is elegánsabb lett volna, ha a feljelentés sé László Andor levele mellett teljes terjedelmében leközlik 1996.okt. 3-i Ökobarnák c. cikkemet is, mivel gondolom, nem minden olvasójuk olvas Magyar Narancsot is, így kissé mulatságos dolog, hogy "nagyon kíváncsiak" arra, hogyan reagálnak olvasóik egy bürokratikus kijelentésre, egy összefüggéseibõl kiragadott idézetgyûjteményre és saját munkatársuk álláspontjára.

Íly módon ugyanis olvasóik soha nem fogják megtudni, hogy az egész magyar ökomozgalmat barnáztam le, csak pótcselekvõ, törvénykezni vágyó egészségvédõket. És persze azt sem állítottam, hogy õk tudatos nácik: a cikkbõl világosan kiderül, hogy egy intoleráns, egyénellenes gondolkodásmód gyökereit kutattam. Igaz, meg is találtam.

A legszebb persze az , hogy a feljelentés azután történt, hogy László Andor válaszát a Narancs (természetesen) közölte, és ezt Önök a cikkben el is ismerik. A helyreigazításnak tehát eleget tettünk.

A feljelentést természetesen a független újságírás, a véleményszabadsághoz való jog elleni otromba támadásnak tartom. Viszontkeresettel valószínûleg nem fogok élni, mivel egyes magyar "alternatív zöldekkel" ellentétben nincs sok szabadidõm, és azt a keveset sem bírósági pereskedésekkel akarom tölteni.

Saját magamról pedig csak annyit (ld. Barnamocsok, Kuka Búvár 1996. õsz): "szélsõséges maoista" körülbelül pár hétig voltam tinédzserkoromban. Individualista anarcho-liberális vagyok, 1993 óta az amerikai Libertariánus Párt tagja, és nemcsak pár hónapja, hanem huzamosabb ideje, több cikkben is elbúcsúztam a baloldaltól, nem utolsósorban azért, mert vállalhatatlannak és merõ életveszélynek tartom egyes "alternatív" zöld baloldaliak egyén-, piac- és nyugatellenességét, primitív antiamerikanizmusát, ökofundamentalitását.

Egyébként szerintem még mindig következetesebb dolog anarchistaként szabad piaci viszonyokért harcolni (hogy tehát az állam végre eltûnjön a gazdasági szférából), mint Zöld Anarchista Cápaként bírósági feljelentésben és állami tiltásban (dohányreklám, italos fámdobozok ) utazni.

Akkor hát: kalandra fel! Találkozunk a bíróságon!