Civilek

Kína helyett kisebb ázsiai országokba viszik a műanyagszemetet

  • 2018. december 06.
  • CsViki

2018-ben Kína már nem vette át az EU és az USA szennyező, szétválogatatlan plasztikhulladékát újrafeldolgozásra. Ahelyett, hogy ez a helyi újrahasznosító vállalkozások szaporodását vonta volna magával, az Egyesült Államok cégei elkezdték kisebb ázsiai országokba szállítani a hulladékot. De ezek az országok is bekeményítenek.

Megéri majd elkülönítetten gyűjteni és újrahasznosítani a hulladékot Szlovákiában

  • 2018. december 06.
  • CsViki

Tavaly Szlovákiában mintegy 2 millió 130 ezer tonna települési hulladék keletkezett. Ennek közel 30 százalékát, azaz 632 ezer tonnát sikerült elkülönítetten összegyűjteni, 62 százalék pedig hulladéklerakón végezte. Annak ellenére, hogy az elmúlt két évben nagy előrelépést értek el, a környezetvédelmi minisztérium intenzívebbé kívánja tenni a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztését.

Idén legyen papírmentes a karácsony!

  • 2018. december 04.
  • CsViki

Az év utolsó hónapjában riasztóan megugrik a megvásárolt, felhasznált, majd szinte azonnal eldobott papír mennyisége. Ráadásul a keletkező hulladéknak csak töredéke kerül szelektív gyűjtőkbe. A felesleges pazarlás helyett a WWF Magyarország idén az ötletes alternatívák és cellulózmentes csomagolások használatára buzdít mindenkit. Elő a fenntartható és kreatív ötletekkel!

#AdakozóKedd - #Nemrólamszól

  • 2018. november 30.
  • Csilla
Több mint 50 hivatalos partnerország közreműködése, több mint 150 ország kampánya mutatja mennyire népszerű és fontos mozgalommá nőtte ki magát a #GivingTuesday, azaz az #AdakozóKedd kezdeményezés, melynek célja, hogy a Fekete Pénteket és a Kiber Hétfőt követően a vásárlásról az adományozásra, a jócselekedetekre irányítsa a figyelmet. A magyarországi kampányhoz számos civilszervezeten és cégen kívül olyan hírességek is csatlakoztak, mint Lotfi Begi, Bihari Viki, Soma, Kiss Gergely, Steiner Kristóf, Janklovics Péter, Szabó Simon, NoÁr, Lakatos Márk, Lengyel Tamás.

21 gyerek beperelte az amerikai kormányt a klímaváltozás miatt

  • 2018. november 19.
  • Enikő
Még Obama idején, 2015-ben próbálta meg először beperelni egy csapat amerikai gyerek az Egyesült Államok vezetését, mert szerintük a szövetségi kormány megsértette alkotmányos jogaikat azzal, hogy nem tesznek a klímaváltozás ellen. A keresettel azt szeretnék elérni, hogy a kormány készítsen tudományos alapokon nyugvó akciótervet a klímaváltozás megfékezésére és kövesse is az abban foglaltakat.

Nemet mondott a kormány a műanyagszennyezés megállítására

  • 2018. november 19.
  • Enikő
A magyar kormány felelőtlen döntése következményeként tovább szennyezzük hazánk termőtalaját, vizeit, élővilágát az eldobható műanyagtermékekkel és csomagolásokkal. A kormányszóvivő tegnapi kijelentése alapján a kormány nem támogatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium előremutató termékdíjtörvény-módosítási tervezetét, amely megfelelően vette volna fel a harcot a műanyagszennyezés ellen. A Greenpeace Magyarország a tárgyban indított petícióhoz csatlakozó több mint 130 ezer emberrel azt követeli a kormánytól: védje meghazánk természeti kincseit, és sürgősen kezdjen el cselekedni az egyszer használatos műanyagtermékek és csomagolások visszaszorítása érdekében.

Oldalak