2023. március 24.

  • 2023. március 24.
  • Enikő

Kedves Hírlevél Olvasók!

Vessünk a Humusz jövőjébe!

A szervezetünk átfogó fejlesztésével kapcsolatban közösségi adományozási kampányt indítottunk - ehhez kapcsolódóan ezúttal egy hosszabb, két érintettet is megszólaltató cikket osztunk meg, amelyből sok minden kiderül azzal kapcsolatban, miről is szól ez a gyűjtés, és mire szolgál majd a szervezetfejlesztési folyamat.

Továbbá mostanra is jutott szuper hír: világnapot kapott a hulladékmegelőzés! Ehhez kapcsolódóan is született egy cikkünk, illetve a közösségimédia-felületeinken is kommunikációs kampányba kezdtünk, amely március 30-án, tehát a Hulladékmegelőzés Világnapján fut ki - csekkoljátok!

Új blogbejegyzést is olvashattok, illetve a nagyvilág híreit, többek között a környezetkímélőbb online bevásárlásról, az óceánokba kerülő műanyagról és a kiterjesztett gyártói felelősségről.

Jó böngészést kívánunk!

Üdvözlettel: a Humusz Csapat

 

közösségi adományozás

 

HUMUSZ HÍREK

Hatásközpontú működéssel a hosszú távú, pozitív változásért - adománygyűjtési kampányunk céljának bemutatása

A hosszú távú változás a hétköznapok rögvalóságában kezdődik – pontosan ezért kezd a Humusz átfogó fejlesztési programba a Scale Impact szakértőinek segítségével a szervezeti hatékonyság növelése érdekében. Az együttműködés során csapatunk olyan széles spektrumú stratégiai eszköztárral gazdagodik majd, amellyel mindennapi működésünket még magasabb hatásfokra kapcsolhatjuk. A cél, hogy szervezetünk az eddigieknél is professzionálisabban működhessen, ezáltal is szélesítve tevékenységünk társadalmi, és persze környezeti hatását. A Scale Impact missziójáról és a fejlesztési programban rejlő lehetőségekről Harsányi Andrással, a Scale Impact társalapítójával, és Sáhy Gáborral, a Cseriti Bolthálózat alapítójával, stratégiai vezetőjével beszélgettünk.

https://humusz.hu/hirek/hataskozpontu-mukodessel-hosszu-tavu-pozitiv-valtozasert-adomanygyujtesi-kampanyunk-celjanak

 

SZAKMAI HÍREK

Világnapot kapott a hulladékmegelőzés!

Az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) 2022. december 14-én hivatalosan elismerte a zero waste kezdeményezések fontosságát, és március 30-át a Nemzetközi Hulladékmegelőzési Világnappá nyilvánította, amelyet 2023-tól évente tartanak majd meg. A Humusz Szövetség üdvözli, hogy ilyen magas szintű láthatóságot kap a hulladékmegelőzés témája, amivel több mint 25 éve foglalkozik napi szinten. Március során online kampányt indítunk, hogy felhívjuk a figyelmet az új zöld jeles napra.

https://humusz.hu/hirek/vilagnapot-kapott-hulladekmegelozes/30501

 

EGYÉB HÍREK

Húsz év alatt megháromszorozódhat az óceánokba kerülő műanyag mennyisége

Határozott intézkedések nélkül 2040-re csaknem megháromszorozódhat a világ óceánjaiba kerülő műanyag mennyisége – figyelmeztet egy szerdán publikált amerikai kutatás.

https://humusz.hu/hirek/husz-ev-alatt-megharomszorozodhat-az-oceanokba-kerulo-muanyag-mennyisege/30595

-----------

Megkezdődött a 2023. évi kerti zöldhulladék-begyűjtés Budapesten

A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai az időjárás tavasziasra fordulásával a napokban megkezdték a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék járatrendszerű elszállítását. Az FKF logóval és „Kerti zöldhulladékgyűjtő-zsák” felirattal ellátott zsákokban kihelyezett zöldhulladékot meghatározott napokon szállítja el a Társaság Budapesten. 

https://humusz.hu/hirek/megkezdodott-2023-evi-kerti-zoldhulladek-begyujtes-budapesten/30596

-----------

Ne dobja ki feleslegessé vált műszaki eszközeit!

A Highlights of Hungary jelöltjei között idén számos környezettudatos célokat szolgáló, innovatív kezdeményezést találhatunk. Ezek egyike a Ne Dobd Ki Alapítvány, amely olyan még jól használható műszaki eszközök begyűjtéséről és javításáról gondoskodik, amelyek mások számára már feleslegessé váltak. Ezeket kórházaknak, gyermekotthonoknak, alapítványoknak adományozzák. Ellenbacher Attilával, a Ne Dobd Ki Alapítvány kurátorával beszélgetett a Greendex újságírója, Kiss Viktória.

https://humusz.hu/hirek/ne-dobja-ki-feleslegesse-valt-muszaki-eszkozeit/30602

-----------

Kertelj te is Kiskertet! 2023

A Válaszúton Hagyományőrző és Környezetvédő Alapítvány idén harmadik alkalommal hirdeti meg kertművelő pályázatát 3-14 éves gyermekek részére. Olyan gyerekek jelentkezését várjuk, akik otthon vagy nagyszüleiknél kis kertet alakítottak ki maguknak szüleik, nagyszüleik segítségével, és művelik azt. 

https://humusz.hu/hirek/kertelj-te-kiskertet-2023/30598

-----------

Íme a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer részletes szabályai

2023 júliusától indul az új kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer, amelyben a termékek gyártói viselik a pénzügyi felelősséget a hulladékkezelésért a termék teljes életciklusa során.

https://humusz.hu/hirek/ime-kiterjesztett-gyartoi-felelossegi-rendszer-reszletes-szabalyai/30599

-----------

Így lehet környezetkímélőbb az online vásárlás

A rohanó világban egyre többen döntenek az online vásárlás mellett a fizikai boltlátogatások helyett, amikor lehetőségük van választani a kettő közül. Az internetes rendelés esetén ki kell jelölnünk azt is, hogy a csomagot házhoz szállítsák, vagy pedig csomagponton keresztül szeretnénk átvenni. Habár a házhoz szállítás népszerű módja a csomagátvételnek, azonban, ha túlzásba esünk, sokat ártunk vele a környezetünknek.

https://humusz.hu/hirek/igy-lehet-kornyezetkimelobb-az-online-vasarlas/30616

-----------

Zöld dzsentrifikáció: A városfejlesztésnek is lehet árnyoldala

A modern, sokszor végletekig beépített városok esetében a különböző városrészek lakóiban egyre gyakrabban fogalmazódik meg az igény, hogy legyenek a környéken zöldterületek. A zöld környezetre való igény folyamatokat indíthat el, amely újabb társadalmi egyenlőtlenségekhez vezet, feladva a leckét a várostervezőknek.

https://humusz.hu/hirek/zold-dzsentrifikacio-varosfejlesztesnek-lehet-arnyoldala/30613

-----------

Klímabarát életmód: akkor változtatunk, ha a változás nem túl drasztikus

A #HolnapMárKéső (#TomorrowIsTooLate) jelmondattal hirdetett Globális Klímasztrájk előtt egy nappal különös jelentőséggel bírnak az EU Másfélfokos életmód projekt legújabb kutatási eredményei a másfélfokos életmódváltás elfogadásának vagy elutasításának jelentősebb okairól és tendenciáiról.

https://humusz.hu/hirek/klimabarat-eletmod-akkor-valtoztatunk-ha-valtozas-nem-tul-drasztikus/30597

 

BLOG

Klimamegoldások 4.

David Nelles és Christian Serrer könyvének - amit Prof.Rahmstorf a Potsdami (Németország) Klimakutatási intézet ismert tudósa és munkatársa ajánlott figyelmembe – második fejezetének címe: Közlekedés.

https://humusz.hu/blog/klimamegoldasok-4

 

 

Híreket ide várunk: humusz@humusz.hu

Programajánlókat ide várunk: http://www.humusz.hu/esemeny/naptar

 

A Humusz Szövetség elérhetőségei

Cím: 1111 Budapest, Saru u. 11.
Telefon: hétköznap 10.00-12.00: +361-4450168
Drótposta: [email protected]
http://humusz.hu/humuszhaz

Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9.00-17.00

---------------------------------------------------

Partnerünk az Aranykerék Futárszolgálat

Egy bringával több, egy autóval kevesebb! 

http://www.aranykerek.hu/