Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 1 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ne dobja ki feleslegessé vált műszaki eszközeit!

  • 2023. március 17.
  • kovacseszter

A Highlights of Hungary jelöltjei között idén számos környezettudatos célokat szolgáló, innovatív kezdeményezést találhatunk. Ezek egyike a Ne Dobd Ki Alapítvány, amely olyan még jól használható műszaki eszközök begyűjtéséről és javításáról gondoskodik, amelyek mások számára már feleslegessé váltak. Ezeket kórházaknak, gyermekotthonoknak, alapítványoknak adományozzák. Ellenbacher Attilával, a Ne Dobd Ki Alapítvány kurátorával beszélgetett a Greendex újságírója, Kiss Viktória.

Meséljen egy kicsit a kezdetekről! Hogyan indult ez a kezdeményezés?

Jómagam 1988 óta dolgozom tévészerelőként, azóta sokat változott, fejlődött a technika. Az egyik legnagyobb változást a 2012-es év hozta, amikor egységesen át kellett állni a digitális vételre. (Magyarország esetében az átállás csak az úgynevezett földfelszíni műsorszórást érintette kötelező jelleggel, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy 2013. október 31. után tető- és szobaantennával, valamint úgynevezett dekóder, más néven set-top-box nélküli hagyományos tévékészülékekkel semmilyen adást nem lehetett fogni. – Szerk.) Sok addig használt, hibátlanul működő analóg készülék gyakorlatilag feleslegessé vált. Elsőként a Heim Pál Gyermekkórházat kerestem fel, ahol örömmel fogadtak, elkezdődött egy viszonylag rendszeres adományozási folyamat. A hozzám érkező készülékek mennyisége és az adományokat befogadó egészségügyi intézmények körének bővülése miatt egy idő után szükségessé vált, hogy a kezdeményezés szervezettebb formát öntsön. Végső soron így jött létre 2018-ban az alapítvány.

Ha valaki fel szeretné ajánlani a saját használaton kívüli televízióját, milyen szempontokat kell figyelembe vennie? Vannak kritériumok, amelyeknek meg kell felelni?

Az elsődleges cél, hogy a behelyezett készülékek a kórházakban sokáig hibátlanul tudjanak működni, ezért tízévesnél régebbi tévét nem áll módunkban átvenni. A másik fontos szempont technikai jellegű: 2020 óta hagyományos képcsöves televíziót már nem fogadunk el adományként, csak LCD- és LED-kijelzőseket. Természetesen a nagyobb kijelzős készülékek a legjobbak, hiszen ezeknek a képe jól látható a nagyobb kórtermekben is. 

közösségi adományozás

 

Ide kattintva a cikk folytatását is elolvashatod.

Forrás: greendex.hu/Kiss Viktória