Válasz a koordinálók közleményére

Van, amiben egyetértünk, van amit a szavak játékának tartunk. Íme, a válaszunk.
Van, amiben egyetértünk, van amit a szavak játékának tartunk. Íme, a válaszunk.
Évente több száz megkeresés érkezik irodánkhoz a legális hulladékelhelyezési lehetőségekkel kapcsolatban.
Új adatbázisunkban hulladéktípus és város szerint is lehet keresni a leadópontok között.
Illés Zoltán közelmúltban tett nyilatkozata alapján a jövő év elejétől meg kívánják szüntetni a jelenlegi koordináló szervezeteken alapuló begyűjtési és újrahasznosítói rendszert, a piacon egy állami kézben lévő hulladékügynökséggel fogják megoldani a fenti feladatokat. Azt is megtudtuk, hogy a jelenlegi rendszerből fakadó jelentős állami bevételkiesésre hivatkozva a termékdíj-mentességet eltörlik, kötelező lesz annak megfizetése.
A
Várpalotai Közüzemi Kft., az Egészséges Várpalotaért
Egyesülettel együttműködésben, Várpalota és Pétfürdő teljes
területére kiterjesztette a házhoz menő szelektív
hulladékgyűjtési rendszert. A program részleteiről Helt Tamást, a Kft. igazgatóját kérdeztük.
Tavaly jól szolgáltak bennünket, fogyasztókat a legnagyobb kereskedőláncok. Egymással versengve keresték kegyeinket, hogy miután a pohár – vagy inkább PET-palack, aludoboz –fenekére nézve befejeztük fogyasztásunkat, a hulladékunkról is gondoskodjanak. Az italcsomagolási hulladék visszavételével úgy tűnik a fogyasztó jár jól, hiszen pénzt kap a szemetéért, a kereskedő pedig szolgáltatásával újabb tanúbizonyságot tesz környezettudatosságáról. És tényleg. Van abban valami pozitívum, hogy akcióikkal ráirányították a figyelmünket a hulladékunkra, és arra, hogy annak is van értéke. A visszavétel pedig kétségtelenül segíti azt a közérdekű zöld törekvést, hogy minél kevesebb hulladék kössön ki a lerakókban és az égetőkben. Le a kalappal, hogy egy új, és értelmes piaci rést találtak. - Graczka Sylvia írása
Egy franciaországi székhelyű, a hulladék- és újrahasznosítási ipar számára válogatási és minőségellenőrzési megoldásokra összpontosító tervező és gyártó vállalat egyesítette erőit a Polytag-gal, egy egyesült királyságbeli platformszolgáltatóval, amely a körforgásos gazdaságon belüli csomagolási információkra specializálódott. A Pellenc ST szerint ez az együttműködés a fejlett válogatási technológiát és a láthatatlan UV vízjel alapú azonosítást egyesíti az anyagok visszanyerésének és nyomon követhetőségének javítása érdekében.
Több mint kétmilliárd PET-palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza a tavaly júliusi indulás óta a MOHU REpont rendszerén keresztül, ez jól példázza azt, hogy Magyarország elkötelezett a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás iránt- közölte a MOHU az MTI-vel.Kiemelték, becslések szerint a koncessziót megelőzően Magyarországon az italcsomagolások mindössze nagyjából 30 százalékát hasznosították újra.
Megnyílt Budapest XVII. kerületében több mint 5 hektáron az osztrák Egger csoport első magyarországi fahulladék-újrahasznosítási gyűjtőtelepe – közölte a tiroli központú vállalat az MTI-vel.
Négy német iparági szövetség közös kezdeményezést indított az úgynevezett elemmentes nyilatkozat bevezetésére.