Hulladéklerakás
Állásfoglalás a hulladékos holdingról

Április 1-jétől lépett hatályba az a törvénymódosítás, amelynek értelmében a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat a Koordináló szerv, azaz a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. fogja beszedni. A változások természetesen nem csak a díjbeszedésben merülnek ki, és a hulladékgazdálkodás átszervezése sok felet, többek között a közszolgáltatókat is, negatívan fogja érinteni. Íme a Humusz állásfoglalása a rendszerrel kapcsolatban.
Szennyvíziszap – hulladékból nyersanyag?

A napjainkra megnövekedett csatornázottság miatt előtérbe került az ezzel együtt nagyobb mértékben keletkező szennyvíziszap is. Problémaforrásként kezeljük, vagy megújuló energiaforrásként tekintünk rá?
Az önkormányzatok és a hulladékgazdálkodás – Interjú Schmidt Jenővel, a TÖOSZ elnökével

A Humusz Szövetség 2015-ben elindította a Nulla Hulladékos Települések Hálózatát, hogy összefogja Magyarország hulladékcsökkentés iránt elkötelezett önkormányzatait. Schmidt Jenő urat, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnökét kérdezzük arról, hogy hogyan látja az önkormányzatok szerepét a hulladékgazdálkodásban és egy Nulla Hulladékos kezdeményezésben.
Landfill ban? A false path to a circular economy

Elektromos hullahegyek – kiket mérgez a tavalyi mobilod?

Hulladék: egy probléma, ami mindenkié
Illatos úti szennyezés: magasabb fokozaton a maszatolás

Megkezdték a veszélyes hulladék elszállítását Lászlóházáról

Félrevezető MTI hír az illatos úti vegyianyag-raktárról

Az MTI által vasárnap kiadott hír szerint a szennyezés nem éri el a határértéket – ehhez képest mást mondanak a laboratóriumi eredmények.