Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 8 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ennyi embert érdekel a hulladékcsökkentés?!

Év: 
2015
Szám: 
Tél
Szerző: 
Graczka Sylvia

Teltházas volt a nulla hulladék koncepciója köré szervezett konferenciánk.

Örömmel jelentem, nincs veszve minden: ötszörös túljelentkezés és várólisták mellett, több száz fő részvételével zajlott a Nulla Hulladék?! címmel tartott konferenciánk a Közép-­európai Egyetemen. Ott ültek az önkormányzatok és vállalatok szakemberei, a hazai és külföldi civil szervezetek képviselői, pedagógusok, valamint felsőoktatási hallgatók. Csupa olyan ember, aki sokat tehet azért, hogy most és a jövőben kevesebb legyen a hulladékunk.

A probléma megoldása ugyanis már nem elsősorban a hulladékkezelő vállalatok feladata, a felelősség mindannyiunké. Rögtön az elején kértük is, hogy minden elhangzott ötletet, javaslatot mindenki először mint magánszemélyre értsen magára, aztán a hivatalos pozíciója szerint. A nulla hulladék koncepciója szerint törekszünk a hulladék mennyiségének és veszélyességének csökkentésére, illetve az elkerülhetetlenül keletkező hulladékot a természeti körforgás mintájára, újrahasználat vagy újrahasznosítás útján visszavezetjük a gazdasági körforgásba.

A kétkedőknek szólt a konferencia mottója: „Az erőforrás­takarékosság nem utópia”. A konferencián konkrét példákon keresztül mutattuk be, hogyan csökkenthetjük a környezetterhelést. Kezdve a rendezvény megszervezésével, ahol megoldottuk az elkülönített gyűjtést, beleértve a szerves hulladékot is. A helyi és fair trade élelmek, italok csomagolásmentesek voltak, vagy visszaváltható csomagolásban érkeztek. Minden eszköz újrahasználható volt. Sok pozitív megerősítést kaptunk ennek kapcsán a résztvevőktől.

A konferencia első napja közelképet adott a hazai és az uniós hulladékos helyzetről. Szinte minden területről nagyon sok kritika fogalmazódott meg a hulladékkezelés hatékonyságával, a központosítással kapcsolatban. Nekünk is meggyőződésünk, hogy a hulladékos problémákat a helyi viszonyokat ismerő önkormányzatok és közösségek tudják megoldani, a központosítással ez a rugalmasság és persze az átláthatóság is elvész. Hallhattunk viszont egy jó példát is: hogyan szervezte meg egy olasz hulladékkezelő vállalat a magyarok által is oly sokszor átszelt Treviso környékén a korszerű hulladékgazdálkodást. A vállalat képviselője rávilágított a lényegre: „Rájöttünk, hogy ha kommunikálunk a lakosokkal, és megértik, hogy mi az a hulladékos hierarchia, megértik, mit miért csinálunk, akkor máris elvégzik a munkánk felét. Partnerekké válnak a céljainkban.”

Ez egybecseng azzal, amit mi is vallunk: technológiailag és infrastrukturálisan fejleszthetünk akár a végtelenségig, ha nincs meg a tudás és az akarat. Reprezentatív statisztikák szerint a lakosság közel 100%-­a tudja, mi az a szelektív gyűjtés, közel fele állítja, hogy részt vesz az elkülönített gyűjtésben, miközben a számok feketén­fehéren azt mutatják, hogy a települési hulladék mindössze 5­8%-­át gyűjti a lakosság szelektíven. Szemléletformálásra van szükség, úgyhogy mi is a megindító, Trashed című dokumentumfilmmel zártuk a napot.

Ezután a kulcsszereplő csoportok gyakorlati napja jött. 7 szekcióban mutattunk be meghívott előadóink segítségével megvalósított vagy épp futó projekteket, hogy lehozzuk a nulla hulladék koncepcióját a fellegekből a hétköznapokba. A nap végén a résztvevők minden szekcióban végiggondolták, hogyan tehetnek újabb lépéseket a saját szakterületükön a nulla hulladék felé.

A harmadik napon vendéglátóink, az Ökörtelekvölgyi Regionális Hulladékkezelő Központ munkatársai megmutatták, mennyi munkát jelent, hogy a pazarlásunk végtermékével kezdjenek valamit, úgy, hogy a természet minél kevésbé váljon áldozatunkká. A látványtól megdöbbent arcokon látszott, kezdik érteni, mekkora a baj. Záporoztak is a kérdések a házigazdák felé. Miután magunkhoz tértünk, visszautaztunk a termékéletciklus elejére: meglátogattuk a Dreher Sörgyárakat, ahol megtudtuk, ők hogyan csökkentik a hulladékot már a beszerzéstől kezdve. Szívünknek az a legkedvesebb, hogy a gyárban töltött minden üveges sör újratölthető, betétdíjas csomagolásban kerül forgalomba. Ezzel rengeteg hulladékot kerülhetünk el.

A három nap alatt tehát eljutottunk az elmélettől a gyakorlatig, a valóságig. Aki ott volt, máris tett egy a lépést a nulla hulladék felé vezető úton – a földön járva.

Az előadások anyaga innen letölthető: www.humusz.hu/nuhukonferencia

A képekért köszönet Mizsei Lászlónak, Michalkó Melindának és a Compastornak.

Nulla hulladék

NuHu Konferencia - civil szekció

NuHu Konferencia - vállalati szekció