Műanyag mentes uralkodóház

A Buckingham-palota felvázolta az új hulladékgazdálkodási terveket, mely szerint a “királyi háztartás” legmagasabb szintjén “erős a vágy, hogy megoldják ezt a kérdést”.
A Buckingham-palota felvázolta az új hulladékgazdálkodási terveket, mely szerint a “királyi háztartás” legmagasabb szintjén “erős a vágy, hogy megoldják ezt a kérdést”.
Felhívjuk szíves figyelmüket hamarosan sorra kerülő, „Úton a körforgásos gazdaság felé” című konferenciánkra.
2017. december 18-án megszületett az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a Tanács ideiglenes megállapodása az Európai Bizottság körforgásos gazdaság javaslatcsomagjáról. Az „Úton a körforgásos gazdaság felé” című konferencián ismertetjük az elfogadott javaslatcsomag legfontosabb elemeit, annak hazánk hulladékgazdálkodására gyakorolt várható hatásait, továbbá gyakorló szakemberek segítségével főbb hulladékáramonként bemutatjuk a hulladékhasznosítás jelenlegi helyzetét, ezáltal is elemezve az előttünk álló kihívásokat
Témaválasztásunkhoz kapcsolódik, hogy a Bureau of International Recycling (70 ország hulladékhasznosító
vállalatait és nemzeti szövetségeit tömörítő szervezet, amelynek szövetségünk is tagja), 2018. március 18-ára
meghirdette a „Global Recycling Day”-t, amelynek célja a szelektív hulladékgyűjtést és hulladékhasznosítást
előtérbe helyező szemléletformálás.
Várjuk szíves érdeklődésüket! Read more about Úton a körforgásos gazdaság felé
Bizonyára sokan várjátok a 2018. évi Országos Találkozót, amely először a találkozók történetében „határainkon túl”, Kalotaszentkirály – Zentelke községben kerül megrendezésre.
BBC felfüggeszti az egyszer használatos műanyagok használatát 2020-ra, a Blue Planet 2 sorozatának hatására, amely felhívta a figyelmet az óceánok műanyag-szennyezettségére. Az angol királynő ugyanennek hatására hasonló intézkedést hozott.
Az EU-s szabályozásoktól azt várnánk, hogy kifejezetten szigorúan kezelik a mérgező anyagok jelenlétét a gyermekjátékokban. A kérdés az, hogy vannak mégis jelen ezekben a termékekben?
A Zöld Akció Egyesület a legjobb ötleteket keresi a háztartásban és a munkahelyen keletkező hulladékmennyiség csökkentésére, illetve a kreatív újrahasznosítás és újrahasználat megoldásaira. Pályázati felhívás családok és intézmények részére.
A csomagolóanyagokkal kapcsolatban az elmúlt tíz évben több, mint kétezer riasztást regisztráltak az Európai Unióban, ami azért rossz hír, mert az élelmiszerekbe oldódott káros vegyületek a szervezetünkbe is bekerülnek - többek között ez derült ki a SIRHA Budapest kiállításon rendezett konferencián, amelyről a Laboratorium.hu tudósított...
2008 februárjában alapították meg Bécsben az úgynevezett "szemétrendőrséget", a WasteWatcher-t, melynek köszönhetően drasztikusan csökkent a szemetelési kedv az osztrák fővárosban. A bécsi köztisztaság fenntartása érdekében kialakított modellt hamarosan Berlinben is alkalmazni fogják.
A szelektív hulladékgyűjtés mára számos háztartásban napi rutinná vált. Azonban nem mindenki tudja, hogy a gyakorlatban mi történik a kék színű kukákban külön gyűjtött papírral, miután az illetékes szolgáltató elszállíttatta. Pedig még jó néhány lépés vár a papírra, míg az újrahasznosítási folyamat végeztével újból felhasználható lesz nyomtatásra, csomagolásra vagy akár higiéniai célokra.
A hulladékok újrahasznosítása meghatározó szerepet tölt be az EU-s környezetvédelmi célok megvalósításában, és a statisztikák alapján van egy olyan terület, ahol Magyarország nem is áll rosszul nemzetközi összevetésben. Ez a papírhulladékok hasznosítása.
Annak érdekében, hogy szelektálási kedvünk ne csökkenjen, fontos ismernünk a különgyűjtött papír további sorsát is. Más szóval, mi történik a papírral, miután hulladékká vált?