#AdakozóKedd - #Nemrólamszól

Többnyire elismerést kapott a Szegedi Hulladékgazdálkodási Nkft. az idén bevezetett házhoz menő lomtalanítással kapcsolatban, mert megszűnt a guberálás és a lomkupacok széttúrása - mondja a cégvezető. Jövőre ugyanígy folytatják.
Tíz éven belül duplájára nő az ember által termelt hulladék átlagos napi mennyisége, ezért változtatnunk kell a szokásainkon, hogy ne fulladjunk bele a saját szemetünkbe.
A WWF Magyarország nyílt levélben köszönte meg az Agrárminiszter múlt hét végén kiadott állásfoglalását, melyben nyíltan kiállt amellett, hogy a Csarna-völgy háborítatlansága mindannyiunk érdeke.
Az Európai Bizottság Tiszta bolygót mindenkinek! címmel hosszú távú stratégiai jövőképet fogadott el, amiben 2050-ig vázolja fel azokat az intézkedéseket, amik modern, versenyképes és „klímasemleges” gazdaság megteremtését célozzák – közölte (pdf) a bizottság.
Magyar és ukrán szakemberek tartottak szakmai egyeztetést a kárpátaljai Visken a tisztább Tiszáért, hogy közelebb kerüljenek a folyó hulladék-problémájának megoldásához. A szakmai kerekasztal elsődleges célja a kölcsönös tudásmegosztás volt. A résztvevők egyeztették a Kijevben megrendezett Waste Management Expo tapasztalatait, feltérképezték az ukrán hulladékgazdálkodási stratégia helyzetét és felvetettek olyan, Magyarországon és Nyugat-Európában működő lokális megoldási alternatívákat, amelyek az ukrán hulladékprobléma kezelésében is segíthetnek.
A britek egyharmada nagymértékben csökkentette a húsfogyasztását. Ez derül ki az egyik brit szupermarket-hálózat éves felméréséből. A vásárlók nem csak a húsfogyasztás, de a műanyag termékek használatát is csökkentették. Az éves jelentés egy szupermarket-lánc több milliós bolti és online eladásán és több, mint 2000 vásárló megkérdezésén alapszik.
Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Nógrád megye nyugati felében, Rétságon az indiai Flex Films, a beruházás értéke 23 milliárd forint, ehhez a kormány 2,8 milliárd forintos támogatással járul hozzá – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón, írja az MTI.
Az Égei-tengeren található kicsi, nyári szezonban ezer, szezonon kívül ötszáz lakost számláló görög sziget eddig egy tenger alatti kábelen kapta az áramot a Kos szigetén található dízel erőműből, amivel két gond van: az egyik, hogy az áram fosszilis energia alapú; a másik, hogy nem elég megbízható, mert az Égei-tengerre jellemző szeizmikus aktivitás gyakran okoz áramkimaradást.
A kirándulóhajókat működtető Hurtigruten társaság a halfeldolgozási melléktermékekből és egyéb szerves hulladékokból előállított biogázt cseppfolyósított formában fogja üzemanyagként használni.