Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 6 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csomagolóanyag-gyárat alapít egy indiai cég Nógrádban

  • 2018. november 27.
  • PKata

Flexibilis műanyag csomagolóanyagot gyártó üzemet létesít Nógrád megye nyugati felében, Rétságon az indiai Flex Films, a beruházás értéke 23 milliárd forint, ehhez a kormány 2,8 milliárd forintos támogatással járul hozzá – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Budapesten, sajtótájékoztatón, írja az MTI.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a modern gyártótechnológiának köszönhetően ez lesz az első gyár Európában, amely flexibilis csomagolóanyagot gyárt. A beruházással a cég 170 új munkahelyet teremt Rétságon. A Flex Films Ázsia mellett Észak-Amerikában és Afrikában is működtet gyárakat, Európában a magyar lesz a második gyára Lengyelországot követően. Világszerte 8100 dolgozót alkalmaznak, és 140 országban szolgálnak ki ügyfeleket.

 

A Flex Films az egyetlen olyan vállalat, amely mind a Pepsi Cola, mind a Coca-Cola számára szállítja saját termékeit, ezek mellett biztosítja olyan termékek csomagolását, mint például a Ferrero Rocher, a Nestlé vagy a L'oreal. A miniszter elmondta, hogy a beruházásért komoly regionális verseny volt, a megnyerésében pedig nagy szerepe volt az Invest India és a magyar beruházási ügynökség három évre szóló együttműködési megállapodásának. India mostanra a kilencedik legjelentősebb befektetővé vált Magyarországon.

 

Forrás: https://index.hu/gazdasag