Gyümölcsész tanfolyam
A Göcsej Természetvédelmi Alapítvány vezetésével 2015. március 15-én elindult egy 13 hónapos projekt, amelynek célja egy erős, 6 dunántúli megyére (Baranya, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala) kiterjedő gyümölcsész hálózat létrehozása. A 15 civil szervezet együttműködésével induló hálózatépítés olyan egymásra épülő közös tevékenységeken keresztül valósult meg, mint pl. gyümölcsészeti oktató és ismeretterjesztő anyagok létrehozása, bemutató gyümölcsösök tervezése és létesítése, a gyümölcsészetet széles körben megismertető vándorkiállítás anyagának összeállítása. A hatékony hálózati munkától a benne tevékenykedő civil szervezetek gazdasági és szervezeti megerősödését, társadalmi aktivitásának és elismertségének növekedését, erőforrásaik fejlesztését és tudatos hasznosítását várták, a program sikerességét pedig az bizonyítja, hogy tanfolyamot 2016-ban is megismétlik. Az alkalmazkodó gyümölcsészet társadalmi jelentőségét többek között az adja, hogy hátrányos helyzetű térségekben megoldást kínál a megélhetésre, a helyben végezhető értelmes munkára és a fenntartható gazdálkodásra. Szemléletében központi szerepe van ember és természet elválaszthatatlan egységének és harmonikus együttműködésének.

Rengetegen igyekeznek megszabadulni a karácsonyra kapott, felesleges ajándékoktól az internetes aukciós oldalakon ezekben a napokban.
Ilyen is van már - elkészült az európai csomagolásmentes boltok térképe.
Vajon mennyi szemetet gyűjthetne össze a
Az óceánok felszínén lebegő hatalmas szeméthegyek tudósok és kíséreletező kedvű amatőrök sokaságát készteti cselekvésre és visszatérő témának számítanak a sajtóban is. Egy holland vállalkozó projektje lassan eljut a végső fázisba, a tavaszra tervezett kísérlet után ugyanis indulhat az üzembe helyezés.
Ezer-ezerkétszáz ember jelent meg azon a százhalombattai tüntetésen péntek kora este, amelyet helyi civil szervezetek rendeztek, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy egy befektetői csoport gumihulladék-feldolgozó üzemet létesítsen a városban. A tervekről korábban a Magyar Nemzet mellett az