Lakosság

Sokat romlott Magyarország globális hulladékindexe

  • 2025. június 17.
  • kovacseszter

A Sensoneo, a hulladékgazdálkodás digitális átalakításának vezetője által létrehozott 2025-ös globális hulladékindexből (Global Waste Index) kiderül, hogy továbbra is jelentős különbségek vannak a globálisan keletkező hulladék mennyiségében és annak ártalmatlanításában. A 2025-ös globális hulladékindex 38 ország hulladékgazdálkodási hatékonyságát elemzi és rangsorolja a világ legnagyobb hulladékszennyezőit. A tanulmányt először 2019-ben végezték el, majd 2022-ben újabb kiadást jelentettek meg. 

Iszonyatosan sok pénzt hagytunk tavaly a MOHU-nál vissza nem váltott palackok formájában

  • 2025. június 16.
  • kovacseszter

Közel 33 milliárd forint maradt a MOHU-nál tavaly a vissza nem váltott palackok miatt – írja a Szabad Európa. A Mol hulladékos cégének beszámolójában az áll, a „vissza nem váltott palackok pedig egyéb bevételként kerülnek elszámolásra”, ennek alapján állítja a cikk, hogy az éves jelentésben ezen a soron szereplő 32,9 milliárd forintos összeg innen származik. A 2024-es év egészében egyébként így is mínuszos volt, 50 milliárdos veszteséget hozott össze a 35 éves hulladékkoncessziót birtokló MOHU.

Jól vizsgázott az új környezetbarát budapesti lomtalanítás

  • 2025. június 16.
  • kovacseszter
Csaknem 20 tonna hulladék, két nap, közel ezer résztvevő, biztonságos és környezetbarát megoldás – sikerrel zárult a XI. kerületben a MOHU BUDAPEST első, gyűjtőpontos hulladékgyűjtése. A kísérleti program során a lakosok a hagyományos lomtalanítás mellett, szabályosan és díjmentesen adhatták le veszélyes, elektronikai és egyéb speciális kezelésű hulladékaikat a gyűjtőponton, megelőzve ezzel az illegális lerakást és támogatva az anyagok újrahasznosítását.

 

Tippek a környezetvédelmi világnap alkalmából: az autónk színével is csökkenthetjük a karbonlábnyomunkat

  • 2025. június 05.
  • kovacseszter

A közlekedés a környezetszennyezés egyik számottevő forrása, amelyben a közúti autózás, azaz mi, hétköznapi sofőrök is szerepet játszunk. A levegőszennyezés elsősorban a benzin- és gázolaj-üzemű motorok által kibocsátott gázok miatt következik be, ám akkor is sokat tehetünk környezetünkért, ha hagyományos meghajtású autóra esik a választásunk. Az Ayvens, hazánk egyik vezető flottakezelője a június 5-i környezetvédelmi világnap alkalmából összefoglalta, hogyan tehetünk a karbonlábnyomunk csökkentéséért – pusztán azzal, hogy odafigyelünk, milyen autót választunk, és hogyan használjuk azt.

Sötét trükkök miatt megy neki a Sheinnek a Tudatos Vásárlók Egyesülete

  • 2025. június 05.
  • kovacseszter

Vajon tényleg rajtunk múlik, hogy ugyan csak egyetlen pólót nézünk meg egy webshopban, de végül tele lesz a kosarunk? A Shein – a világ egyik legnépszerűbb fast fashion oldala – olyan trükköket vet be, amik észrevétlenül manipulálják a vásárlási döntéseinket. Most a Tudatos Vásárlók Egyesülete és több európai fogyasztói szervezet hivatalos panaszt nyújtott be a cég ellen az Európai Bizottságnál és az európai fogyasztóvédelmi hatóságoknál (CPC Network). De mit jelent ez a pénztárcánkra, a ruhásszekrényünkre és a bolygóra nézve?

Itt már nem elég néhány környezettudatos ember erőfeszítése – Drasztikus lépések kellenek a műanyagválság kezeléséhez

  • 2025. június 04.
  • kovacseszter

A tudósok azon dolgoznak, hogy megértsék a mikroműanyagok hatásait, és megállítsák e mérgező szennyező anyagok beáramlását a világ víztestjeibe. A polimerek előállítása azonban ugyanilyen káros hatással van a bioszférára, ami kiemeli a műanyagoktól való függőségünk csökkentésének fontosságát.

Téved, ha azt hiszi, hogy a papír kávéspohár a papír szelektívbe való

  • 2025. június 02.
  • kovacseszter

Miután április közepén megjelent a Tévhit, hogy a pizzásdobozt nem szabad a szelektívbe dobni című cikkünk, rengeteg olvasói levelet kaptunk. A legfontosabb környezetvédelmi kérdésekkel és a legérdekesebb problémákról megkérdeztük a MOHU Budapestet, ami újabb tévhiteket oszlatott el, ráadásként olvasóinknak köszönhetően a papírtörlő és a papírszalvéta is lekerült a tiltólistáról.

Oldalak