Iszonyatosan sok pénzt hagytunk tavaly a MOHU-nál vissza nem váltott palackok formájában

Közel 33 milliárd forint maradt a MOHU-nál tavaly a vissza nem váltott palackok miatt – írja a Szabad Európa. A Mol hulladékos cégének beszámolójában az áll, a „vissza nem váltott palackok pedig egyéb bevételként kerülnek elszámolásra”, ennek alapján állítja a cikk, hogy az éves jelentésben ezen a soron szereplő 32,9 milliárd forintos összeg innen származik. A 2024-es év egészében egyébként így is mínuszos volt, 50 milliárdos veszteséget hozott össze a 35 éves hulladékkoncessziót birtokló MOHU.
A visszaváltási (DRS) rendszer tavaly év közepén indult, tehát fél év alatt jött össze ekkora összeget érő vissza nem váltott palack. A Szabad Európa gyűjtése szerint Magyarországon van egyedül Európában olyan rendszer, amelyben nem nonprofit, hanem forprofit vállalat végzi a gyűjtést, és ahol a pénzt már azelőtt megkapja a cég, hogy visszaszedné a betétdíjas terméket – ez pedig nem motiváló a rendszer üzemeltetője számára a gyűjtött mennyiség maximumra növelésében.
Ezek a kritikák már a palackos rendszer indulásakor is megfogalmazódtak, a Telexnek nyilatkozva Pethő Zsolt, a MOHU vezetője akkor azt mondta, „félreértés az a közkeletű vélekedés, hogy a vissza nem váltott csomagolások után járó 50 forintok a MOHU-t gazdagítják”, szerinte nekik „csak rossz, ha nem váltják vissza a palackot”.
Arról is beszélt, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal eleve bekalkulálta, hogy lesznek ilyen vissza nem váltott palackok, és az ezek után maradt pénzt a MOHU-nak kötelező visszafordítania a rendszerbe. „A MOHU fedezi a visszaváltási rendszer működtetését és fejlesztését, csak az automaták előfinanszírozása eddig mintegy 50 milliárd forintjába került a cégnek. Ráadásul elvállaltuk, hogy az indulástól számított harmadik évre teljesül a minimum 90 százalékos visszaváltás” – mondta kérdésünkre tavaly Pethő.
A Szabad Európa számításai szerint a 33 milliárdos egyéb bevételből kiindulva durván 800 millió palackot nem váltottak vissza tavaly Magyarországon, ami után a visszaváltási díjat viszont megfizették a gyártók a MOHU-nak. Egy tavalyi szakértői tanulmány mintegy 48 százalékosra becsülte a 2024-es visszaváltási arányt, ami ez alapján közel is járhat a valósághoz, ugyanez az elemzés 2025-re már 77 százalékkal számolt.
Megkérdeztük a MOHU-t a témában, cikkünk megjelenése után a cég azt reagálta, hogy az itt tárgyalt 32,9 milliárd forint a 2024 év végéig felmerülő visszaváltási díjbevétel és költség különbözete az áfa levonása után. A cég beszámolójának kiegészítő mellékletéből kiderül, hogy közel 19 milliárd forintnyi céltartalékot képeztek ebből, mert arra számítanak, hogy még ilyen értékben fognak az emberek olyan palackokat visszaváltani, amelyek után 2024-ben a gyártók már megfizették az 50 forintokat, de egyelőre a boltok polcain vagy a lakosságnál állnak otthon.
Forrás: telex.hu/gazdasag