Mimó és Csipek újabb kalandjai

Idén ősszel többek között a budapesti Pető Intézet óvodába látogat el Mimó és Csipek, hogy a legkisebbekkel is megismertesse a környezetvédelem fontosságát.
Idén ősszel többek között a budapesti Pető Intézet óvodába látogat el Mimó és Csipek, hogy a legkisebbekkel is megismertesse a környezetvédelem fontosságát.
A multinacionális cégek gyakran gyengébb minőségű termékeket forgalmaznak Magyarországon, mint Nyugat-Európában – ezt állapította meg a Fogyasztóvédelmi Hatóság vizsgálata.
Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere és Nagy Zita, az ASCO Hungária Kft. stratégiai igazgatója mutatta be a XII. kerületben újonnan bevezetésre került társasházi szelektív hulladékgyűjtő programot. A kezdeményezés célja, hogy a társasházakban élők a közvetlen hulladékelszállítás segítségével még egyszerűbben és kényelmesebben hozzáférjenek a szelektív hulladékgyűjtés lehetőségéhez.
I love JÓ - Azt vedd, ami JÓ neked! szlogennel indította útjára 2011. augusztus 1-jén tudatos vásárlást ösztönző kampányát a Nap-Hold Egyesület, melyben a Tudatos Vásárlók Egyesülete szakmai partnerként vesz részt.. Október 31-ig tartó projektjük célja, hogy népszerűsítse a tudatos vásárlást, fokozza az egyéni felelősségvállalást és kihangsúlyozza annak jelentőségét.
Egész Budapesten úgynevezett házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszert alakítana ki a főváros; az erről szóló uniós projekt benyújtásáról tegnap 27 igen szavazattal, 1 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.
Varga János írja:
A különböző weboldalakon - Amazon.com, Citysearch, TripAdvisor, Yelp -
megjelenő több tízmillió visszajelzés szerint az új könyvek jobbak, mint a
Háború és béke, az út menti motelek éttermei a gasztronómia fellegvárai, a
szállodák pedig lazán felülmúlják a Ritzet… Vagyis így alkotnak véleményt a „látogatók”.
Az online kiskereskedők léte ugyanis egyre nagyobb mértékben függ egy sajátos
kereskedelmi eszköztől, a róluk online megjelenő visszajelzésektől. A
nagyotmondó ajánlók pedig egy gyorsan növekvő iparágat hoztak létre:
fillérekért adják-veszik a rajongó észrevételeket.
Ötszázezer forintos levegőtisztaság-védelmi bírságot szabott ki a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség arra az osztrák állampolgárra, aki tiltott módon végez növénytermesztést az általa bérelt földterületen az Őrségben, Kisrákos és Viszák között.
A lakosság által szelektíven gyűjtött konyhai és kerti biohulladék, valamint a városban termelődő zöldhulladék felhasználásával készül az a komposzt, amelynek forgalmazását most kezdte meg Keszthelyen az önkormányzat tulajdonában lévő nonprofit vállalkozás.
A környezettudatos életszemlélet népszerűsítése és a műanyaghulladékokkal kapcsolatos közvélekedés megváltoztatása érdekében immár harmadszor rendezi meg a Kupakversenyt a Holofon Zrt.