Újra „ÚJRA”!

Először a HuMuSz csapat fedezte fel magának a
nyugat-európában a Reuse Centereket. 2006-ban pedig egy hazai
„megvalósíthatatlansági tanulmányt”
hoztunk össze. Már abból is kiderült, hogy pusztán piaci alapon
nem lehet
fenntartani ilyen begyűjtő-javító szolgáltatást, sem újráruházat”
– kell az
önkormányzati és szociális-munkahelyteremtési támogatás is.
A
A civil szervezetek, köztük a HuMuSz, felajánlották szakmai együttműködésüket a kormányzatnak a fenntartható fejlődés hazai megvalósulása érdekében és ajánlásokat fogalmaztak meg a környezetpolitika főbb témáiban.
A HuMuSz 2010. februárjában 15 éves lett. Munkánk során sok eredményt
értünk el, de számos buktatón is át kellett esnünk. A fejlődés számunkra folyamatos tanulást jelent, ezt az
utat pedig nem egyedül, hanem tagszervezeteinkkel, együttműködő
partnereinkkel és az alakulóban lévő Nulla Hulladék Hálózatunk
tagjaival szeretnénk végigjárni. 
"Többet
fejlődünk, mint gondolná!" Ez a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség
új reklámkampányának jelmondata. Az üzenet egyértelmű. De ha a
hulladékégetők szemszögéből nézzük ezt a kis szlogent, a
mondat hirtelen hatalmasra nő és furcsa mellékzöngékkel lesz
tele.
A 2009-2013-as OHT nem jelent érdemi előrelépést az előző öt évhez képest. A megelőzés témáját továbbra is diszkréten kerülik, a felállított prioritások nem felelnek meg az uniós és a józan ész követelményeinek, és még mindig nincsenek megbízható alapadatok a települési szilárd hulladékról. Kalas György munkája
Magyarországon
az első adományboltot 2009. októberében a Kórházi Önkéntes
Segítő Szolgálat Alapítvány (KÖSSZA) hozta létre. Erről
kérdeztük a bolt fő szervezőjét, Vízkelety Lászlót.