Ezen a ponton viszont elakadtam. Már az energiatakarékos izzók kérdése is vitatható, mert hát micsoda káros anyagokból készülnek, de ha ennél mélyebbre merülök a környezettudatosság gondolatköreibe, pillanatok alatt elveszek saját jóindulatom útvesztőjében. Mert hát honnan tudjam, mi a jobb, ha újrahasznosított papírt használok vagy sem (lásd a Tudatos Vásárló nemrég közzétett WC-papír tesztje körül kirobbant vita)? Ha teregetek és vasalok, vagy ha szárítógépet használok, de akkor nem kell vasalnom? Ha hibrid autót vezetek, aminek az akkumulátora szintén számos borzasztóan káros anyagot és nehézfémet tartalmaz, vagy ha benzineset, és eregetem a széndioxidot? Ha papírdobozos gyümölcslevet veszek, vagy ha műanyag üvegest?

És ez csak néhány, a lassan megfejthetetlenné váló kérdések közül, amikkel az ember szembesül, ha odafigyelni szeretne (belátom, néhány esetben fennáll az ideális közeli megoldás, például frissen facsart narancslé, de a hétköznapok szintjén mindezt kivitelezni szinte lehetetlen). Szidjuk a nagyvállalatokat, mondván, torzítják az információkat, de valójában az információk több oldalról egymásnak ellentmondanak. Nem lehet reálisan megítélni, melyik cselekedet árt többet és kinek, mert nem teljes életciklusukban vizsgáljuk az egyes folyamatokat (például, hogy mekkora hatással van a környezetre a vasaló vagy a szárítógép gyártása, mennyi energia a használatuk, milyen hosszú az élettartamuk, és annak végén milyen káros hulladékká válnak).

Ennek hiányában pedig csak azt lehet látni, a legnagyobb jó szándék mellett is lesz olyan, aki azt mondja majd, nem helyes, amit teszek. Csoda hát, hogy az egyébként is nehézkes feltételek mellett (lásd kollektív szelektív hulladékgyűjtés hiánya) sokakat eltántorít a környezettudatosság? Fehér és fekete persze ez a terület lesz sosem, de jó lenne, ha legalább tisztulna a kép, már csak azért, hogy a jó szándékból minél inkább cselekvés is legyen.