Szakmai cikkek

Pepó komisszárja

Ki ez a Gordos Dénes? A nyájas mosolyú, választékosan és kántáló stílusban beszélő úriember a Zöld Magyarország c. folyóirat szerint magyar-történelem szakos tanár, népművelő és rendszerszervező. Több régi ismerőse szerint egyszerűen énektanár. Az állatkerti fórumon geológusként mutatkozott be. Józsefvárosban kisgazda önkormányzati képviselő.

Zöld Magyarország

50 millió forint. Ennyit különített el Pepó Pál lapalapításra. Kíváncsian latolgattuk, hogy mekkora lapot lehet ebből alapítani. Nagyot biztos nem, mert Pepó szellemi és politikai atyja és védelmezője, Torgyán doktor főszerkeszti a "Kis" Újságot.

A zöld mozgalom lenyúlása

Kedves Olvasó, ami itt következik, az nem környezetvédelem. A lehető legundorítóbb politikai-közéleti realitás, gyengébb idegzetűek gyorsan lapozzanak tovább. Foglalkoznunk kell vele, hiszen ez hónapok óta beárnyékolja mindennapjainkat, elvonja figyelmünket, elszívja erőnket az igazi tennivalóktól. A demokrácia tizedik évében azon kapjuk magunkat, hogy "lenyúlják" rendezvényeinket, helyettünk nyilatkoznak, talán lehallgatják beszélgetéseinket is, talán "téglát" akarnak beépíteni közénk. Félő, hogy tartósan be kell rendezkedni arra, hogy vannak politikailag jó zöldek meg rossz zöldek. Ha már Pepó Pál emberi kvalitásai miatt nem boldogul az állami környezetvédelem ügyes-bajos dolgaival, támogató köreiben olyan önvédelmi reflexek indultak be az utóbbi hetekben, hogy legalább a környezetvédelem társadalmi részét maguk alá akarják gyűrni. Nem politikai pártok vagy ideológiák között látunk törésvonalat, hanem civilek és hatalmi erők között. Régi népfrontos eszközökkel, hatalmi politikával azt akarják elhitetni, hogy ők a zöldek, és a környezetvédelemmel semmi baj. Különösen érdekes, hogy a ciánkatasztrófa idején ráérnek ilyesmivel foglalkozni.

Oldalak