Szakmai cikkek

A Tetra Brik egynemû csomagolás?!

A társított csomagolások eddig is sok gondot okoztak a környezetnek. Legszebb példa erre a Tetra Brik csomagolás, amely 85%-ban papír, maradék részében polietilén és alumínium. A rétegek egymástól nem elválaszthatók, ezért újrahasznosításuk szinte lehetetlen (egy-két kamu-újrahasznosításról már írtunk a KukaBúvárban). A termékdíjtörvény eddig úgy rendelkezett, hogy egy csomagolás egynemûnek tekinthetõ, ha az egyik komponens legalább 90%-ban képviseli magát, de ez most minden tiltakozásunk és a tárca ígéretei(!) ellenére változni látszik. Valahogy úgy alakulnak a számok, hogy a Tetra Brik is egynemû legyen, legalább jogilag. Nem kicsi a tét, hiszen a társított csomagolások termékdíja jóval magasabb, mint a papírcsomagolásoké. Úgy látszik a döntéshozókkal is sikerült elhitetni, amit a gyerekekkel már régen: a Tetra Brik papír. Mi még mindig nem hisszük! Az alábbiakban közöljük Csepregi István helyettes-államtitkárhoz intézett levelünket.

Donella Meadows emlékére

Donella H. Meadows, úttörõ környezeti tudós és író, rövid betegség után 59 évesen meghalt. Az 1972-ben óriási nemzetközi visszhangot kiváltó, A növekedés határai c. könyv fõ szerzõjeként vált világszerte ismertté. A könyv a népesedés, a gazdaság és a környezet hosszú távú globális trendjeit tanulmányozta.

Hulladéklerakók térképezése

A PHARE-támogatású állami program -- melyhez jól illeszkedik Tájsebészet kampányunk -- célkitûzése, hogy elkészüljön egy összehangolt, magyarországi hulladékkezelési stratégia és akcióterv, illetve olyan technikai eszköz kerüljön kifejlesztésre, mely lehetõvé teszi a lerakók helyzetének pontos értékelését.

A kis dolog is nagy dolog

Annak idején nem volt más választásunk, mindannyian mosható textilpelenkákba csomagolva ismerkedtünk a világgal. Sejtelmünk sem volt arról, mennyivel kellemesebb érzés légáteresztõ Pamper's-bébiként rajtolni az Életben. Az eldobó pelenkát eredetileg utazások, nyaralások idejére találták ki, valószínûleg a gyártók sem gondolták, hogy ennyire felkapott áruvá válik. Nálunk még néhány éve is rongyrázásnak számított a mûanyag pelenka kizárólagos használata, mára viszont változott a világ. Az összes káros környezeti hatását ismerjük már, az anyák mégis nehezen adják fel drága pénzen vásárolt kényelmüket. Pedig létezik már környezetbarátabb, mégis kényelmes megoldás.

Hulladékos ABC

Amerika csodás mintájára épülõ-szépülõ fogyasztói társadalmunk minden átlagosnak mondható (tehát nem minimálbéres, nem vénából spóroló kisnyugdíjas, nem sokgyerekes és nem környezettudatosan gondolkodó zöld) háztartásában napról napra õrületes mennyiségû holmi válik hulladékká vagy -- esetleg "csak" - feleslegessé.

Oldalak