Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

HÍREK

Év: 
2005
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Privigyei Csaba

Az új EU-térségben Budapest a legélhetőbb város
Ezt állítja az egyik vezető londoni gazdaságelemző ház friss összeállítása. Az Economist Intelligence Unit (EIU) 127 nagyvárost tartalmazó életminőségi listájaa szerint Kelet-Európa legélhetőbb városa Budapest, amely 14 százalékos életminőségi indexével az 57. helyre került. A magyar főváros megelőzi Milánót (15 százalék, 58. hely) és Rómát is (16; 59). Budapestet az új uniós térségben Prága követi, majd Pozsony. Az EIU elemzése szerint ezeket a kelet-európai városokat a javuló közlekedési és távközlési infrastruktúra, a hozzáférhető javak, szolgáltatások és kikapcsolódási lehetőségek bővülő választéka „lassan a nyugati városok sorába emeli”.

E-löntötte a hulladék a boltokat
Megindult a leselejtezett elektronikai eszközök áradata a kereskedőkhöz, akik augusztus 13. óta kötelesek átvenni a kiselejtezett készülékeket. A kereskedelmi láncok egy része ennél tovább ment, és árengedményt kínál azoknak a vásárlóknak, akik megunt vagy tönkrement háztartási és szórakoztatóelektronikai eszközeiket náluk adják le. Egyedül a szegedi Media Markt áruházban 108 darab nagyméretű leselejtezett háztartási gépet, többségében mosó- és hűtőgépeket adtak le a vásárlók augusztus második felében, nem is számolva a kisebb elektronikai eszközöket – közölték a bolthálózatnál. Mindenesetre a kép vegyes, a Praktiker például múlt héten közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy az elmúlt másfél hónapban csupán tucatnyi használt vagy rossz elektromos gépet adtak le a vásárlók. Noha a cég – a Media Markthoz hasonlóan – nemcsak azoktól veszi vissza a leadni kívánt gépeket, akik vásárolnak helyette újat, hanem azoktól is, akik csupán meg kívánnak szabadulni leselejtezett eszközeiktől. Ráadásul a leadott gépek többsége televízió, mosógép és tűzhely, míg a cégnél nagy választékban értékesített barkácsgépekből egyelőre egyetlen darabot sem kellett visszavenniük.

75 millió PET-palack Szlovákia-szerte
A Szlovákiát fenyegető környezetvédelmi veszélyek között jelentős szerepe van a műanyag palackoknak, amelyek az eldobott hulladék mintegy harmadát teszik ki – derült ki a Föld Barátai környezetvédelmi szervezet jelentéséből. A városokban és a falvakban mintegy 75 millió palack hányódik. Mindennek ellenére a szlovák kabinet mégis tétovázik a PET palackok betétdíjának bevezetésével – hangsúlyozták a szervezet képviselői, hozzátéve, hogy eddig a világon csak a betétdíj bevezetése bizonyult sikeresnek; a tisztítás, az elkülönített gyűjtés és a környezetvédelmi kampányokkal szemben a pénzügyi érdekeltség volt egyedül hatékony.

Zöld számmal az illegális hulladéklerakók ellen
Ingyenesen hívható „zöld számmal” veszi fel a harcot az illegális hulladéklerakók ellen az egri önkormányzat. A telefonszám, amelyet információs táblákon is kihelyeznek a város külterületein, közvetlenül a mezőőri szolgálatnál található készüléket csörgeti meg. A kezdeményezéstől a szemetelők gyakoribb tettenérését, így az elharapódzott illegális szemétlerakás visszaszorulását várják. Nagy Imre, Eger polgármestere elmondta: az intézkedés bevezetésére azt követően került sor, hogy már augusztusban elfogyott az illegális szemétlerakók felszámolására elkülönített 2.1 millió forintos költségvetési keret. Az összeg felhasználásával 210 tonnányi, engedély nélkül lerakott szemetet helyeztek el kommunális hulladék tárolóban.

Szeméthegyek várnak New Orleans-ban a visszatelepülőkre
A Katrina és a Rita hurrikán sújtotta New Orleans lakói lassan visszatérhetnek otthonukba, de városukban elsősorban az iszonyú mennyiségű hulladék várja őket. Részben építési hulladék, becslések szerint összesen 22 millió tonnányi mindenféle szemét, melynek nem kis része mérgező, veszélyes. Egy szakértő becslés szerint olyan mennyiségű szemét van most New Orleansban és Louisana államban, amely megtöltene 3 és fél millió nagy teherautót, azaz egyszerűen elszállíthatatlan. Ez a mennyiség csak növekedni fog, mert a korábban még használható dolgok jelentős részét majd kidobásra ítélik a visszatérők. Hogy akkor mennyi lesz a különböző fajta hulladékok mennyisége, azt becsülni sem lehet még.

Szemétdombok, motorosok a fák között
Egyre nehezebben győzi a budai és Buda környéki erdők sétaútjainak karbantartását a Pilisi Parkerdő Rt. budapesti erdészete: büdzséjének fájdalmasan nagy részét költi az illegális szemétlerakók eltüntetésére, és a fák között gyakorlatozó motorosokkal, kerékpárosokkal is meggyűlt a baja. Évente 35-40 millió forintot költenek a szemét összeszedésére és elszállítására. Az illegális erdei lerakókról évente legalább hatezer köbméternyi anyagot visz el a budapesti erdészet. A sétautak is nagyon hamar rongálódnak. Ezt jórészt a hegyen-völgyön száguldozó motorosoknak és hegyi bringásoknak köszönhetik. Az erdőben motorozás az ország minden pontján tilos, a fák közti gyakorlatozás mégis egyre nagyobb divat (annyira, hogy már komplett társas túrákat is szerveznek, gyakran külföldiek közreműködésével). Az erdészet a maga tizenöt őrével meglehetősen mérsékelt sikerrel harcol. Évente jó, ha ötven-hatvan esetben jut el odáig, hogy legalább feljelentést tehet közlekedési szabálysértés és természetkárosítás címén - mondta a szóvivő.