Oktatófilmek diákoknak

A KÖRLÁNC - országos egyesület a környezeti nevelésért - gondozásában még 2008-ban jelent meg egy KLÍMAVÁLTOZÁSSAL foglalkozó DVD, mely kisfilmeket tartalmaz. A tömören, érthetően ábrázolt témákat ajánljuk megtekintésre, mind pedagógusok, mind diákok számára. A filmek megtalálhatók az egyesület honlapján. Oktatásban is jól használhatók!
Műhelymunka a Hulladék Keretirányelv bevezetéséről
Újbuda Önkormányzata kezdeményezésére a Közösségfejlesztők Egyesülete szakmai vezetésével 2008 végén három városrészben: Albertfalván, Gazdagréten és Lágymányoson közösségfejlesztési program indult a XI. kerületben. Célja, hogy a 60 év felettiek megszervezzék saját közösségeiket, maguk mondják meg, mire van szükségük, és megmutassák, hogy tudásukkal, tapasztalatukkal, energiájukkal tudják segíteni egymást, a fiatalokat – az egész lakóközösséget.