Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Érdekérvényesítés8

Nyolc koordináló szervezet egyesülést hozott létre
Év: 
2010
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Graczka Sylvia

Recomplex néven 2010 júniusában megalakult az az egyesülés, amely a különféle hulladékáramokkal foglalkozó hasznosítást koordináló szervezetekből áll; nem zárják ki a csatlakozás lehetőségét, de csak gyártói alapítású koordinálót fogadnak maguk közé.

A tömörülés lényege, hogy így képesek a többféle hulladék bevallására kötelezett cégek számára egyetlen, kényelmes szolgáltatás formájában nyújtani mindazt, amit eddig csak külön-külön tehettek. Azt ígérik, ezáltal csökkentik az ügyfeleik adminisztrációs terheit, illetve racionalizálják a hulladékbegyűjtés logisztikáját, ami valóban ésszerű gondolat. Legújabban már a hulladékcsökkentés is fontos számukra, persze csak egy kis pr erejéig. A körülbelül  50 százalékban Öko-Pannon „tulajdonban lévő” szervezetben még benne van a legnagyobb e-hulladékos, az Electro-Coord is és további hat, a saját piacán többségében nagynak számító koordináló: Recyclomed (gyógyszerek), Cseber (növényvédő szerek), Hungakku (akkumulátorok), Ökomat (elektronikai hulladék), Re’lem (elemek, akkumulátorok), Körkoor (gumiabroncsok). Az egyesüléssel kétségtelenül lemosnak a pályáról minden más piaci szereplőt, és egyesített lobbierejükkel minden eddiginél nagyobb támadásba lendülhetnek a saját működési feltételeik további könnyítése érdekében. „A hulladékkezeléshez kapcsolódó valós költségek megfizetésének eléréséért” – ahogy Viszkei György, igazgatósági tag fogalmazott, jelezve, hogy még mindig keveslik a kiskapukkal kikönnyített rendszer adta kedvezményeket. Már a hulladékgazdálkodási törvény felülvizsgálatakor is kibújt a szög a zsákból, majdnem sikerült átverni a jogalkotókon, hogy olyan kritériumok kerüljenek be a szabályozásba a koordinálókra vonatkozóan, ami csak a nagyokat hagyta volna talpon. Még a GVH is kimondta, hogy szabálysértő lenne ez a fajta megszövegezés. Egyelőre nem sikerült a centralizációs törekvéseket beépíteni a jogba, hát megoldották másként.

Graczka Sylvia