Kettős mérce

Az Európai Unió hulladékpolitikájának és klímapolitikájának ellentmondásairól
szoló tanulmányt a GAIA (Global Alliance for Incinerator Alternatives, Globális
Szövetség a Hulladékégetők Alternatíváiért) nevű nemzetközi szervezet
készítette, amelynek hazai tagja a Humusz.
Egy hulladékégető tervével indultak, mára a
hulladékcsökkentésben a legjobban teljesítő települések között szerepel Usurbil
és Hernani. Baszkföldi beszámolónkból kiderül, hogyan lehet a települési
szilárd hulladék 80-90 százalékát visszanyerni. Nem, nem az energetikai célú égetéssel!
A hulladékégetés kérdése természetesen szerepel a Nemzeti Energiastratégiában.
Most, hogy javában zajlik a kapcsolódó cselekvési tervek kidolgozása, újra
felbukkan a téma, a távhőfejlesztés kapcsán.
42 környezet- és természetvédő társadalmi szervezet 2012.május 29-én
közös, 32 oldalas értékelést adott ki a kormányzat elmúlt kétévi
környezetpolitikai tevékenységéről. A 178 pontbólálló értékelés 9 fő
témakörére osztályzatot is adtak: a jelképesbizonyítvány 2 egyest, 6
kettest és 1 hármast tartalmaz. Azóta, ha nehezen is, de elfogadták az új hulladékról szóló törvényt, amivel úgy tűnik, nem csak a civilek elégedetlenek...
A
közelmúltban készített tanulmányunk eredményeit tesszük most közzé, ami
az újrahasznosított papír használatának elősegítésével foglalkozik.
Valószínűleg nem csap földhöz bennünket a hír, hogy az újrapapír piaci
részesedése igen aprócska, ugyanakkor a szereplők is elismerik, hogy van
benne potenciál.
A Reflex Egyesület projektje keretében a Humusz 2012 nyarán tanulmányt állított össze a szemétposta, szép nevén a kéretlen reklámküldemények témájában. A cél a hazai helyzet feltérképezése és a csökkentési lehetőségek bemutatása volt, melyhez számos hazai és külföldi példát gyűjtöttünk össze.
A szemléletformálás nevében indított iskolai szemétgyűjtési
akciók általában rekord mennyiségű eredményekről számolnak
be. Amellett, vagy ahelyett, hogy egy elégedett mosollyal
nyugtáznánk és örökre elfelejtenénk az ilyen híreket, érdemes
egy kicsit elgondolkozni azon, hogy vajon mennyiben járulnak
hozzá ezek az eredmények a hulladékprobléma megoldásához.
Nemrégiben fölkeresett bennünket Gál Andrásné, kertépítő
szakmérnök, hogy beszámoljon Látrányban folyó újrahasznosító
kézműves tevékenységéről. Kérésünkre az alábbi írásban ad hírt
erről, képpel is illusztrálva.
2013-ra Magyarországnak is rendelkeznie kell egy Nemzeti
Hulladékmegelőzési Programmal, amelyet reményeink szerint
gyakorlati és eredményes intézkedések követnek majd. De mi a
helyzet az Európai Unió más országaiban? Találunk-e átvehető
jó példákat, vagy ott is csak a felszínt kapargatják a megelőzés
terén?
A fővárosi szelektív gyűjtőszigeteken fokozatosan bevezetik az
alumínium és a műanyag hulladék együttes gyűjtését - jelentette
be a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. 2011 júniusában.
A vállalat döntését főleg a gyűjtőkonténerek körüli problémák
indokolják. Egyre több bejelentés érkezett ugyanis arról, hogy
kukázók borogatják a gyűjtőket.