Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 15 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Teljes élet – nulla hulladék

Év: 
2009
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
HuMuSz

A HuMuSz 2009-ben indítja Nulla Hulladék programját, amelyhez partnereket keres.

A program lényege

Szeretnénk minél több és többféle társadalmi csoporttal együtt dolgozni egy olyan rendszer kialakításáért, amelyben nem keletkezik végleges hulladék, az anyag- és energiafelhasználásunk nem lépi túl a fenntartható szintet –mégis sikerül mindannyiunk (társadalmi, gazdasági, környezeti) jól-létét biztosítani. Meglátásunk szerint a jelenlegi környezeti problémák gyökerét a gondolkodásunkban és egymáshoz való emberi viszonyainkban éppúgy keresni kell, mint az ezek mentén kialakított rossz struktúrákban.


  A nulla hulladék felé vezető út tehát elsősorban nem hulladékgazdálkodási kérdés: a különböző hulladékkezelési módok helyett/mellett sokkal inkább önismeretre, közösségépítésre, együttműködésre, önellátásra, helyi önrendelkezésre, kreativitásra, rugalmas struktúrák kialakítására kell törekednünk. A nulla hulladék célkitűzés tehát nem technológiai megoldás, vagy szolgáltatás. Inkább egy újszerű gondolkodásmód és életstílus, amely illeszkedik a természeti folyamatokhoz és az alapvető emberi igényekhez. Ezértnem csak a hulladékgazdálkodók feladata erről gondolkodni. A közös gondolkodásba a társadalom számos csoportját be kell, be lehet vonni. Nullahulladék programunkkal ezen szeretnénk dolgozni.

Valósítsd meg önmagad– maradék nélkül!


Tevékenységek

 Első körben egy informális nulla hulladék hálózatot szervezünk. Amennyiben ez az Önök civil szervezetét is érdekelné, az alábbi linken tájékozódhat bővebben:http://www.humusz.hu/hirek/3427 Áprilisban elindítjuk www.nullahulladek.hu oldalunkat. Tavasszal három, majd a későbbiekben további legalább négy településen szeretnénk a lakosság bevonásával települési nulla hulladék  stratégiát készíteni, mintaprojekteket kigondolni. Ezekről folyamatosan beszámolunk majd a www.nullahulladek.hu oldalon, de természetesen a Kukabúvárban is. Szintén tavasszal indítjuk országos Kukadiéta ötletgyűjtő versenyünket, amelynek lényege, hogy minél több hasznos hulladékcsökkentő praktikát gyűjtsünk össze. Díjaznifogjuk azokat, akik a legtöbb,legkreatívabb és legösszetettebb diétás javaslatcsomagot állítják össze. Érdemes lesz tehát figyelnia honlapjainkat. Kérjük, segítsenek/segítsetek abban, hogy programunk híre minél szélesebb körhöz eljusson! És persze vegyenek/vegyetek részt benne. Oldjuk meg – maradék nélkül! Köszönjük!

HuMuSz