A Li-ion alapú akkumulátorgyártás néhány hulladékgazdálkodási neuralgikus pontja
Az elmúlt időben több hír is napvilágot látott az ország különböző pontján megtalált, nagy mennyiségben tárolt, Li-ion alapú akkumulátor gyártásból származó vagy azzal összefüggésben keletkezett hulladékokról Évi több mint 150 millió kilogramm hulladékot fognak termelni csak a már engedéllyel rendelkező akkugyárak is, ez napi több mint 400.000 kg hulladék egyetlen gyártási szegmensből, melynek átlagosan több mint fele veszélyes hulladék.
A Magyar Mérnöki Kamara Környezetvédelmi tagozata a tapasztalt anomáliák miatt szükségesnek tartja ezen kérdéskör részletesebb vizsgálatát.
A Li-ion alapú akkulátorgyártás néhány hulladékgazdálkodási neuralgikus pontja
Az elmúlt hetekben, napokban több hír is napvilágot látott az ország különböző pontján megtalált, nagy mennyiségben tárolt, Li-ion alapú akkumulátor gyártásból (a továbbiakban az anyagban az akkumulátorgyártás alatt a Li-ion alapú akkumulátorgyártást értjük) származó vagy azzal összefüggésben keletkezett hulladékokról (pl.: Abasár, Sárbogárd). Ezek a hírek azt mutatják, hogy a felfutóban lévő hazai akkumulátor gyártás selejt akkumulátorainak, gyártási hulladékainak nyomon követése, ellenőrzött kezelése nem biztos, hogy a környezet magas szintű védelmét biztosító módon történik. Ezt látszik alátámasztani, hogy a nyilvánosságra kerülés után a sárbogárdi – többek között jelentős mennyiségű veszélyes hulladék tárolására vonatkozó – hulladékgazdálkodási engedélyt a hatóság visszavonta. A hatóság gyors reakciója mindenképpen pozitívan értékelendő, de ennek a helyzetnek nem lett volna szabad előállnia.
A jelenleg ismert, az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó létesítmények magyarországi viszonylatban hatalmas kapacitásokkal valósultak meg. Ennek következtében a keletkező kibocsátások is (szennyvíz, légszennyező-anyag, hulladék stb.) rendkívüli mértékűnek, nem a hazai gyakorlatban megszokottnak mondhatók. Éppen ezért, minden, ehhez kapcsolódó folyamat kiemelt szakértői figyelmet és hatósági felügyeletet igényelne.
Az akkumulátorgyártás sajátossága, hogy az előállítás során számos veszélyes anyagot (kockázatos anyagot) használnak fel, amelyek jelentős része veszélyes hulladékokká válik (akár a termelési folyamatban, akár a hibás, selejtes mivolta miatt).
Éves szinten több mint 150 millió kilogramm hulladékot fognak termelni csak a már engedéllyel rendelkező akkumulátorgyárak is, ez napi több mint 400.000 kg hulladék egyetlen gyártási szegmensből, melynek átlagosan több mint fele veszélyes hulladék. A hulladékok – veszélyességüktől függetlenül is – önmagukban komoly környezeti, humánegészségügyi kockázatot jelentenek, különösen akkor, ha a gyűjtésük, szállításuk és kezelésük nem nyomonkövethető, nem a leghatékonyabb megoldás, illetve az elérhető legjobb technika alkalmazásával valósul meg. Ezt azonban nem elegendő formálisan teljesíteni, hanem a hulladék teljes életútját, különösen a kezelés megvalósításának folyamatát szabályozni és ellenőrizni kell.
A fentiek alapján nyilvánvaló, hogy ezen tevékenységek hatósági engedélyezésének és ellenőrzésének egy szabályozott és jól követhető folyamatnak kell lennie. A hulladéktermelő felelőssége az utolsó kilogrammig ismerni és nyilvántartani keletkezett hulladékát és annak átadási, kezelési folyamatait nyomonkövetni. Az akkumulátorgyártás környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási engedélyezési folyamatában a környezetvédelmi szakértőnek kiemelt feladata és felelőssége van, hogy a hulladék keletkezés, nyilvántartás, valamint a hulladékgazdálkodási tevékenységek ténylegesen, a valós helyzetet tükrözően, kontrollálhatók, követhetők legyenek.
A teljesség igénye nélkül, környezetvédelmi szakértő szemszögből melyek a lépései egy ilyen folyamatnak?
A. Részletes, technológiánkénti anyagmérleg bemutatása a létesítmény létesítését, illetve a tevékenység megkezdését megelőző környezetvédelmi hatósági engedélyezési dokumentációban. Ez magában foglalja valamennyi, a tevékenység megkezdéséhez, folytatásához szükséges anyag bemutatását, mennyiségét és kockázati paramétereit (adott esetben a vegyi anyagok biztonsági adatlapjával együtt), természetesen technológiánkénti bontásban. Az output oldalon a keletkező termékek (melléktermékek, gyártási maradékanyagok, hulladékok) megnevezése, leírása, mennyisége, a gyártási maradékok, illetve a keletkező hulladékok felsorolása fajta (anyag), jelleg (veszélyes/nem veszélyes), illetve típus (HAK) szerint.
Elengedhetetlenül szükséges a termelési folyamatból kikerülő valamennyi hulladék (függetlenül attól, hogy az üzem területén marad vagy azt elhagyja) gyűjtési, tárolási, szállítási, kezelési folyamatának bemutatása, amely tartalmazza a kezelésig történő tárolás helyének és körülményeinek, továbbá a kezelési technológiák, kapacitások, azok hatékonyságának leírását.
A fentiekbe – értelemszerűen – beletartozik a másodlagos hulladékokra vonatkozó fenti adatok megadása is. Amennyiben a hulladék kezelése a keletkezés helyétől eltérő helyszínen valósul meg, az adatközlésnek külön ki kell térnie a szállítási útvonalak és azok környezeti kockázatának, környezeti terhelésének meghatározása.
B. A környezetvédelmi (hulladékgazdálkodási) engedély(ek) engedélyezési folyamatában fokozott gondossággal kell a hatóságnak is eljárni. Az engedély csak abban az esetben adható meg, ha a kérelmező kétséget kizáróan igazolja, hogy a hulladékok kezelési feltételei (a környezet védelmének és a hulladékgazdálkodás alapelveinek megfelelve) folyamatosan és stabilan rendelkezésre állnak, a kezelés folyamatosan történik, hulladék felhalmozására, indokolatlan tárolására nem kerül sor. A fentiek – többek között – azt is jelentik, hogy igazoltan és ellenőrzötten rendelkezésre áll az adott hulladék kezeléséhez szükséges technológia és kapacitás, a hulladékok szállításának és esetleges közbenső tárolásának feltételei a jogszabályi (beleértve az alapelvi feltételeket is) követelményeknek maradéktalanul megfelelnek, szakszerű és ellenőrzött üzemeltetés mellett a humánegészségügyi kockázat kizárható.
Kérdés, hogy az elmúlt időszakban megvalósultak-e a fenti feltételek?
1. Az ismert akkumulátorgyártási engedélyezési dokumentációkat (kérelmeket, engedélyeket) megvizsgálva elég vegyes a kép. Az első – az MMK Környezetvédelmi Tagozata által – már korábban is felvetett probléma az, hogy több létesítmény környezetvédelmi hatósági engedélyezése – sajátos jogértelmezés alapján – csak előzetes vizsgálati dokumentáció alapján történt, nem készült környezeti hatásvizsgálati dokumentáció, egységes környezethasználati engedélyezési dokumentáció és így sem környezetvédelmi engedély, sem egységes környezethasználati engedély nem került kiadásra.
Ez két ok miatt jelent környezeti szempontból komoly kockázatot. Egyrészt sem a szakértői anyagok szakmai tartalma, sem a hatósági eljárások mélysége nem igazodott a környezethasználat jelentőségéhez, másrészt a két említett engedélytípushoz kapcsolódó jogintézményi garanciák sem érvényesülhettek (pl. közmeghallgatás, elérhető legjobb technika követelményeinek előírása).
2. Azokban az esetekben, amikor készültek környezeti hatásvizsgálati, egységes környezethasználati dokumentációk, azokból hiányoztak, vagy szakmailag nem kellő részletességgel készültek részletes anyagmérlegek, a keletkező hulladékok csak összevontan, típus (HAK) szerint jelennek meg. Ez – főleg a konkrét hulladék keletkezést generáló technológiák pontos ismeretének hiányában – nem teszi lehetővé a hulladékok precíz beazonosítását, veszélyességének, az optimálisan és a leghatékonyabb megoldásnak megfelelően alkalmazandó kezelési módok meghatározását. Külön gondot okoz az is, hogy a hulladékkeletkezést generáló technológiák ismeretének hiányában a hulladékok besorolása az egyes típusokba, illetve a veszélyesség meghatározása is nagy eltéréseket mutat, akár ötletszerűnek is nevezhető. Ez azért is aggályos, mert hasonló, vagy azonos technológiák esetében valószínűtlen, hogy az egyik helyen veszélyes, a másik helyen nem veszélyes hulladék keletkezik azonos input és technológia alkalmazása mellett (ha mégis, akkor azt erősen indokolni kell, ha ez elmarad, akkor erre a hatóságnak tényállás tisztázás körében kell pontot tennie).
3. Az engedély formájától függetlenül, előfordult olyan eset is, hogy kezelési művelet nélkül korábban veszélyes hulladékként nyilvántartott hulladékok átsorolásra került nem veszélyes hulladék körbe, (selejtes akkumulátorok). Példa erre a Samsung SDI Magyarország Zrt. két hulladák típusának mennyiségi változása 2020-2022 években.
Forrás: Teljeskörű felülvizsgálati dokumentáció – Samsung SDI Magyarország Zrt. 2023.
4. A kiadott hatósági engedélyek előírásai – függetlenül az engedély fajtájától – többnyire nem tartalmaznak kellő garanciális szabályt arra, hogy a keletkező hulladékok sorsának nyomon követése teljes körben biztosított legyen. Az engedélyezéskor többnyire csak a szokásos, sztereotip és mechanikus jogszabályszöveg ismétlést tartalmazó rendelkezéseket írnak elő az engedélyes számára. Ez valószínűleg szorosan összefügg azzal a problematikával, hogy az akkumulátorgyártás hulladékainak, illetve technológiai kibocsátásoknak a vizsgálata során, a tényállás tisztázás körében a hatósági eljárások, különösen a kezdeti időszakban – erősen minimalista alapon álltak, legalábbis a megismerhető anyagokból ilyen következtetés vonható le. Így különösen nem vizsgálták a keletkező hulladékok kezeléséhez szükséges szállítás környezeti hatását, a lehetséges útvonalakat, az esetlegesen bekövetkező haváriahelyzetek bekövetkezésének esélyét, annak katasztrófavédelmi kockázatát. Ezzel egy esetlegesen bekövetkező havária esetén az illetékes katasztrófavédelmi hatóság intézkedésének gyorsasága, hatékonysága is jelentősen csökken.
Az egyéb szempontokat, amelyeknek a vizsgálata vagy elmaradt, vagy nem jelent meg a megismerhető anyagokban fent már rögzítettük. A veszélyes hulladékok szállítása, a rendkívüli mennyiségből fakadóan, jelentős környezeti kockázat, mely a jelenlegi dokumentációk alapján igencsak alulértékelt. Kiemelt figyelmet szükséges szentelni a gyártási folyamatokban keletkező 16 10 01* veszélyes anyagokat tartalmazó vizes folyékony hulladékoknak (jelentős része NMP tartalmú vizes oldat), melyet a jelenlegi dokumentációk alapján közúton szállítanak.
5. Kritikus és kirívóan aggályos, hogy a különböző engedélyekben – sok esetben – a hulladék kezelése kapcsán csak olyan gazdálkodó szervezeteket jelöltek meg, amelyek maguk is csak hulladék kereskedelem, gyűjtés, szállítás engedéllyel rendelkeznek. Az akkumulátorgyártónak a felelőssége a hulladékáról való gondoskodás körében nem ér véget azzal, hogy átadja egy szállítónak, kereskedőnek. A teljes kezelési folyamatért felelősséggel tartozik, amely magában foglalja a hasznosítást, ártalmatlanítást is [lásd kiemelten a Ht. 31. § (9)-(10) bekezdését]. A fent ismertetett hatósági megoldással ismeretlen a végső hasznosító, ártalmatlanító személye, a hulladék sorsa egyáltalán nem, vagy csak nehezen nyomon követhető! Nem tudható van-e rendelkezésre álló kezelési technológia, kapacitás, melyek a szállítási útvonalak, ezek a cégek hol és milyen környezeti hatással és hatékonysággal működnek. Ilyen engedélyezési környezetben igen komoly annak a kockázata, hogy a végpont ismerete nélkül átadott hulladékok illegális elhelyezésre (folyékony hulladék esetén akár talajba, vizekbe), ismeretlen hely(ek)en „korlátlan idejű” tárolásra vagy indokolhatatlan átsorolásra kerülnek, veszélyességük érdemi kezelési művelet, tevékenység nélkül is „megszűnik”. Ez felmérhetetlen környezetei és humánegészségügyi kockázattal jár, amelyben az eljáró hatóságok felelőssége nehezen vitatható. (Természetesen formális jogszabályi rendelkezések mögé be lehet bújni, de ez a környezet veszélyeztetését, szennyezését, a jövő generációk életfeltételeinek romlását nem szünteti meg.)
6. Az előző pontban leírtak vonatkoznak a nagy mennyiségben keletkező – elvileg – regenerálásra kerülő hulladékokra is. Itt elsősorban az NMP-t kell kiemelni melynek vizes oldata nagy mennyiségben keletkezik, azonban a regenerálás tényét csak közlik az engedélyezési dokumentációk és a kiadott engedélyek sem vizsgálják ennek feltételeit, tényleges megvalósíthatóságát. Az NMP reprodukciót károsító anyag (károsíthatja a születendő gyermeket), súlyos szemirritációt okoz, bőrirritáló hatású, valamint légúti irritációt okozhat. Az évi több tízezer tonna regenerálásra kerülő NMP tartalmú vizes folyékony hulladék regenerálási folyamatának sem a technológiai, sem a kapacitásbeli, sem pedig a szállítással járó katasztrófavédelmi kockázatait nem vizsgálják érdemben, az alkalmazott technológiák érdemi hatósági ellenőrzéséről nem állnak rendelkezésre információk.
A termelés során keletkező kibocsátásokért és azok kezeléséért a termelő a felelős. A környezeti károkért való felelősség kérdése a szennyező fizet elven alapszik, amely szerint a bekövetkezett kár helyreállításának kötelezettsége alapvetően a szennyezést okozó környezethasználót terheli. Ezért is rendkívül fontos a teljes hulladékáram nyomonkövetése, a hatóság tisztánlátása, hiszen ha nem megfelelően elhelyezett hulladékra derül fény, az alapvetően a termelő felelőssége (a szállítónak való átadással a felelősség nem szűnik meg), ha nem járt el kellő gondossággal a hulladékgazdálkodási feladatot teljesítő személyének kiválasztásakor.
A talajban és a felszín alatti vizekben hátrahagyott környezeti károk általában az emberi szem előtt rejtve maradnak, károsító hatásuk csak később jelenik meg, többnyire akkor amikor már közvetlen veszélyt jelenthetnek az élővilágra vagy az emberre. A talajban, a felszín alatti víztestben szétterjedt szennyezések elleni védekezés eredményessége sok esetben igen korlátozott és rendkívül költséges. Az ivóvízbázist esetlegesen érő szennyezések beláthatatlan és helyrehozhatatlan károkat okozhatnak. Ezért van minden érintettnek (de kiemelten a környezethasználónak, illetve a tevékenységét engedélyező hatóságnak) fokozott felelőssége abban, hogy szakszerű tevékenységével minden esetben biztosítsa a környezetvédelem alapelveinek érvényesülését, különösen olyanokat, mint az elővigyázatosság, megelőzés és a környezetszennyezés megelőzése.
A termelés során keletkező kibocsátásokért és azok kezeléséért a termelő a felelős. A környezeti károkért való felelősség kérdése a szennyező fizet elven alapszik, amely szerint a bekövetkezett kár helyreállításának kötelezettsége alapvetően a szennyezést okozó környezethasználót terheli. Ezért is rendkívül fontos a teljes hulladékáram nyomonkövetése, a hatóság tisztánlátása, hiszen ha nem megfelelően elhelyezett hulladékra derül fény, az alapvetően a termelő felelőssége (a szállítónak való átadással a felelősség nem szűnik meg), ha nem járt el kellő gondossággal a hulladékgazdálkodási feladatot teljesítő személyének kiválasztásakor.
A talajban és a felszín alatti vizekben hátrahagyott környezeti károk általában az emberi szem előtt rejtve maradnak, károsító hatásuk csak később jelenik meg, többnyire akkor amikor már közvetlen veszélyt jelenthetnek az élővilágra vagy az emberre. A talajban, a felszín alatti víztestben szétterjedt szennyezések elleni védekezés eredményessége sok esetben igen korlátozott és rendkívül költséges. Az ivóvízbázist esetlegesen érő szennyezések beláthatatlan és helyrehozhatatlan károkat okozhatnak. Ezért van minden érintettnek (de kiemelten a környezethasználónak, illetve a tevékenységét engedélyező hatóságnak) fokozott felelőssége abban, hogy szakszerű tevékenységével minden esetben biztosítsa a környezetvédelem alapelveinek érvényesülését, különösen olyanokat, mint az elővigyázatosság, megelőzés és a környezetszennyezés megelőzése.
Nyitókép: akkumulátor hulladék hordók Samsung Abasár forrás: átlátszó olvasói fotó
Forrás: greenfo.hu