Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 1 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Passzold vissza, Tesó!” – 2023 nyarára már 7,5 tonnánál jár a kampány eredménye!

  • 2023. szeptember 08.
  • Jakab János

Az 5 éve futó „Passzold vissza, Tesó!” kampányban, 2023 tavaszán visszagyűjtött mobiltelefonok mennyisége: 115 gyűjtőponton – 1524 kg! A szervezők elégedettek az eredménnyel köszönik a gyűjtésben résztvevők munkáját! 

A 2018-ban indított kampány eddigi eredményeivel együtt mára összesen 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze.

 

Ötödik éve tart a „Passzold vissza, Tesó!” elnevezésű, használt mobiltelefon visszagyűjtő kampány, amelyet a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület,  az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdetett meg. Idén is csatlakoztak további gyűjtőpontok a kampányhoz. Számos, a gyűjtésben résztvevő szervezet belső kommunikációs kampányt, szemléletformáló eseményeket, előadásokat szervezett, így tudták aktívan mozgósítani a környezetüket, hogy minél több mobiltelefont adjanak le a gyűjtődobozokba. A gyűjtők munkáját tavasszal tájékoztató webinárral és animációs videó filmmel segítették a szervezők. A video és a webinár felvétele a KÖVET Egyesület youtube csatornáján megtekinthető.

 

Íme a díjazottak listája:

 

A kampányban résztvevő legeredményesebb vállalat Csimpánz Örökbefogadást kap ajándékba az Intézet programjának keretében (Csimpánz Örökbefogadási Program)

- Az örökbefogadást kapta: Auchan Magyarország Kft.

 

A kampányban résztvevő legjobban teljesítő KKV, intézmény, oktatási intézmény, valamint a különdíjas szemléletformáló szakmai előadást kapnak ajándékba “Mobiltelefonokkal a gorillákért” címmel a Jane Goodall Intézet előadásában, valamint a Nagyvállalat, a KKV kategóriák győztesei, és a Kommunikációs Különdíjas egy-egy Zöld IrodaZöld Rendezvény előadást a KÖVET Egyesület szervezésében.

Az előadásokat és a képzéseket kapták:

- KKV kategóriában: Tisza-tavi Ökocentrum

- Oktatási intézmény kategóriában: Győrladamér Általános Iskola

- Közintézmény: Halis István Városi Könyvtár

 

Két különdíjat is odaítéltek a szervezők:

- A Nhood Services Hungary Kft. felhívást adott közzé az Auchan Korzókon üzemeltetett üzletek felé, hogy csatlakozzanak ők is a kampányhoz.  Az egész országra kiterjedő saját kommunikációs kampányukkal, kimagasló eredménnyel zárták a félévet. Sikerük díja egy Kommunikációs Különdíj.

- Az Implom J. Általános Isk. 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye, Gyula nyerte a legötletesebb gyűjtődoboz elkészítéséért.

 

A szervezők célja a kampánnyal, hogy minél több adatmentes, már nem használható mobilkészüléket, GPS-t vagy táblagépet és ezekhez használt töltőket vegyenek át adományként, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és segítve ezáltal a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét.  A használt készülékek kincset rejtenek, többek között 17 féle fémet lehet visszanyerni belőlük, például aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, például a koltán bányászata Afrikában veszélyeztetett fajok (pl. gorillák, bonobók és csimpánzok) élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegetik. Ezt a folyamatot szeretnénk megfékezni, ha ugyanis a használt mobiltelefonokban található fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósul meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata várhatóan csökkenni fog.

 

sites

 

A kampányhoz 2023-ban csatlakozó szervezetek listája itt tekinthető meg: www.kovet.hu

 

A kampányhoz eddig csatlakozó közel 1111 gyűjtőpont között vannak visszatérők és sok helyszín csatlakozott újonnan. Közöttük találhatók iskolák, óvodák, civil szervezetek, intézmények, üzletek, irodák, szálloda, könyvtár, színház, kutatóintézet, nemzeti park, múzeum, kereskedelmi, ipari és agrárkamara, minisztérium, bíróság és még sorolhatnánk.

 

„Together we can! Together we will!” „Együtt meg tudjuk csinálni! Együtt meg fogjuk tenni!”

- Dr. Jane Goodall

 

„Köszönjük szépen minden résztvevőnek, aki hozzájárult a tavaszi kampány sikeréhez! Mi úgy hívjuk ezeket a mobilgyűjtő dobozokat, hogy a „remény dobozai”, mert reményt adnak minden főemlősnek, a csimpánzoknak, gorilláknak, a bonobóknak és a kongói térségben élő helyi közösségeknek is, hogy jobbá válhat az életük. Ez a kampányunk és a Jane Goodall Intézet legfőbb célja.” 

– mondta Kádár András, a Jane Goodall Intézet főtitkára.

 

„Gratulálunk minden résztvevőnek az eredményes gyűjtéshez, köszönjük, hogy csatlakoztak a kampányhoz! A kampány megmozgatta az embereket és kicsalogatta a fiókokból az ott lapuló használaton kívüli telefonokat, tableteket. A plakátok, az előadások, a számtalan sajtómegjelenés felhívta a figyelmet azokra a konfliktusos ásványokra, melyek mindennapjaink szerves részét képezik, észre sem vesszük őket, pedig bányászatuk ökológiai és társadalmi problémákhoz vezet Afrikában. A kampány nem titkolt célja a figyelemfelhívás ezekre a problémákra, a körforgásos gazdaságra és az életvitelünk környezeti hatásaival kapcsolatos szemléletformálásra.”

− mondta Herner Katalin, a KÖVET Egyesület ügyvezető igazgatója.

 

A kisméretű elektronikai eszközöket (az EEE/WEEE –ket) a legnehezebb visszagyűjteni, de pont ezért mindent meg kell tenni és felhívni a társadalom, a lakosság figyelmét a problémára és a megoldására. Az ilyen kampányok segítik elő, hogy tudatosabban éljenek, vásároljanak az emberek. Emellett az ENSZ 17 fenntarthatósági céljai közül legalább négynek az elérését is elősegíti a kampány. A négy SDG cél: 9. Ipar, innováció és infrastruktúra, 12. Felelős fogyasztás és termelés, 15. Szárazföldi ökoszisztémák védelme és 17. Partnerség a célok eléréséért. (az alcélok a mellékletben olvashatók)

 

A visszagyűjtött készülékek újrahasznosításáról az Inter-Metal Recycling Kft. gondoskodott.

 

Csatlakozzon Ön is, és gyűjtsünk vissza minél több használaton kívüli mobiltelefont! Hamarosan jelentkezünk a következő kampány szakasz hírével.

 

Cikk és kép forrása: kovet.hu