Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 2 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nagyot csökkent az EU károsanyag-kibocsátása

  • 2022. december 26.
  • Jakab János

Az Európai Unió a 2008-as adatokhoz képest mintegy 22 százalékkal csökkentette az éghajlatra káros üvegházhatású gázok kibocsátását idén – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Az uniós országok az év során 3,6 milliárd tonnányi szén-dioxidot és egyéb káros anyagokat bocsátottak ki, az éves összkibocsátás legnagyobb részéért, 22 százalékáért a jelentés szerint az ipari ágazat felelős. Ezt követi a háztartások kibocsátása 21 százalékkal, melyhez hozzátartoznak a közlekedésből és a fűtésből származó károsanyagok. A kibocsátás ötöde az energiaellátásból eredt. (Szerk.: A hulladékok nem megfelelő kezelése is jelentős kibocsátást eredményez - ezzel kapcsolatos új anyagunkat 2023 januárjában tesszük közzé a humusz.hu-n.)

 

Az Eurostat szerint a 2008-as szinthez képest a legnagyobb visszaesés idén a bányászati szektorban mérhető, ez 42 százalékos kibocsátásnövekedést jelent. Az áram- és gázellátás károsanyag-kibocsátása közben 39, míg az iparágé 23 százalékkal nőtt.

 

Az uniós statisztikai hivatal kedden számolt be arról, hogy a legtöbb EU-tagállamban csökkent a földgázfogyasztás augusztus és november között, a 2017 és 2021 közötti azonos hónapok átlagos gázfogyasztásához képest átlagosan 20,1 százalékkal.

 

Cikk és kép forrása: greenfo.hu